Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 38 - Akiket nem lenne szabad elfelejteni…

e-világ

Akiket nem lenne szabad elfelejteni…

Gondolatok az Alzheimer-világnap alkalmából

Az emlékezés képessége nagy kincs. Elraktározni, majd felidézni szép vagy fájó emlékeket, „belelapozni” életünk emlékkönyvébe, színeket, hangokat, illatokat, tájakat, embereket, hangulatokat előhívni a memóriából: Isten ajándéka. A mindennapok során talán nem is értékeljük eléggé, csak ha valamilyen tragédia, betegség, baleset megfoszt emlékezőképességünktől.

A világon mintegy 18 millióan szenvednek Alzheimer-kórban, illetve más, feledékenységgel, emlékezetzavarral, szellemi leépüléssel (demenciával) járó betegségben. Szeptember 21-én, az Alzheimer-világnapon őértük és hozzátartozóikért, ápolóikért, gondozóikért, a hihetetlenül nagy lelki-fizikai terhet viselő családokért mondanak imát világszerte. A világnap évenkénti megrendezését 1994-ben indította útjára a Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával, és napjainkra már hatvannyolc ország csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez.

A hit minden élethelyzetben, minden életkorban a lelkierő és a vigasztalás forrása – de sokszorosan igaz ez idős, beteg embertársainkra, akik felé testvéri, keresztény szeretettel kell fordulnunk, hiszen ez egyetemes küldetésünk. Viseljék bár kórházban vagy családi otthonban az öregség, betegség terhét, imádságunkra, együttérző támogatásunkra óriási szükségük van! Jézus példát adott nekünk, tanítványainak erre nézve, ahogyan a legkisebb, a legelesettebb, a legmagányosabb felé fordult szelíd szóval, irgalommal, vigasztalással. Ezen a világnapon adjunk hálát azért, hogy Istenünk emlékezőképességgel áldott meg – de ne feledkezzünk el azokról, akik betegségük, öregségük terhét cipelik. Imádkozzunk értük és családjukért, ápolóikért, gondozóikért!

K. D.