e-világ

Már többször beszéltünk az élővilág megfelelő működésének fontosságáról. Az nyilvánvaló, hogy a természetet óvni kell, ésszerűen használni, és nem kihasználni. Ahhoz viszont, hogy helyesen tudjuk használni, meg kell értenünk a működését. Az élővilág tagjai – így az élővilág egésze is – a különböző szerveződési szinteken bizonyos törvényszerűségek szerint viselkednek, változnak.

Ezeket a törvényszerűségeket meg sem kísérelem bemutatni, csak a fontosabb jellemzőit említem meg. A természetes ökoszisztémák sajátossága többek között, hogy képesek alakítani önmagukat, képesek fejlődni, alkalmazkodni; a bennük élő fajok cserélődnek, egyesek eltűnnek, más fajok megjelennek, miközben az egész rendszer átalakul (ezt nevezzük szukcessziónak). Fejlődésüket és működésüket külső természeti adottságok befolyásolják. Jellemző anyag- és energiaforgalmuk van; az elemek körforgásban vannak, egyesek kikerülnek, mások bizonyos időre beépülnek a rendszerbe; az energiát alapvetően a Nap szolgáltatja, amit a növények hasznosítanak és továbbítanak az állatvilágnak. A fejlődés különböző társulási szinteken, különböző tér- és időintervallumban megy végbe. A biodiverzitás, a fajok változatossága ellenállóbbá teszi az ökoszisztémát az esetleges külső negatív hatások ellen (pl. szenynyezés, szélsőséges időjárás).

A leírtakból következik, hogy az ökoszisztémák többé-kevésbé rugalmasak és bizonyos tompítóképességgel (puffer) rendelkeznek. Például a hirtelen lezúduló esővizet megfogja az erdő; egy nagyobb terület tarvágása után lezúduló eső viszont az alacsonyabb szinteken levő településeket elöntheti, valamint a talajt is magával sodorja, így az új erdő kialakulásának az esélyét is csökkenti. A periodikus külső tényezőknek jellemző hatásai vannak: az évszakok változása (hőmérséklet, csapadék változása), a folyók illetve tengerek szintjének ingadozása befolyásolja az élővilágot, sőt sokszor nélkülözhetetlen a fennmaradáshoz. A hatások kölcsönösek, egymással összefüggésben vannak, azaz az élettelen tényezők (pl. csapadék, hőmérséklet, szennyezés) hatással vannak az élőlényekre, de az élővilág is hatással van ezekre (az árnyas erdőben hűvösebb van, és a csapadék is lassabban párolog, mint a füves pusztákon); ezenkívül az élővilág fajai, az állatok és növények is szoros kölcsönhatásban vannak egymással.

A természet az emberiségnek alapvető javakat szolgáltat – környezetvédelmi vonatkozásban megemlíthető például a vizek és a levegő bizonyos fokú természetes öntisztulása, valamint bizonyos fajta hulladékok természetben való lebomlása. Szintén nagy jelentőségű, hogy alapvető feltételeket biztosít az élelmiszer-termeléshez: segít a növények megporzásában (szél, rovarok), a kártevők féken tartásában (természetes ellenségek), a talaj természetes megújulásában.

Amikor a természetet használatba akarjuk venni – például mezőgazdasági termelés céljából, vagy a szennyezőanyagok, szerves hulladékok lebontásához –, akkor többek között az előbb felsorolt tulajdonságokat is figyelembe kell venni, illetve jól használni. A természet öntisztulása, a szennyezőanyagok megkötése csak bizonyos mértékig és megfelelő körülmények között lehetséges. Ezeket a körülményeket a környezetvédelmi céloknak megfelelően alakítani tudjuk, így növelhetjük a természet, a természetes növényzet tisztító képességét.

A természetes környezet és a mezőgazdasági területek működése között érdekes hasonlóságok vannak. Ez utóbbiakat szokás agro-ökoszisztémáknak is nevezni, tehát olyan társulásoknak, melyek anyag- és energiaforgalmát valamilyen mértékben mezőgazdasági tevékenység befolyásolja (talajművelés, tápanyag-utánpótlás). A mezőgazdasági területeket általában nem tekinthetjük a természet szerves részének, bár ez a termesztés módjától is függ (pl. biotermesztés), mégis valamifajta „átalakított természetnek” nevezhetjük. Ezenkívül a természeti tényezőknek a mezőgazdaságilag művelt területek éppúgy ki vannak szolgáltatva, mint a természetes területek, és mind a kettőt meg kell őriznünk eredeti állapotában, mivel nem korlátlanul állnak rendelkezésre, és nagy volumenben nem pótolhatók.

Akár mezőgazdaságról, akár környezetvédelemről van szó, jellemző, hogy ugyan a természet átalakításához az ember által befektetett energia csak egy kis része annak, ami a természetből érkezik, és ami az egész rendszer fenntartásához szükséges, de elég nagy ahhoz, hogy alapvető folyamatokat változtasson meg. A természet körforgásába csakis megfontoltan szabad beavatkozni. Úgy tűnik, hogy az emberiség egyre inkább elszakad a természettől, és mesterséges dolgokkal igyekszik pótolni azt – éppen ezért a természet megóvása mindinkább elsődleges fontosságúvá válik.

Ragályi Péter