Keresztény szemmel

Két lány utazik a villamoson. Azt mondja az egyik a másiknak: „Én a pokolra szeretnék kerülni, mert biztos, hogy tele lesz helyes és izmos pasikkal…” A másik egyetértően bólogat: „Igazad van! A mennyország meg az angyalok egyszerűen dög unalmasak.”

Mindez kicsit úgy hangzik, mint egy pesti vicc. Pedig ennek a fele se tréfa. Nem számít, hogy hol történt. Nem számít, hogy kikkel. Csak annyi lényeges, hogy megérkezett az az „új nemzedék”, amelynek már a szülei sem ismertek semmiféle tradíciót – a keresztényt meg pláne nem (tisztelet a kivételnek).

Ismerjük be: hatott a „pokolbéli marketing”.

A „marketing” korunk divatos kifejezése: az angol market szóból ered, amely piacot jelent. A marketing az a folyamat, melynek során egy terméket értékesítenek a piacon. Manapság a kárhozatot is értékesíteni kell: izgalmas, jó helynek feltüntetni, ahol mindenki kedvére halmozhatja az élvezeteket.

A marketing nem azonos a reklámmal, nem csupán egy „termék” hirdetését jelenti – a jó marketing mindenekelőtt tájékozódik az igényekről. A Sátán ebben verhetetlen. A szakma krémje. Nem téveszt. Tökéletesen tájékozott: pontosan tudja, hogy az emberek hogyan adják el „egy tál lencséért” a lelküket (1Móz 25,34).

De „nincs semmi új a nap alatt” (Préd 1,9). A Gonosz is a régi; marad, aki volt: „a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget” (Jel 12,9). Amikor az ember hatalomra vágyik, akkor így szól: „olyanok lesztek, mint az Isten” (1Móz 3,5). Amikor valódi misszióra, Jézust hirdető apostolokra lenne szükség, akkor „a világosság angyalának adja ki magát” (2Kor 11,14). Mindig az erőtlen ember igényei szerint érkezik, amikor érzi, hogy kevés ideje van (Jel 12,12).

Nyilvánvaló, hogy a modern ember – aki összetéveszti a szabadságot a szabadossággal – legtöbbször alkalmatlan az ordító hazugságok felismerésére (1Kor 6,12). Sajnos nagyon sok a mennyországról és az Istennek tetsző életről szóló téves tanítás. Mindez nagyon káros, mint ahogyan az is, hogy az emberek egyre felületesebben ismerik a Szentírást – ha egyáltalán ismerik.

Először is: a hit célja nem az, hogy az embereket megfossza az élet szeretetétől. Gáncs Aladár egyik írásában megjegyezte, hogy „ha ürülő templomot látunk, ennek hátterében is az örömtelenség húzódik meg” (EvÉlet, 69. évf. 32. szám). Ha nem jelentene mennyei örömöt Jézus követése, akkor ma templomok sem lennének, és a Biblia tanítása már rég feledésbe merült volna. Az öröm a Lélek gyümölcse (Gal 5,11). Aki megtartja a Mester parancsolatait, megtapasztalhatja, hogy mit jelent a Szentlélekben való öröm (Jn 14,15–17.23; Róm 14,17–18).

Másrészről: maga a Prédikátor is mondja, hogy „az a jó és szép, ha az ember eszik, iszik, és élvezi a jót minden fáradozása nyomán, amivel fárad a nap alatt egész életén keresztül, amelyet Isten adott neki” (Préd 5,17). Nincs tehát arról szó, hogy meg kellene fosztani magunkat az élet örömeitől, hiszen az étel sem változtat semmit Istenhez való viszonyunkon: „ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk” (1Kor 8,8). A lényeg, hogy „mindent szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává” (1Kor 6,12), mert „az eledel a gyomorért van, a gyomor meg az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni” (Róm 6,13). Ha pedig Isten ezeket az örömöket meg fogja semmisíteni, akkor végül csak a Lélek és annak öröme marad.

Jézus ezért is figyelmeztet: „aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt” (Mk 8,35). Mert aki megtalálja az életét a földön, az rabja is a földnek; mert amit birtokolsz, az téged is birtokba vesz. És nem enged el. Márpedig a mennyországban nem lesz evés és ivás, sem paráznaság, sem effélék (Róm 14,17).

Viszont effélék a pokolban sem lesznek! Már az ötödik trombita is jelzi, hogy milyen büntetésben lesz részük azoknak, akik kiesnek Isten féltő szeretetéből: a harci lovakhoz hasonló sáskák parancsot kapnak, hogy „ne bántsák a földön a füvet, se a zöldet, se az élő fát, hanem csak azokat az embereket, akiknek a homlokán nincs ott az Isten pecsétje. (…) és olyan legyen a kínjuk, mint amit a skorpió okoz, amikor megmarja az embert. Azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják, és vágynak meghalni, de fut előlük a halál” (Jel 9,4-6).

És ez még csak az ötödik trombitaszó.

Nem jó ezzel viccelni.

Andriska János