Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 38 - Tudásvárat épít a Duna Televízió

Kultúrkörök

Tudásvárat épít a Duna Televízió

Révkomáromban szeptember 14-én megnyitja kapuit a Selye János Egyetem, amely példás összefogás eredményeként – a szlovák állam támogatásával és a magyar kabinet 130 millió forintos hozzájárulásával – jöhetett létre. A tanintézmény támogatói közé tartozik a Duna Televízió is, amely a folyamatosan bővülő könyvtári állomány gyarapításában segédkezik.

A csatorna minden befolyását latba vetve és a nézőközönségéhez fűződő példás kapcsolatát felhasználva könyvgyűjtési akciót indít. Szeptember 2-án az egyetem dísztermében Belénessy Csaba, a Duna Televízió tájékoztatási alelnöke és Albert Sándor, az egyetem rektora e közös kezdeményezésről együttműködési megállapodást írt alá. Az eseményen jelen volt Csáky Pál, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese, az esemény fővédnöke is. A könyvgyűjtés a Duna Televízió hagyományos karitatív munkája: az elmúlt tíz évben 870 ezer könyvvel gazdagították a határon túli magyar intézmények könyvtárait. A november közepéig tartó akcióban 20-30 ezer kötet beérkezésével számolnak, amelyeket gondos válogatás után juttatnak el Révkomáromba.

A gyűjtés központja Budapesten, az I. kerület, Attila út 97.-ben (telefon: 1/201-7930) lesz. Az egyetem könyvtára elsősorban szépirodalmi, idegen nyelvű szépirodalmi, gyermek- és ifjúsági könyveket vár. A felajánlók adományaikat Budapesten kívül huszonhat gyűjtőhelyre juttathatják el Magyarországon, illetve Felvidéken.

(A részletekről a Duna Televízió a fenti telefonszámon ad bővebb felvilágosítást.)