Keresztény szemmel

Az igazi jólét

A felsőségnek az a kötelessége, hogy a lehető legnagyobb igyekvéssel gondozza az ifjúságot. Mivel az egész község java, becsülete, s egész élete az ő hűségére van bízva, hivatásának Isten és ember előtt csak úgy felelhet meg becsülettel, ha éjt is nappallá téve minden tehetségével a köz javán és felvirágoztatásán fáradozik. Mármost a község jóléte nemcsak abban van, hogy nagy vagyont halmozzon össze, erős falakat, gyönyörű házakat építsen, sok puskát és páncélt gyártson. Sőt, ahol mindebből sok van, de bolondok kezébe kerül, annál gonoszabb s nagyobb kárt vall az a község. Hanem abban van a község igazi gazdagsága és jóléte, hogyha sok kitűnő, művelt, értelmes, becsületes, jól nevelt polgára van, akik azután tudnak majd javakat gyűjteni s megtartani, sőt helyesen élni is tudnak azokkal.

Mivel tehát a társadalomnak emberekre van szüksége, és a legtöbb baj az emberek hibája, azért nem szabad arra várni, hogy maguktól nőjenek. Kőből, fából se lehet embert kivágni, és Isten se hajlandó csodát tenni, míg a tőle kapott eszközökkel is segíthetünk a bajon. Ezért hát fáradságot s időt nem kímélve kezünkbe kell vennünk a nevelést. Mert ki hibája, hogy mindenütt annyira szűkében vagyunk a megfelelő embereknek? Azé a felsőségé, amelyik úgy hagyta felnőni az ifjúságot, mint ahogy az erdei fa tenyészik, s nem látott hozzá a tanítás és nevelés dolgához. Ezért is nő úgy összevissza, rendetlenül, mint afféle rúgott népség, amely semmire, legfeljebb tűzre való.

Felette szükséges hát nemcsak az ifjúságért, hanem a világi és egyházi rend fennmaradásáért is, hogy ehhez a dologhoz komolyan és idején hozzáfogjunk.

Atyánk, minékünk adj bölcs oktatókat,

Tanuljunk tőlük drága lelki jókat;

Tiszta erkölccsel szívünk ékesítsed,

Így áldj meg minket!

(Az idézet a Jer, örvendjünk keresztyének! című áhítatoskönyv 310. oldaláról való.)