evél&levél

– Beszéljünk róla… – Rendben van, beszéljünk róla.

A hatvanas évek végén Gyökössy Endre egyik egyhetes evangélizációjának első mondata ez volt: „Kezdjük az alapoknál: van Isten.” Ez jutott eszembe, amikor Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkésznek „Egy homokvihar margójára” című írását olvastam (Evangélikus Élet, 2004. augusztus 22–29.).

Kezdetben

A homoszexualitással kapcsolatban is azzal az alapkérdéssel kell kezdenünk, mi (volt) Isten szándéka. Nem kell teológiai vagy szexuáletikai könyvek tucatját elolvasnunk ahhoz, hogy választ kapjunk. A Biblia első lapjain ezt olvashatjuk: „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1Móz 2,18) A szöveget a fejezet végéig olvasva megtudhatjuk, hogy a férfinak – értelemszerűen – nem egy másik férfi, nem is az állatok, hanem az aszszony, a nő, a nőnek pedig a férfi a hozzáillő. Ez Isten teremtésének a rendje. Ettől kezdve a második kérdés nem az, hogy mi a véleményem, mi az egyház véleménye a homoszexualításról vagy a homoszexuálisokról, hanem az, hogy milyen a homoszexualitáson gondolkodó ember viszonyulása az Isten rendjéhez. Jónak, tökéletesnek tartja-e az isteni rendet, mely egyszer és mindenkorra a Teremtő akaratát és végtelen szeretetét tükrözi, vagy nem teljesnek, esetleg kiegészítésre szorulónak gondolja?

Megtévesztés felsőfokon

Van homoszexualitás? Van. Vannak homoszexuálisok? Vannak. Hol van akkor a „hozzá illőt” tükröző isteni rend? Erre a kérdésre is a Bibliában találjuk meg a választ. A bűneset megrontotta a teremtett világot, amelyről ezt megelőzően hétszer olvashatjuk Mózes első könyvének első fejezetében: „És látta Isten, hogy ez jó.” Témánk vonatkozásában a megrontás nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a bűnesetnek olyan következményei váltak nyilvánvalóvá, melyek nem tükrözik az isteni szándékot, hanem azzal is, hogy ezeket – így a homoszexualitást is – elfogathatónak, az emberi szabadság és méltóság, „az egymás számára nyújtott stabilitás, a kölcsönös segítségnyújtás és a felelősségteljes szeretet” részének tekintik. (A mondat idézőjeles része a cikkből származik.) A jelenések könyvében így van megírva: „…a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti (Károli fordításában: elhiteti) az egész földkerekséget;…” (Jel 12,9) Ez a megtévesztés a veszélyesebb! Amikor a bűn csak hiba, vagy – a cikk szóhasználatával élve – szexuális irányultsági „fokozati sor”, és amikor az isteni rend és szándék relativizálható. Jézus megkísértésekor az ördög idéz a Szentírásból. Ma ugyanezt teszi, amikor a homoszexualitást úgy akarja bemutatni, mint a legfőbb parancsnak, a szeretetnek egyik megnyilvánulási formáját. Ne felejtsük el, a Sátán megtévesztő, összezavaró! Mégpedig mindenhol és mindenkor, így az egyházban is és a mai korban is, akkor és ott és addig, ahol és amíg e megtévesztő, összezavaró munkája rejtve maradhat.

Népi meteorológia

és a szakemberek

„Ha a nap vörösen áldozik, az idő szép lesz, avagy megváltozik” – szól a rigmus ugyanannak a jelenségnek ellentétes magyarázatáról. Ez jutott eszembe, amikor Orosz Gábor Viktor a cikkében olyan szakemberekre hivatkozik, akik a homoszexualitásban a genetikai okokat 30-70%-ra teszik, a többit – vagyis szintén 30-70%-ot – külső hatásokkal magyarázzák. A „leginkább mértékadó számítások” pedig ezt az arányt 50-50%-ra becsülik. A számok minősítik a szakmaiságot, de ha nem tennék, akkor sem kell mindent elfogadni, amit úgynevezett szakemberek mondanak, mivel fognak ők mást is mondani. Csak idő és megrendelő kérdése, hogy mikor és mit. (Negyven évvel ezelőtt a televízióban szakember ette nagykanállal a fehér port, bizonyítandó, hogy az emberre és a gerinces állatokra nézve a világ legártalmatlanabb rovarölő szerét hozták forgalomba. Ez volt a DDT! Szintén szakemberek garantálták a Contergan nevű nyugtató ártalmatlanságát, és ezek után kéz és láb nélküli gyermekek születtek, akiket Contergan-bébikként ismert meg a világ.)

Isten igéje ellenben örök, állandó és megbízható!

A bűn bűnt szül

Van-e genetikai oka a homoszexualitásnak, nem tudom. Miután a bűneset mindent megrontott, valószínűleg itt sem maradt nyomtalanul a hatása. A teljesség igénye nélkül vizsgáljuk meg azonban azokat a külső hatásokat, melyek a genetikailag nem homoszexuális embert azzá teszik.

Csonka család, a gyermek számára nincs férfi-/apa- vagy nő-/anyaminta. Nincs olyan családi közösség, melyben a szülők egymás iránti szeretete, szerelme példa a fejlődő gyerek számára. A lányok felé való kezdeményezésben fiúknál a gyermekkori elmagányosodás okozhat félénkséget. (Majd jön egy férfi, aki kezdeményező lesz…) Fiatalkori erőszak fiúkon, amelyet az elszenvedője szégyell, bélyegként hord, nincs ereje kitörni: beletörődik. Lányoknál az édesanyjuk felé megnyilvánult apai durvaság. Mindenfajta férfierőszak emléke, akár családon belüli, akár azon kívüli, akár saját magán elszenvedett, akár mások életében látott. (Az eredmény: nők vigasztalódása egymással…)

A felsoroltak tartós vagy átmeneti homoszexualitást okozhatnak. Ez utóbbit a divat is segítheti. „Olyan sokan csinálják, én is kipróbáltam. Két fiúbarátom között volt egy leszbikus kapcsolatom” – mondta az újságírónak egy lány.

Végül, de nem utolsósorban erős külső hatás a média, amelyből árad a „téma”. A homoszexuálisok számarányánál sokkal nagyobb a médiában való jelenlétük. Nem véletlenül, mivel ez a manipuláció része. Nincs olyan nap, hogy a homoszexualitással kapcsolatban vagy róla ne lenne hír, cikk, film, klip stb.; ezek minden korosztály tudatalattijában elvégzik a maguk munkáját.

Mekkora a felelősségünk és mulasztásunk embertársként, szülőként, pedagógusként, médiában dolgozóként, keresztényként, lelkigondozóként, egyházként! Mert a bűn bűnt szül! Hacsak meg nem szakad a folyamat. De ez csak a golgotai keresztnél történhet.

Van megoldás

Egy keresztény folyóiratban olvastam egy férfiról, aki elmondta, hogy gyerekkora óta fiúk, később férfiak felé vonzódott. Ő maga genetikai meghatározottságú homoszexuálisnak tartotta magát, és ennek megfelelő párkapcsolatban élt. Egyszer azonban egy keresztény konferencián megismerte és személyes megváltójának fogadta el Jézus Krisztust. Az ige tükrében (3Móz 18,22; 3Móz 20,13; Róm 1,24–27; 1Kor 6,9) homoszexualitását bűnnek látta meg. Azóta megnősült, gyermekei születtek, és családjával együtt jár keresztény közösségbe. Ebben a megújult állapotában kérdezték meg tőle, megszabadult-e homoszexualitásától. Azt válaszolta, hogy az óembere amiként másokat is, őt is végigkíséri – s közben kísérti – ezen az életen. Azonban naponta megtapasztalja az ige és az imádság erejét és azt, hogy Isten milyen leleményesen és fantáziadúsan óvja, védi azt a „várfalat”, melyet az ő védelmére épített. Ebben feleségének, családjának és a gyülekezetnek kiemelkedő szerepet és feladatot adott. Megértette, hogy Isten megoldása nemcsak az lehet, hogy elveszi a terhet, hanem az is, hogy az ember annak elhordozásához korábban nem tapasztalt erőt kap. Pál apostollal együtt – aki háromszor kérte, hogy a tövist távolítsa el belőle – bizonyságtevőnk is meghallotta az Úr válaszát: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9)

Együtt, de meddig?

Aki nemcsak a világi sajtó segítségével, hanem közvetlen belső információk alapján tájékozódva figyeli és nyomon követi a nyugat-európai és amerikai egyházakban napjainkban zajló eseményeket, tudja, hogy a homoszexualitás megítélése szakítópróba elé állítja az egyházakat. A homoszexualitás kérdésében elváráslavina zúdult az egyházakra. Civil szervezetektől a médián keresztül a rohamosan igazodó világi törvényekig bezárólag az egyházak és gyülekezetek számtalan nyílt vagy burkolt azonosulási és hasonulási felszólításnak a címzettjei. Svájcban egy lelkész világi bírósági ítélet alapján pénzbüntetést kapott, mert egy homoszexuális pár egybekelését nem áldotta meg. Érdekes és feltűnő, hogy csak a keresztény felekezetek a célpontok. Egyéb – iszlám, Krisna-tudatú, hindu stb. – „egyházak” sosem. Sajnos azonban nemcsak kívülről, hanem belülről is folyik a hívek „megdolgozása”. Emlékezetem szerint a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei nem túl régen határozott, egyértelmű és igei alapú állásfoglalást tettek a homoszexualitás kérdésében. Ennek ellenére a tolerancia és a szeretet zászlója alatt folyik a „puhítás”. A különbözőség nem kegyességi eltérés csupán, több annál. Egy évvel ezelőtt egyik lelkész testvéremmel így fogalmaztunk: „Vigyázat tehát: a határok nem léphetők át, a keretek nem tágíthatók. Ha megtörténik, akkor már csak nevében marad meg a Magyarországi Evangélikus Egyház.” Akik pedig a „lelki fejlődés” eme új útját nem tudják vállalni, a nyugat-európai és amerikai példákhoz hasonlóan hitvalló egyházakban fogják keresztény hitüket megélni.

Garádi Péter