Oratio oecumenica

Eddig azzal dicsekedtünk, hogy bölcsek vagyunk. Ismerjük az élet fontos dolgait. Tudjuk, mi a jó és a rossz. Tudjuk, mi az egészség és a betegség. Tudjuk, mi a boldogság és a boldogtalanság. Tudjuk, mi a tudás, és mi a tudatlanság. Tudjuk, mi a munka, és mi a henyélés. Tudjuk, mi a bátorság, és mi a rettegés. Tudjuk, mi a bölcsesség és az ostobaság. Tudjuk, mi az erő, és mi a gyengeség. Tudjuk, mi a háború és a béke. Most azt látjuk, semmit sem tudunk az élet dolgairól. A nagy titok csak benned sejlik fel, hiszen te magad vagy a bölcsesség.

Eddig azzal dicsekedtünk, hogy erősek vagyunk. Hogy elviseljük a szenvedést. Hogy elviseljük a betegséget. Hogy elviseljük a magányt. Hogy elviseljük a hiányt. Hogy elviseljük a gyászt. Hogy elviseljük az átkot. Hogy elviseljük a félelmet. Hogy elviseljük a kudarcot. Most azt látjuk, elfogyott az erőnk. Talán már kiáltanunk sincs erőnk tehozzád, aki magad vagy az erő.

Eddig azzal dicsekedtünk, hogy gazdagok vagyunk. Hogy van pénzünk, amellyel rendelkezünk. Hogy van hatalmunk, amellyel uralkodunk. Hogy hatalmunk van helyzetek és emberek felett. Hogy vannak döntéseink. Hogy rendelkezünk a jövővel. Hogy rendelkezünk az idővel. Hogy miénk a természet. Hogy miénk az életünk. Hogy miénk a világ.

Most itt állunk előtted. Most látjuk, semmink nincs. Koldusok vagyunk. Emelj fel minket! Halld meg imádságunkat.

Mert te vagy az Úr, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtesz a földön.