Élő víz

Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon. (Lk 12,48b)

Szentháromság ünnepe után a kilencedik héten az Útmutató reggeli igéi arra biztatnak, hogy az okos sáfárhoz hasonlóan jó és hű (nem pedig gonosz és rest) szolgaként éljünk, engedelmesen, Krisztussal közösségben, szem előtt tartva vezérigénk „mércéjét”. Ezen a „mércén” mindenki a Szentlélek adományaként kapott saját képességeihez mérten méretik meg. Talentumainkat képességeink szerint szolgálatra kaptuk Urunktól. Tőlünk csak a hűséget kéri majd számon: „Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog” (Mt 25,29) ura ünnepi lakomáján, Isten országában, hiszen „nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait” (Lk 8,10). Pálnak is ez a célja, s életében mindent ennek rendel alá. Kijelenti, hogy „ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért, (…) hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra” (Fil 3,7.11). Salamon is sokat – bölcs és értelmes szívet – kapott az Úrtól, s ezt a képességét jól használta: visszaadta az élő gyermeket a szülőanyjának. Ezért Izrael lakói „félelemmel tekintettek a királyra, mert látták, hogy isteni bölcsesség van benne, és így szolgáltat igazságot” (1Kir 3,28). Ezékiel próféta Istentől kapott hivatása: őrálló, szolgálata pedig a figyelmeztetés. A mérce: ha ezt teszed, „megmented a lelkedet”; ha nem, a bűnös „vérét tőled kérem számon” (Ez 3,19.18). Mind az Isten eredeti rendje szerinti házasság, mind a „mennyek országáért” végzett szolgálat miatt önkéntesen vállalt házasság nélküli élet Isten ajándéka, és nem emberi „teljesítmény”! De „nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott” (Mt 19,11) ez a talentum. A kérdésben „illetékes” Páltól ezt a figyelmeztetést és tanácsot kapjuk: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, (…) és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (Ef 5,15.20) A „felülről adatott” e világi hatalommal rendelkező Pilátusra és a zsidók vezetőire is sokat bíztak, és majd többet kérnek tőlük számon: Jézus halálát. „Pilátus így szólt a zsidókhoz: »Íme, a ti királyotok!« (…) A főpapok így válaszoltak: »Nem királyunk van, hanem császárunk!«” (Jn 19,14.15) János evangélista szerint Jézus úgy halt meg, mint az igazi páskabárány; s ezzel az Úr szenvedő szolgája – ismerve Atyja akaratát – a legtöbbet tette a rábízottakért. Így adott példát vezérigénk „mércéjét” betöltve „mindenkinek”, aki hű és okos sáfárként teljesíteni akarja ura akaratát. Mi nem védekezhetünk majd azzal, hogy nem ismerjük Urunk akaratát (Lk 12,42–48)! S hogy ne jussunk a „hűtlenek sorsára”: „Jézus hív: »Jertek énutánam! / Hűségesen kövessetek! / (…) Rossz tanítvány, ki tétlen vár, / ha Mestere előtte jár.«” (EÉ 438,1.3)

Garai AndrásSzentháromság ünnepe után a kilencedik héten az Útmutató reggeli igéi arra biztatnak, hogy az okos sáfárhoz hasonlóan jó és hű (nem pedig gonosz és rest) szolgaként éljünk, engedelmesen, Krisztussal közösségben, szem előtt tartva vezérigénk „mércéjét”. Ezen a „mércén” mindenki a Szentlélek adományaként kapott saját képességeihez mérten méretik meg. Talentumainkat képességeink szerint szolgálatra kaptuk Urunktól. Tőlünk csak a hűséget kéri majd számon: „Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog” (Mt 25,29) ura ünnepi lakomáján, Isten országában, hiszen „nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait” (Lk 8,10). Pálnak is ez a célja, s életében mindent ennek rendel alá. Kijelenti, hogy „ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért, (…) hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra” (Fil 3,7.11). Salamon is sokat – bölcs és értelmes szívet – kapott az Úrtól, s ezt a képességét jól használta: visszaadta az élő gyermeket a szülőanyjának. Ezért Izrael lakói „félelemmel tekintettek a királyra, mert látták, hogy isteni bölcsesség van benne, és így szolgáltat igazságot” (1Kir 3,28). Ezékiel próféta Istentől kapott hivatása: őrálló, szolgálata pedig a figyelmeztetés. A mérce: ha ezt teszed, „megmented a lelkedet”; ha nem, a bűnös „vérét tőled kérem számon” (Ez 3,19.18). Mind az Isten eredeti rendje szerinti házasság, mind a „mennyek országáért” végzett szolgálat miatt önkéntesen vállalt házasság nélküli élet Isten ajándéka, és nem emberi „teljesítmény”! De „nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott” (Mt 19,11) ez a talentum. A kérdésben „illetékes” Páltól ezt a figyelmeztetést és tanácsot kapjuk: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, (…) és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (Ef 5,15.20) A „felülről adatott” e világi hatalommal rendelkező Pilátusra és a zsidók vezetőire is sokat bíztak, és majd többet kérnek tőlük számon: Jézus halálát. „Pilátus így szólt a zsidókhoz: »Íme, a ti királyotok!« (…) A főpapok így válaszoltak: »Nem királyunk van, hanem császárunk!«” (Jn 19,14.15) János evangélista szerint Jézus úgy halt meg, mint az igazi páskabárány; s ezzel az Úr szenvedő szolgája – ismerve Atyja akaratát – a legtöbbet tette a rábízottakért. Így adott példát vezérigénk „mércéjét” betöltve „mindenkinek”, aki hű és okos sáfárként teljesíteni akarja ura akaratát. Mi nem védekezhetünk majd azzal, hogy nem ismerjük Urunk akaratát (Lk 12,42–48)! S hogy ne jussunk a „hűtlenek sorsára”: „Jézus hív: »Jertek énutánam! / Hűségesen kövessetek! / (…) Rossz tanítvány, ki tétlen vár, / ha Mestere előtte jár.«” (EÉ 438,1.3)

Garai András