Keresztutak

Az elmúlt héten rendezett Sziget fesztiválon az idén is megtalálhatták a fiatalok a történelmi egyházak közös sátrát, a Közös Pontot. A sátor evangélikus spirituális vezetőjét, Rozs-Nagy Szilvia egyetemi lelkészt munkájáról és tapasztalatairól kérdeztük.

– Szilvia, mi volt a legemlékezetesebb élményed a Szigettel kapcsolatban?

– Három esemény jut eszembe. Az egyik még az előkészítés során történt, amikor a katolikus és református spirituálisokkal a vasárnapi istentiszteleteket, illetve misét készítettük elő. Megállapodtunk abban, hogy ki hozza az oltárterítőt, ki a kelyhet és a paténát, ki az ostyát, a feszületet. Ökumenikus együttműködést éltünk meg nemcsak a munkatársi közösség összetételében, hanem még az ilyen kevésbé látványos területen is. A másik, örömöt szerző élmény, amikor valaki elmondta, hogy a Közös Pontban dolgozva megértett valamit Krisztus követéséből és abból, hogy az egyház miről is szól tulajdonképpen. Végül az jut eszembe, hogy a székesfehérvári királyi napok szervezői már várták, hogy a Közös Pont is jelentkezzen a fesztiválra. Már hozzátartozunk az ilyen típusú rendezvényekhez, és ez nemcsak nekünk fontos, hanem – úgy tűnik –, másoknak is.

– Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek a hét során?

– Külső nehézség kétfelől is jöhet. Egyrészt amikor a fesztivál résztvevői közül valaki kifejezetten provokálni akar bennünket, ezért látogat el hozzánk. Ilyenre az idén is volt példa. De tudjuk, hogy a provokálás látszata mögött sokszor nem rosszakaratú ember van, hanem kérdések, megbeszélésre, feloldásra váró kételyek, netán rossz tapasztalatok húzódnak meg. Nem mindig segít egyetlen beszélgetés, de amit tudunk, megteszünk ilyenkor is. A másik nehézség, hogy az egyháztagok sokszor kétkedően viszonyulnak a Szigeten zajló munkához, fenntartásaik vannak a helyszínt és a célközönséget illetően. Viszont örülünk, hogy az idén kilátogatott a Közös Pontba D. Szebik Imre püspök is, ami annak a jele, hogy az evangélikus egyház vezetése fontosnak tartja és pártolja ezt a rendhagyó munkaágat.

Belső nehézségeink is vannak természetesen. Banálisan hangozhat, de itt, a Szigeten nagy a por, folyamatos a zaj. A munkatársak vagy azért fáradnak el a végére, mert az egész éjjel tartó koncertek és a nyüzsgés miatt alig tudnak aludni, vagy azért, mert naponta ingáznak, és idejük nincs kipihenni magukat. A munka, amelyet végzünk, főként beszélgetés a betérőkkel. Aki figyelt már több óra hosszat emberekre, vitatkozott nehéz kérdésekről, tudja, hogy ez fárasztó is. És azért is igénybe vesz minket, mert a beszélgetések tartalma sokszor felkavaró, és nemegyszer tovább él bennünk.

– Mi volt a feladatod spirituális vezetőként a hét folyamán?

– Reggelenként és éjszaka áhítatokat tartottunk, felváltva a katolikus és református kollégákkal. Reggel csak a munkatársi kör volt együtt, ilyenkor ráhangolódtunk a napi feladatunkra, az éjféli csend viszont minden szigetlakó számára nyitott volt. Régi igényt sikerült ezzel kielégítenünk, és tényleg sokan ünnepeltek velünk énekkel, imával, bibliai szövegekkel, zenével és vetített képek segítségével.

Minden napnak volt egy felelős spirituálisa, aki az aznap szolgálatban lévő csapatokra figyelt oda. A délelőtti, délutáni és esti beszélgetésekre mindig más-más csapat, úgynevezett staféta volt kijelölve. Ők minden „műszakkezdés” előtt felvezetéssel kezdtek, és levezetéssel fejezték be a munkát. Ezek arra szolgáltak, hogy az esetleges félelmeket, örömöket és kudarcokat ki lehessen mondani egymás előtt és imában is. Ezeket a fél-fél órás blokkokat is mi, spirituálisok vezettük. Vasárnap pedig mindhárom felekezet tartott istentiszteletet, misét, ez is a mi feladatunk volt.

– Milyennek láttad az ökumenikus összmunkát?

– A legfontosabb, hogy nem szükségből vagyunk itt együtt, egy sátorban. Nem azért, mert másként nem tudnánk érvényesülni a Szigeten. A lelkesedés és a hit tart össze minket, és az, hogy tapasztaljuk: együtt jól működik, élhető és gazdagító a munka. A Közös Pont így fénylő prófétai jel az egyházaink számára, reményt ad, hogy az ökumené megvalósítható különösebb megalkuvások nélkül a közös célra és eredetre összpontosítva. Ezenkívül felelősség is, hiszen ami megvalósulhatott egy ilyen mikrovilágban, a Szigeten, annak azt követően is kell, hogy folytatása legyen. Mert így vagyunk hitelesek, erősek, így vagyunk lelkesek és lelkesítők.

Zsugyel Adél