Keresztény szemmel

Ük- és dédapáink történetei néha teljesen véletlenül kerülnek a kutató kezébe. A most következő kis gyűjtemény megjelenése több embernek is köszönhető. Nemes felsőkubinyi Meskó György a kiskőrösi Evangélikus Elemi Népiskola, majd államosítása után a Petőfi Sándor Általános Iskola tanítója volt, és az egyházközség kántoraként is tevékenykedett. Emellett ő volt a járási tűzoltó-parancsnokság parancsnoka, asztaltársaságok kedves vendége, és elmondható róla, hogy minden minőségében odafigyelt arra, hogy a régi történetek ne merüljenek feledésbe. Egyik volt tanítványa, a kiskőrösi dr. Ádám Sándor az ő írásai között lapozgatva talált rá a lejegyzett anekdotákra, melyek a száz évvel ezelőtti Kiskőrös és Soltvadkert világába engednek bepillantást. Az Evangélikus Élet egyik őszi számában már jelentek meg hasonlók. Ádám doktor jóvoltából most újabbakat mutathatunk be.

Történt egyszer, hogy a kiskőrösi evangélikus lelkészek, Koren Márton és Blázi Lajos elmentek vonattal a nyolc kilométerre fekvő Soltvadkertre, hogy boldog névnapot kívánjanak az ott szolgáló Kruttschnitt Antal esperesnek. A vidáman elköltött vacsora után kibandukoltak a hazafelé menő éjféli vonathoz. Eközben Tóni bácsi lovas kocsival, nagy bundát öltve ugyancsak kihajtott a vasútállomásra, és kocsisával együtt beült a váróterembe. Amikor a kiskőrösiek odaérkeztek, a kucsmáját szemébe húzó, subájába burkolózott ember fennhangon morogni kezdett: „Ezek a kiskőrösi papok mindig átjárnak a mi papunkhoz enni-inni, mintha nekik nem lenne elég otthon is, és szegényre eszik a mi papunkat a telhetetlen papzsákok.” Erre Koren tisztelendő galléron ragadta az ismeretlent: „Ki maga, hogy így beszél?” Amire az széttárta bundáját, s ekkor ismerték fel a mókamester Tóni bácsit.

A kezdő tanítónő izgatottan közli a gyerekekkel, hogy esperesi látogatás lesz. Arra kéri a tanulókat, hogy jól figyeljenek, jól feleljenek, s ne hozzanak rá szégyent. A biztonság kedvéért a gyerekeknek szinte előre szájába adja a helyes válaszokat. „Kovács Pisti, ha azt kérdi tőled az esperes úr, hogy hiszel-e az Atyaistenben, akkor azt kell válaszolnod, hogy hiszek! Szabó Józsi, ha megkérdi az esperes úr, hogy hiszel-e az Fiúistenben, feleld azt, hogy hiszek! Bognár Gyuri, ha azt kérdi tőled az esperes úr, hogy hiszel-e a Szentlélek Istenben, azt kell mondanod, hogy hiszek! Megértettétek? Aztán nehogy mást mondjatok nekem!” Hamarosan meg is érkezik az esperes úr, aki fel is szólítja Bognár Gyurit: „Mondd csak, fiacskám! Egyáltalán hiszel te az Atyaistenben?” Mire ő büszkén feleli: „Nem én, esperes úr, mert abban a Kovács Pisti hisz…”

Egy kötekedésre hajlamos, negyven év körüli szakfelügyelő érkezik az iskolába. A tanító büszkén mondja, hogy nagyon okos gyerekei vannak. Köztük is van egy olyan kiválóság, akitől még nem tudott olyat kérdezni, amire az ne adott volna helyes választ. „Micsoda? Majd én kérdezek!” – mondja a látogató. Felszólítja a gyereket: „Ide figyelj! Van nekem egy 27x37 méteres kopár, sziklás kertem. Ezt gondosan megmunkálom, és bevetem fél mázsa fűmaggal. Az a kérdés, hogy hány éves vagyok én.” A gyerek azonnal rávágja: „Negyven!” „Hát ezt hogy számítottad ki?” – kérdi a felügyelő. „Egyszerűen. Ugyanis a szomszédban lakik egy félhülye gyerek, aki húszéves. Úgy gondoltam a kérdés alapján, hogy akkor maga úgy negyven körül lehet…”

Ilyen anekdoták születtek a XX. század elején Kiskőrösön és környékén.

Ifj. Káposzta Lajos