Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 39 - Christus victor quia victima

Kultúrkörök

Látomás textilből

Christus victor quia victima

„A látomást alázatosan fogadó, de a látomást egészen átteremtő ember…” – Jókai Anna író fogalmazott így a Munkácsy- és Kossuth díjas gobelinművész, Polgár Rózsa egyik kiállításának megnyitóján a művészről. Annak, aki Rákoshegyen alázattal nyit be az evangélikus templomba, látomásban lehet része. Gondjaink, elesettségünk eltűnik, mint a redőkben leomló kárpit, és felragyog Krisztus keresztje. Ez a kereszt ereje, ez a kereszt titka, ezt láttatja Polgár Rózsa „Christus victor quia victima” – „Krisztus győzött, mivel legyőzetett” – című oltárképe, amelyet szeptember 19-én szentelt fel a művésznő férje, D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök.

A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség 2006-ban ünnepli önálló gyülekezetté válásának bicentenáriumát. Istennek adva hálát a két évszázadért a gyülekezet templomainak felújításával igyekszik emlékezetessé tenni az ünnepet.

Rákoshegyi templomukat az egyházközség tiszteletbeli felügyelője, Sándy Gyula professzor tervezte – a neves építésznek ez volt a 28. evangélikus temploma –, és Raffay Sándor püspök szentelte fel 1939. május 18-án. (A néhai dr. Kósa Pál lelkész irányításával ez időben még másik két templom építése is folyt a lélekszámában ma is egyik legnagyobb, négytemplomos egyházközségben.)

Rákoshegyen a gyülekezet eredetileg egy Munkácsy-festményt kívánt megvásárolni oltárképnek, azonban sem erre, sem harangra nem tellett. Csak 1947-ben került harang a terméskő lábazatú, nyerstéglából emelt templom székely motívumokkal díszített tornyába. A gyülekezet 1994-ben, majd 2003-ban is felújította a hajlékot. Jelentősen megváltozott a templombelső: 64 esztendővel a felszentelés után készültek el a templomi padok. A presbitérium a templombelső felújítását követően kérte fel Polgár Rózsát az oltár megtervezésére, új textil oltárkép megalkotására. A Magyar Iparművészeti Főiskola szövött kárpit és gobelin szakán végzett és mára nemzetközi hírnévnek örvendő művész munkái nem voltak ismeretlenek a rákoskeresztúri presbiterek előtt sem.

A most felszentelt – gyapjúból, selyemből és szövött aranyszálból készült – oltárkép vonalvezetése az 1939-ben készült oltártér vonalvezetéséhez igazodik. Kettéhasad a templom kárpitja, és Krisztus keresztje felragyog. A leomló kárpit lefelé, a kereszt, az oltárképbe beszőtt ige – „A szeretet soha el nem múlik” (1Kor 13,8) – pedig Isten felé mutat.

Laudációjában Bakonyvári M. Ágnes kiemelte Polgár Rózsa művészetének elkötelezett keresztény jellegét, evangélikusságát. A neves művészettörténész beszéde maga is egyfajta bizonyságtétel volt. Az új oltárkép felszentelése okán kétszeresen is ünnepi istentiszteleten igeolvasással Győri Gábor, a Pesti Egyházmegye esperese szolgált. Az oltárkép alkotóját Kósa László parókus lelkész, dr. Kósa Pál templomépítő lelkész fia köszöntötte, Léránt István, a gyülekezet felügyelője pedig kifejezte köszönetét Tímár Katalinnak, aki az oltárkép kivitelezésében volt a művésznő munkatársa. Ugyancsak a felügyelő tolmácsolta a gyülekezet köszönetét Dombrádi István faszobrász- és restaurátorművésznek, az új feszület és az új gyertyatartók elkészítőjének, valamint – az oltártérben végzett munkákért – Kardos János asztalosmesternek. A gyülekezet felügyelője továbbá felolvasta Gáncs Péter püspök és Szemerei Zoltán egyházkerületi felügyelő, illetve dr. Kéry Lajos egyházmegyei felügyelő – akik más elfoglaltságuk miatt nem lehettek jelen az oltárképszentelésen – köszöntő levelét.

Anyagilag a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és Budapest Főváros XVII. Kerületi Önkormányzatának Művelődési és Tájékoztatási Bizottsága is támogatta az új oltárkép elkészítését. Jelentős anyagi segítség érkezett a finn testvérgyülekezettől, a Raumai Evangélikus Egyházközségtől.

Az ünnepi istentiszteletet követően a gyülekezet állófogadást tartott a szomszédos, Báthory István utca 31. alatti Erdős René Házban, amely Pest egyik legszebb, bár kevesek által ismert múzeumépülete. Külön köszönet illeti Bakonyvári M. Ágnest, a ház igazgatóját, amiért az ünnepi alkalomra kiállította Polgár Rózsa néhány művét. Ezzel nemcsak a gyülekezeti tagoknak szerzett nagy örömöt, hanem a XVII. kerület művészetkedvelő és -tisztelő közönségének is. A kiállított textilek szeptember 23-ig tekinthetők meg, naponta 10 és 18 óra között. (Kívánságra a gyűjtemény munkatársai biztosítják a Christus victor quia victima oltárkép megtekintését is a múzeumtól mintegy 500 méterre levő templomban.)

Az oltárkép felszereléséről, a felszentelés pillanatairól készült felvételek – Bakonyvári M. Ágnes laudációjával egyetemben – a közeljövőben a gyülekezet honlapján (http://rakoskeresztur.lutheran.hu) is láthatók lesznek.

Léránt István

Regionális hozzárendelés: Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség