Keresztutak

Kilencéves munka után a végéhez közeledik a Lutheránus Világszövetség és a Vatikáni Egységtitkárság közös bizottságának teológiai párbeszéde. Az evangélikus–római katolikus dialógusok a II. vatikáni zsinat egyházi reformhatározatai után kezdődtek 1967-ben. Az első nemzetközi bizottság 1971-ig „Az evangélium és az egyház”, a második bizottság 1973 és 1984 között „Az úrvacsora és az egyházi hivatalos szolgálat”, a harmadik bizottság 1986 és 1993 között „Az egyház és az Isten előtti megigazulás” témáit vizsgálta. Ez utóbbi bizottság munkájának egyháztörténeti jelentőségű eredménye volt az Augsburgban 1999. október 31-én aláírt Evangélikus–római katolikus közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról.

A finnországi Laerkullában 1995-ben elkezdett párbeszédhez Genf és Róma nemzetközi szakértőket delegált. Az evangélikus oldal Argentína, Japán, Németország, Norvégia, Franciaország, Tanzánia, Finnország, az Amerikai Egyesült Államok és hazánk egyházát, a római katolikus oldal pedig Olaszország, Németország, Norvégia, Kanada, Nigéria, az Amerikai Egyesült Államok és Lengyelország egyházát képviseli. Evangélikus részről három, katolikus részről pedig egy teológiai professzor asszony is tagja a bizottságnak.

A munka angol és német nyelven folyik, szinkrontolmácsolás segítségével. A tanácskozást felváltva látják vendégül évente a különböző országok egyházai. Hazánkban 1997-ben Dobogókőn került sor a konferenciára. Ebben az évben az Amerikai Evangélikus Egyház meghívására Baltimore városában a Zion Lutheran Church (Sion Evangélikus Gyülekezet) látott minket vendégül. A párbeszéd római katolikus társelnöke Walter Kasper német püspök volt, akit bíborossá és a Keresztény Egység Elősegítésének Pápai Tanácsa vezetőjévé történő kinevezése után Alfons Nossol lengyel érsek (Opole) követett. Evangélikus részről a bizottság társelnöke D. dr. Harmati Béla püspök.

Baltimore-ban július 9. és 17. között dialógusunk témájáról, az egyház apostoliságáról volt szó. A Niceában 325-ben tartott zsinaton elfogadott hitvallás szerint az egyház lényeges ismertetőjele, hogy apostoli. Az evangéliumok elbeszélései szerint Jézus tizenkét tanítványát apostolként küldte el, hogy „tegyenek tanítvánnyá minden népet”, kereszteljenek és tanítsanak. Azóta ez a munka nemzedékről nemzedékre folytatódik az egyházban. Kereken kétezer éves történelmünk során azonban sok változás után alakult ki a mai ökumenikus kép, benne a keleti és nyugati egyház szétválásával 1054-ben, majd a reformáció korának belső egyházi harcaival. A különböző országok és népek sajátos kulturális különbségei is befolyásolták az egyház életét. 2000-ben Olaszországban üléseztünk, és látogatást tettünk Martini bíborosnál Milánóban. Emlékezetes üdvözlő szavakkal fogadta a bizottságot: „Üdvözlöm Önöket Milánóban. Kérem, figyeljenek arra, hogy ez itt nem a »római«, hanem a »milánói« katolikus egyház, a maga Ambrosius püspökre visszavezethető külön liturgiájával.” Azt válaszoltuk, hogy mi evangélikusok pedig a „wittenbergi” katolikus egyház vagyunk, hiszen a „katolikus” azt jelenti: egyetemes, az egész világra kiterjedő.

Teológiai munkánk az Újszövetség tanulmányozásával kezdődött. Örvendetes, hogy ezen a területen az apostolokra vonatkozó tudósítások vizsgálata és értelmezése dolgában nagy az egyetértés az egyházak között. Az ókori és középkori egyházi struktúra és teológia kialakulásának magyarázása terén viszont már vannak különbségek. A hármas egyházi hivatal, a diakónusi, papi és püspöki ordinált szolgálat hangsúlyozása és ennek szukcesszív továbbadása jellemző a római katolikus felfogásra. Evangélikus részről az ordinált szolgálatnak az igéhez való kötöttségét és egységét tartjuk fontosnak, és a gyülekezeti közösségben történő igehirdetést és a szentségek kiszolgáltatását az egyház lényegének tekintjük. Róma oldaláról a püspökök hivatala, a püspökségek egymáshoz és a pápához fűződő kapcsolata a döntő tényező az apostoliságban.

A dialógus egyik fontos feladata, hogy a különböző országok egyházainak meglátogatása, az évente más-más helyszínen történő tanácskozás alkalmat adjon a különböző egyházi helyzetek, kulturális különbségek, a többségi vagy kisebbségi létformák tanulmányozására. A baltimore-i gyülekezetet 1755-ben alapították német bevándorlók. Ma is vannak vasárnaponként német szolgálatok az angol mellett. Ökumenikus érdekesség volt, hogy július 11-én, vasárnap 9.15-kor a német istentiszteleten az evangélikus templomban Opole lengyel város katolikus érseke, Alfons Nossol prédikált németül. Örömmel mondta el, hogy otthon ilyen német szolgálatra még nem volt lehetősége. A 11.15-kor kezdődő angol nyelvű istentiszteleten pedig magyar püspök hirdette az igét. A két istentisztelet közötti gyülekezeti kávézáson alkalom nyílt a gyülekezeti tagok kérdéseit megválaszolni. A helyi gyülekezet dr. Holger Roggelin személyében Hamburgból származó, de tökéletesen kétnyelvű lelkészt mondhat vezetőjének. Nyugalomba vonulása óta ebben a gyülekezetben tevékenykedik a neves egyháztörténész, Eric W. Gritsch professzor is. Ő Ausztriában született, kitűnő magyar kapcsolatai is vannak, és egyháza delegálta őt bizottságunkba. Felesége a gyülekezeti vendéglátásunkat szervező asszonykör vezetője volt.

A munka keretei a reggeli áhítatok és az esti úrvacsorai alkalmak voltak, naponta felváltva evangélikus és római katolikus liturgiával. Ezeken mindig részt vett minden jelenlévő, a saját egyháza rendje szerint vagy a másik egyház liturgiája alatt csendes imádsággal.

Baltimore evangélikus püspöke, Gerard Knoche vidéki családi birtokán látta vendégül, és vasárnap délután pedig hajóútra vitte a résztvevőket a kikötőben. A város római katolikus érseke, Keeler kardinális külföldön tartózkodott, ezért helyettese, Francis Malooly püspök mutatta be a katolikus katedrálist, és adott fogadást tiszteletünkre. Érdekes volt az a tény, hogy amikor Knoche evangélikus püspököt beiktatták két évvel ezelőtt, az ünnepi istentiszteletet a katolikus katedrálisban tarthatták meg, mert a helyi evangélikus templom kicsi lett volna. Jó ökumenikus kapcsolatra mutat mindez!

A dialógus résztvevői megállapították, hogy évekkel ezelőtt nem volt könnyű elkezdeni a teológiai munkát, most pedig – kilenc év után – ott tartunk, hogy a befejezés a kérdés. A bizottság elé minden évben több száz oldalas szövegek kerülnek, melyek megbeszélése, a benyújtott tanulmányok javítása, szerkesztése először a szerkesztőbizottság, majd a teljes bizottság feladata. Az a reményünk, hogy 2005-re tízévi munka után az evangélikus–római katolikus dialógusok újabb fejezetét zárhatjuk le egy tanulmánykötet megjelentetésével, ezzel pedig hozzájárulunk a két egyház Jézus parancsolta ökumenikus közeledéséhez.

Harmati Béla