Élő víz
Mi a neved?
A változatosság gyönyörködtet… Talán emiatt van, hogy a divat is állandóan változik. Sokszor úgy érezzük, mindegy, hogy milyen az a ruha, cipő – csak más legyen, mint az eddigi. Az ember egy idő után megszokik valamit, és sokszor már unalmasnak is érzi. Felújítom a lakásom, kicserélem a ruhatáramat, új frizurát csináltatok. És akkor egy darabig megnyugtat ez a változatosság.
A divat változása minden területen megfigyelhető. Így van ez a nevek esetében is. Régi, megszokott nevek tűnnek el vagy ritkulnak meg. Új nevek lesznek népszerűvé – ezt tapasztaljuk nemcsak városokban, de már falvakban is. Persze ennek különösebb jelentősége nincs, hiszen ma nem úgy van, mint a bibliai korokban, amikor a név a személy lényegét fejezte ki.
A Bibliában azt olvassuk, hogy az angyal megkérdezi Jákóbtól: „Mi a neved?” (1Móz 32,28). Ennek a kérdésnek súlya van, mert a kérdezett kénytelen kimondani Istentől kapott nevét: Jákób, azaz „Csaló”.
Születésünkkor mindnyájan kapunk nevet. Ezt a nevet szüleink választják. Ez a név kerül az anyakönyvbe, és ez hangzik el a keresztelés során. Ezután dől el, hogy a keresztségben kapott igét hogyan hagyjuk munkálkodni életünkben, hogy eljussunk az Isten által adott „név” meghallására és elfogadására (Ézs 62,2). Ezt a nevet senki nem mondja a szemünkbe, ez a név mutatja, hogy valóban eljutottunk az önismeretre – de nem meditációk és tréningek során, hanem kizárólag az ige által. Ez a név legtöbbször nem kellemes és hízelgő. De ha meghalljuk, gyógyító ereje van.
Itt merül fel a személyes és döntő kérdés: lehet-e engem nevemen szólítani? Tudom-e vállalni, hogy Isten milyennek lát engem? Talán önzőnek, talán irigynek, talán gyűlölködőnek, képmutatónak. Mikor Isten nevemen szólít – ez nem az eltaszítás jele. Bár látja, hogy „repedt nád” vagyok, bár „pislogó gyertyabél” vagyok (Ézs 42,3, Károli-fordítás), nem olt ki. Ha Isten megítél, az szeretetének – a gyógyító szeretetnek a jele. Nem szépít, hanem feltárja bűneinket. Olyan, mint az operáló orvos, aki fájdalom árán is feltárja a sebet, kitisztítja, majd bekötözi és meggyógyítja. De ennek van egy feltétele: hogy teljes bizalommal feküdjek – ha kell – a műtőasztalra is.
Szüleinktől kapott nevünket lehet szeretni vagy nem szeretni. Ha nem tetszik, meg is változtathatjuk. Istentől kapott nevünket azonban mindenekelőtt meg kell ismerni, azután el kell fogadni. Ha tiltakozunk ellene, ha magyarázkodunk – akkor nincs gyógyulás. De ha Isten már tud a „nevünkön szólítani” bennünket, akkor kérhetjük a győzedelmesnek megígért fehér kövecskét és a kövecskén az új nevet (Jel 2,17).
Gáncs Aladár