Evangélikusok

Greschik Gyula mérnök, egyetemi magántanár. 1975-ben a műszaki tudomány kandidátusa, majd 1996-ban PhD fokozatot szerzett. A számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet életében aktívan részt vevő és dolgozó mérnöknek mozgalmas és elismert szakmai munkássága mellett volt igénye arra, hogy figyelmet fordítson családi múltjának és örökségének ápolására, a régi idők emlékeinek feltárására. Greschik Gyula ugyanis annak a felvidéki, Lőcsén található háznak a résztulajdonosa, mely emlékezetes szolgálatot tett az egykor nehéz helyzetbe került evangélikusok számára. Az épület ma is Lőcse egyik utcájában áll, de ma már egészen más szerepet tölt be, mint egykoron…

– Tudomásom szerint a házban van egy olyan helyiség, ahová az 1700-as években az evangélikus hívek a katolikus egyház ellenőrzése és istentiszteleti tilalma elől menekültek.

– Igen. A képen látható ajtó története nagyon érdekes. Az ajtó mögött ugyanis egy nagyobb helyiség található, amelyben annak idején a lőcsei evangélikusok istentiszteleti alkalmakat tartottak titokban, mivel nyíltan ezt nem tehették. A gyülekezet természetesen énekelt, de hogy ezt ne hallják meg a katolikusok, valaki kint maradt, hogy az ajtó melletti fáskamrából kihordja a fahasábokat, s a vasajtó elé rakja. Így álcázták magukat. Nagyon kellett vigyázniuk arra, hogy eszébe se jusson valakinek rájuk nyitni az ajtót. Egy farakás mögé senki sem néz be. Furfangosak voltak eleink. Amint vége lett az istentiszteletnek, a fahasábok visszakerültek a kamrába, és a hívek egyesével hazamehettek. Így nem keltettek feltűnést, senki sem fogott gyanút.

– Éppen két házról van szó, melyet egy átjáróval kötöttek össze.

– Feltehetően a 13-14. században épült a ház magja, mert akkoriban volt a város első építkezési ciklusa. Az átjárót csak később építették hozzá.

– Ma is laknak ebben a régi, nagy házban?

– Körülbelül 15 évvel ezelőtt halt meg az utolsó lakó, ma már senki sem lakik az épületben. Ez meg is látszik az épület állagán.

– Nem kötelezte a lőcsei város hatósága, hogy hozassa rendbe az épületet?

– De igen, ezért már több alkalommal is haladékot kellett kérnem. Nemrég jutott tudomásomra, hogyha nem újíttatom fel, a város teszi meg helyettem, de nem biztos, hogy ez anyagilag kedvező lesz számomra. Miután az 1700-as átépítés kapcsán harmadrendű műemlékké nyilvánították, kevés támogatást remélhetek. De rendbe szeretném hozni – ha bírom.

– A belső teret Steinhausz-kamraként emlegetik. Honnan származik ez a név?

– Édesanyám Mikolik volt, édesapám pedig Greschik. A Kardeván család lakott utoljára ebben a házban, Mikolik nagyanyám Kardeván lány volt, édesanyja Steinhausz. Anyai ágon öröklődött az épület és a történet is. Én is így örököltem. A Steinhauszok birtokában volt körülbelül 200 évvel ezelőtt. Családon belül a szóban forgó kamrát ezért Steinhausz-kamrának hívtuk. Még egy érdekesség, amit megemlítenék: Mikolik nagyapám volt a Deák téri evangélikus iskola igazgatója 1895-től 1925-ig, nagyanyám pedig ott tanított. Nagyapám orgonálása mellett édesanyám sokszor énekelt a templomban. Szerették szép hangját.

– A lőcsei szlovák evangélikusok számon tartják ezt a házat?

– A lőcsei evangélikusok közül nekem egy-két helyi családdal van kapcsolatom, akik még magyarul vagy németül beszélnek. Mivel a család elköltözött Lőcséről, régi, szép bútorait dédnagyanyám halála után odaadta az evangélikus egyháznak. Amikor 1942-ben szüleimmel Trianon után először ott jártam, megmutatták őket. Néhány évvel ezelőtt azonban elég kellemetlen élményem volt. Ezeket a berendezési tárgyakat ismét meg szerettem volna tekinteni, de amikor istentisztelet után németül és magyarul próbáltam beszélni a helybeliekkel, akkor ők azt mondták, hogy csak szlovákul tudnak beszélni. Mivel szlovákul kevésbé tudok, becsukták az ajtót. Ennek ellenére szeretnék sort keríteni a kapcsolatfelvételre.

– A 18. századi evangélikus–

katolikus feszültség nyomán kialakult kényszerhelyzetben a gyülekezet meddig igényelte az istentiszteletek tartásának lehetőségét a Steinhausz-kamrában?

– Ezt nehéz lenne megállapítani. Az evangélikus temetőben később épült fatemplom, majd a város főterén 1837-ben épült és használatba vett templom az evangélikus közösségnek méltó istentiszteleti helye lett. Azonban a család birtokában lévő házunk bizonyos boltíveinek kirajzolódó látványa az épület múltjából még többet is sejtet…

Lejegyezte: Horváth-Hegyi Olivér