Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 39 - Egyház és zene

Kultúrkörök

Egyház és zene

„Zengjetek Istennek új éneket!” – buzdít bennünket az Evangélikus énekeskönyv 68. éneke. A zene és az ének kétségtelenül összefonódott a történelmi egyházakkal. Arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy ennek a bizonyos „új éneknek” újszerűnek is kell-e lennie. A kérdés aktualitását megerősíti az idén 15. alkalommal megrendezett Jubál fesztivál.

A Zákeus Média Centrum szervezésében szeptember 18-án lezajlott, egész napos rendezvény helyszínéül ismét a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Ház szolgált.

A szervezők egy formabontó istentiszteletet is a programba iktattak, ám a délelőtti órákban a széksorok még kissé foghíjasak voltak. Fiataljaink egyházunkhoz való viszonyát ismerve csak erős jóindulattal feltételezhetjük, hogy az alapvetően ifjúsági rendezvény helyett saját gyülekezetük vasárnap délelőtti alkalmát választották… A szomorú igazság az, hogy az istentiszteleti alkalmak még a keresztény szellemben nevelt fiatalok közül is csak keveseket vonzanak.

Egyebek mellett ezért is van fontos szerepe az évenkénti Jubál fesztiválnak. Hiszen a szervezők által megszólítani kívánt korosztályt leginkább a zene fogja meg. (Mármint a saját ízlésük szerint való muzsika. – A szerk.) Aligha tévedünk, ha úgy véljük, hogy a fiatalokat elsősorban talán épp a zene révén lehet(ne) az egyház közelségébe vonni. A Jubálon fellépő keresztény könnyűzenei együttesek kivétel nélkül „kapaszkodóként” szolgálhatnak a Krisztusban hívő, de az egyháztól távolságot tartó fiatalok számára. Ha a fesztiválon felcsendült dallamokból ez nem is következett volna, a dalszövegek szinte kivétel nélkül keresztény tartalommal, evangéliumi üzenettel bírtak.

A Jubál természetesen nemcsak a nézőknek, hanem az előadóknak is élményt jelentett. Különösen áll ez azokra a gyülekezeti zenekarokra, amelyek számára ritka lehetőség, hogy nagyszínpadon, nagyszámú közönség előtt adhassák elő számaikat. Az ország minden területéről érkezett résztvevők produkciója igazolta felkészültségüket és elhivatottságukat.

Chladek Tibor

Regionális hozzárendelés: Zákeus Médiacentrum