evél&levél

„1936 kora tavaszán sok eső zúdult Hódmezővásárhelyre.” Ezekkel a sorokkal kezdte Imre és társai című könyvét Keken András, amelyben lelkészként átélt megrázó vásárhelyi élményeiről, és az árvaház alapításáról írt. Ma, 2004 nyarán arról számolhatunk be itt Hódmezővásárhelyen, hogy nemhogy sok, de még kevés eső sem zúdult ránk két hittantáborunk ideje alatt.

Nemcsak a kiszámíthatatlan időjárás miatt vártuk izgatottan a táborok indulását. A jelentkező gyerekek nagy részét korábban nem ismertük, de tudtuk, hogy olyan családokból is érkeznek majd kicsinyek, amelyekben nem hallottak az evangéliumról. Azzal is tisztában voltunk, hogy sokuk igen hátrányos helyzetű. Mégis megdöbbentő volt szembesülni azokkal a nehézségekkel, amely ezeknek a gyerekeknek nap mint nap osztályrésze. Erre talán az ínség a legkifejezőbb szó, mind lelki, mind fizikai értelemben. Tudtuk, hogy a ránk váró hetekben nagy dolgok fognak történni. Tennünk kell értük, velük együtt valamit, mert köztünk és velünk az Isten.

Mi valósult meg? Az Úr segítségével 22 kicsi szívbe elültettük az igazság magvait: megtanultak imádkozni, önfeledten énekelni. Megtapasztalták a naponkénti gondoskodást, odafigyelést, törődést. A Budapest-Deák téri ifjúság tagjainak jóvoltából átélhették a szerető közösség erejét – úgy hisszük legmerészebb álmainkat is felülmúlta mindaz, amiben részünk volt.

Deák téri ifi! Velünk együtt mondhatjátok, mert átéltétek:

„Azért van síró, hogy vigasztald, / és éhező, hogy teríts asztalt. / Azért van seb, hogy bekösse kezed. / Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. / Azért van annyi árva, üldözött,/ hogy oltalmat leljen karod között, / Azért roskadnak mások vállai, / hogy terhüket te segítsd hordani.„

Köszönet nektek, és jövőre veletek ugyanitt Vásárhelyen, „Imre és társai” között.

Loneán Gabriella