Liturgikus sarok

Nézzünk körül az egyházban 11.

Ökumenikus sorozatunk következő állomásához érkeztünk. Eddig a nyugati egyház képviselői szólaltak meg, római és görög katolikusok, reformátusok. Most kelet felé tekintünk. Ortodox testvéreink többféle közösségben élnek Magyarországon. A konstantinápolyi pátriárka alá tartozik a görög ortodoxok közössége. Liturgiájuk szépségéről hazai vezetőjük, a Beloianniszban élő közösség élén álló és Budapesten is szolgáló Kalota József esperes vall. (H. K.)

A földön mindennap létrejön egy remekmű, a legnagyobb, legfontosabb és legszebb mű, amelyet csak ember alkothat. Ez pedig nem más, mint az Isteni Liturgia – írja Dionísziosz, a görögországi Szervia és Kozáni városok metropolitája, akinek liturgiamagyarázatából idézünk (Szent István és Szent Hierotheosz Füzetek 2–3. Bp., 2004., ford.: Nacsinák G. A.). Az ember sok csodálatos dolgot alkothat, de az Isteni Liturgiánál fontosabbat és nagyszerűbbet nem tud létrehozni. Ez az a kiváltság, melyet Isten az embernek adott, mert még az angyalok sem végezhetik az Isteni Liturgiát, csak ha együttműködnek az emberekkel, ahogy azt Szent Szpiridon tropárionjában is halljuk: „S amikor a Szent Liturgiát végezted, angyalok szolgáltak véled”. Valóban, ami a pap keze által végbemegy, abba még az angyalok is vágynak beletekinteni (1Pt 1,12).

A Liturgia egyrészt szerves folytatása annak az ünnepi vacsorának, amelyet Jézus Krisztus ült meg tanítványaival, másrészt nyilvános tevékenység: Isten népéért végzett munka. Az egyház imádkozik ugyan az egész világért, de a Szent Liturgiát kizárólag a hívekért, az igaz hitű keresztényekért végzi. Az egyház Isten népe, és a Liturgia ezért a népért és ez által a nép által celebráltatik. Nyilvános jellegéből következik, hogy a pap nem tarthat liturgiát titokban vagy egyedül, hanem minden alkalommal a hívőkkel közösen végzi a szertartást. Amikor Isten népét emlegetjük, nem választjuk külön a népet a klérustól, mert a papság és a hívek együtt alkotják azt. Ezért ha a templomban vagyunk, nem pusztán szemlélőként kísérjük figyelemmel az eseményeket, hanem mindnyájan résztvevők vagyunk. Mi vagyunk Isten népe, mi magunk végezzük a liturgiát azokkal, akik a felszentelés kegyelmével végezhetik a papi hivatást. A liturgia összes imádsága és himnusza is úgy van megfogalmazva, hogy világosan kiderüljön: a pap nem egymaga végzi a szertartást, hanem a templomban jelenlévő valahány kereszténnyel közösen. „Könyörögjünk az Úrhoz” és „Figyeljünk” – mondja a diakónus, s ez az egész népnek szól, mert a nép együtt jelenti az egyházat, és együtt végzi a liturgiát.

Nem könnyű meghatározni, mi is az egyház, mégis mindnyájan megértjük és átéljük az egyházzá alakulás titkát akkor, amikor a Szent Liturgiát végezzük. Ez a titok minden alkalommal már akkor elkezdődik, amikor összegyűlünk a templomban. Ilyenkor nem egyszerűen meglátogatjuk az egyházat, hanem mi magunk válunk egyházzá. Az egyház ugyanakkor több is, mint egyszerű gyülekezet, mert csak akkor születik meg, ha a pappal együtt Szent Liturgiát végzünk. A liturgiában mutatkozik meg, hogy az egyház lényege szerint liturgikus közösség. Pap és liturgia nélkül nem alkotunk egyházat, csak egy társaságot, amely nem sokban különbözik bármely más szövetségtől vagy egyesülettől. Az egyház azonban a nép, a papság és a Szent Oltárasztal együtt, egyszóval: az Isteni Liturgia.

A liturgia tehát nem egy az ember által kifundált dolgok közül, hanem nagy és isteni misztérium. Pontosabban szólva az a misztérium, amelyet Jézus Krisztus alapított és mutatott be először. Jézus Krisztus alapította a Szent Eukharisztia misztériumát, az egyház pedig bemutatja a liturgiát, folytatva ezt a nagy és isteni misztériumot. Ezért a liturgiát Isteni Eukharisztiának is szokták nevezni, mint olyan szent tevékenységet, amely immár vértelenül folytatja Jézus Krisztus áldozathozatalát. Az Isteni Liturgia vagy a Szent Eukharisztia ugyanaz az áldozat, amelyet Jézus Krisztus hozott, saját magát ajánlva fel a világ megváltásáért. Az utolsó vacsora estéjén a kenyeret megtörte, tanítványai között szétosztotta, és így szólt: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem…” Azután megáldotta a poharat, tanítványainak adta, és azt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem…” Azt is megparancsolta a tanítványoknak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Ezért az egyház Jézus Krisztus felszólításának engedelmeskedve mindmáig végzi a liturgiát, és folytatja a Szent Eukharisztia áldozathozatalát és misztériumát.

Kalota József