A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 13. vasárnap

Annak idején a babiloni fogságba hurcolt nemzedék a maga sanyarú és igazságtalannak ítélt helyzetét egy már Jeremiás prófétától is hallott (Jer 31,29) közmondással fogalmazta meg: „az apák ették az egrest – a szőlő éretlen gerezdjét –, és a fiak foga vásott el tőle.” Nehéz sorsukat tehát az apák bűne következményének tulajdonították.

Mint minden közmondással, úgy ezzel a közhellyel is szembeállíthatunk egy másik közmondást. Például: „Mindenki a maga bőrét viszi a vásárra.” Mégis azt kell mondanunk, hogy az előbbi, a felelősséget az elődök generációjára hárító állításban van egy nagy adag igazság. Mert ha valamit cselekszünk, annak valóban generációkat átívelő, az utódaink sorsát befolyásoló következményei vannak. Se szeri se száma azoknak az eseteknek, amelyekben ezzel az összefüggéssel kell szembesülnünk. Nemcsak a génkészletünket örökítjük át, hanem az életmódunk jótékony, de sajnos igen sok esetben káros hatásait is. Az alkoholizmus például nemcsak az iszákost öli, butítja és dönti nyomorba, hanem gyermekeit és unokáit is. A mai emberiség felélheti a jövő nemzedékek elől az életfontosságú nyersanyagokat, tönkreteheti a föld légkörét, és elszennyezheti a környezetüket. A most élő nemzedékek bizony felelősek az utánuk következők sorsáért.

De nemcsak a mindennapos tapasztalatok támasztják alá a szóban forgó fogsági nemzedék elődöket érintő vádjait, hanem az Isten kijelentett szava is. Mert vajon nem így hangzik a Tízparancsolat vészterhes kitétele: „Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem” (2Móz 20,5)? Isten tehát, bármilyen döbbenetes is ez, az utódokon is behajtja a szülők generációjának bűnös adósságát. Még ennél is általánosabb és súlyosabb következményre világít rá a Szentírás, amikor az ádámi örökségre emlékeztet: „Amilyen a földből való (első ember), olyanok a földiek is.” (1Kor 15,48) „Az egynek elbukása miatt lett úrrá a halál egyetlen ember által.” (Róm 5,17) Generációk fonódnak össze a bűnben és a kárhoztatásban, és ezért azután „nincsen igaz ember egy sem” (Róm 3,10).

Mégsem menthetik fel magukat az utódok, és háríthatják át a felelősséget az elődeikre. „Mert minden lélek az enyém: az apák lelke is meg a fiak lelke is az enyém” – mondja az Úristen nevében a próféta a féligazságot hajtogató fogsági nemzedéknek. Minden nemzedék közvetlen utat kapott Istenhez, s vele rendezheti a számadását. Az ő színe előtt már nem mondhatjuk a giccses nóta sorát: „Mások vittek rossz utakra engem, mások bűne az én hibám.” Mindenki azért felel, ami őt terheli, és bizony ez sem kevés. De ami lélegzetelállítóan nagyszerű: Mindenki bocsánatot is kaphat és megbékülhet Istennel. Új, tiszta lappal kezdhet megújult életet, hiszen megszakadhat a kényszerűség generációkra nehezedő láncolata. S ha Ádám bűnesete minden e világra lépő emberre elhatott, „az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiáradt az egy ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra.” (Róm 5,15) Így az elődök áldást örökíthetnek az utánuk következő nemzedékre. Nem is tudjuk, hány elődünk hitbeli helytállása kamatozik az életünkben!

Az Istennel rendezett számadás természetesen Isten rendjéhez igazodó élettel jár együtt. Az az erő, amely képes az átkos örökségnek véget vetni, és az életnek egy tisztultabb és áldottabb folyamát a jövendő generációkba irányítani, a „szeretet által munkálkodó hit” (Gal 5,6). A próféta tulajdonképpen a Tízparancsolatot fogalmazza meg időszerűen, de úgy, hogy ne csak az elítélendőt kárhoztassa, hanem a kívánatost is megmutassa. Ne felejtsük el, hogy az Isten parancsolatainak megtartásához is fűződik ígéret: „Irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.”(2Móz 20,6) Hála Istennek, az akarata szerint való helytállásnak is generációkra kiható következményei vannak. A jó kovász egy egész edény lisztet is megkeleszthet.

Igaza van-e hát a fogsági generáció által emlegetett közmondásnak? Ez attól függ, hogy ki felé fordul Isten az ő szavával. A szülők generációjának tudniuk kell, hogy helytállásukon fordul meg nemcsak a maguk sorsa, hanem az utódaiké is. A gyermekek generációjának pedig azt kell meghallania, hogy végső soron nem az örökségen, hanem az Istennel való kapcsolaton múlik az ember sorsa.

Dr. Cserháti Sándor