Evangélikusok

Beszélgetőtársam, Korányi András még nincs harmincéves, de tehetségének, szorgalmának, kitartásának köszönhetően máris olyan eredményeket mondhat a magáénak, amelyeket a negyvenes, ötvenes éveikben járók is megirigyelhetnének. A lapunkban is gyakran publikáló teológust hittudományi egyetemünk tanévnyitó ünnepélyén avatták az egyháztörténeti tanszék legfiatalabb doktorává. Mivel a riporter ez esetben volt teológustársával beszélget, az olvasó minden bizonnyal megbocsátja a tegeződést…

– András, mikor kezdtél érdeklődni a történelem iránt? A teológián több tudományba kapunk betekintést, téged a legjobban az egyháztörténelem ragadott meg…

– A történelem iránti szeretetem, érdeklődésem régebbről, még a középiskolából ered, ottani történelemtanáromnak köszönhetően. Az egyes témákhoz hozzáolvasni, kutatni azonban már itt, a teológián kezdtem, egyháztörténelem-professzorom, dr. Fabiny Tibor segítségével és biztatására. A középkori laikus ébredési mozgalmak – különösen a női ébredési mozgalmak – felé fordulva „egylépésnyire”, rátaláltam egy egyetemes és hazai szempontból is hallatlanul izgalmas témára: Árpád-házi Szent Erzsébet személyére. Doktori dolgozatom címe Élet és életrajz (Leben und Biographie), alcíme szerint Árpád-házi Szent Erzsébet a XX. századi tudományos kutatás tükrében. Három évig voltam ösztöndíjas itthon, egy évig Németországban – Marburgban –, egy éve pedig tanársegéd vagyok a teológián. Ennek az időszaknak a munkája fekszik a dolgozatban. Utak – magyar és német utak – találkozásánál született meg a téma: Németországban találtam rá, Erzsébet sírhelye ugyanis Marburgban van. A „hely szelleme” is sokat segített a munka során. Témavezetőm dr. Csepregi Zoltán, az egyháztörténeti tanszék vezetője volt, de rendszeresen konzultáltam Hans Schneider marburgi professzorral is.

– Erzsébet kapcsán irodalmi, képzőművészeti asszociációk jutnak eszünkbe. Ki volt ő? Mint magyar szentről mit kell tudnunk róla?

– A Bánk bánhoz és az abból ismert történelmi korhoz köthető. II. Endre király és Gertrudis lánya volt. A német rokonság Magyarországon is zavaros politikai-családi bonyodalmakat eredményezett – mindezek, úgy is mondhatnánk, Erzsébet életének a díszletei. Abban a korban élt – Assisi Ferenc kortársaként –, amikor a korabeli lelkiség és az egyházszervezet egymásnak feszült. Ennek kutatása volt az igazán nagy kihívás. Míg Németországban több folyóméternyi irodalom állt rendelkezésre, itthon igazából csak egy felfutás volt a személye iránti tudományos érdeklődésben: a 19. század végén és a 20. század elején. A nemzeti öntudatra ébredés, a konfeszszionalizmus korában, a katolikus öntudatra ébredés időszakában foglalkoztak Erzsébettel, a magyar szenttel. Trianon sajnos a magyar Erzsébet-kutatás reneszánszának is véget vetett, néhány könyv és tanulmány született csupán. Képzőművészeti megjelenése az, ami szélesebb körben még fellelhető.

– Miben ragadható meg ennek a témának az aktualitása?

– Meggyőződésem, hogy jó lenne felfedezni a középkort, az aktív európai uniós kapcsolatok miatt is. Akkor elevenek voltak Európa államai között a kulturális, kereskedelmi, nyelvi, dinasztikus, politikai, gazdasági stb. kapcsolatok, amelyek ma is ott állnak a nagy európai közösség kialakulásának hátterében. A középkor sokat tud mondani a mi korunk számára is, hiszen a ráció egyeduralmával szemben ma egyre nagyobb igény van az emberekben egy öszszetettebb életfelfogás iránt. Vagy említhetném az érzelmek, a természetközeliség, a hangulatok, a misztika-spiritualitás felé való fokozott nyitottságot. A középkor megharcolt már egy nagyon komoly harcot, például a misztikával, amely nagyon veszélyes is tud lenni. Végül a krisztocentrikus megközelítés kerekedett felül a vitában, amellyel megpróbálták elejét venni egyéb – jó- vagy éppen rosszindulatú – spekulációknak.

Az egyházon belüli állandó vágy az igazi spiritualitás iránt szintén nagyon komolyan jellemzi a korszakot. Ekkor nagy számban találtak helyet nők az egyházban, a kereszténységben; növekvő lelki és spirituális teret nyitott a nőknek a középkori egyház. Új színt képviseltek és hoztak műveikkel és a lelkigondozás terén, s a reneszánsz kultúra nőideáljával szembehelyezkedve más utakat jártak. Erzsébet személyes életében sok olyan elem van, amely protestáns vagy evangélikus mérce szerint is érdekes lehet. Például szegénységben szeretett volna élni és szegényeket gondozni – Krisztus követésében – hercegnő létére. Amikor megözvegyült, az egyház még nem kínált lehetőséget arra, hogy ilyen női közösségbe lépjen, ezért maga helyezte kezét az oltárra, és tett fogadalmat, közvetítő nélkül. Ez utóbbi sokat sejtet evangélikus szempontból is! Habár lelki vezetője nem engedte ekkor a harmadik szerzetesi, azaz a szegénységi fogadalmat letennie, hiszen vagyona révén sokat segíthetett a rászorulókon – de az adakozástól nem tudta visszatartani. Önfeláldozó élete, az általa alapított ispotályban végzett szolgálata mellett lett szentként példakép, akinek korábban férje és családja is volt. Erzsébet tehát mint feleség, anya és mint özvegy is beszédes példává emeltetett szentté avatásában.

– Izgalmas kérdés számomra, hogy egy magyar női szent életpéldája, lelkisége mit üzen nekünk, mai magyar evangélikusoknak…

– Az egyik legfontosabb az, hogy a reformáció történetét és az evangélikus egyház történetét a 2000 éves egyháztörténelem folyamatában kell értelmeznünk! Ehhez az érett középkor nagyon sok érdekes adalékot kínál; jó néhány ezek közül eddig rejtve maradt. Belső egyházi összefüggéseket, spirituális mozgalmakat vizsgálva látunk igazán jól. Például egy érdekesség: a középkori zsinatok első napirendi pontja mindig „Az egyház reformja a főben és a tagokban” volt. De időhiány és az érdeklődés hiánya miatt szinte mindig elmaradt a keresztülvitele… A laikusok és a nők kérdése is fontos, evangélikus szempontból mindkettő alapvető.

– Most, hogy a doktori cím megszerzésével elérted – igen fiatalon – a kitűzött célt, hogyan tervezed a jövőt? Lelkészi vagy teológiai tanári pályán – vagy mindkettőn – látod magad, mondjuk, tíz év múlva?

– Jelenleg főállásban tanársegéd vagyok az egyháztörténeti tanszéken, továbbá én vagyok a felelős a győri kihelyezett tagozatért. Ezenkívül feladatom a külső kapcsolatok ápolása is (a rektor és a tanári kar támogatásával éppen most nyílt lehetőség egy külkapcsolati iroda létrehozására). Órákat tartok; azt, hogy tanítok a teológián, komoly egyházi és lelkészi szolgálatnak tekintem. Nemcsak az egyház múltjával, de a jövőjével is találkozik itt az ember! Érzékenyen kell figyelni a visszajelzésekre, hiszen a fiatalok roppant kritikusak. Nagy kérdés például, hogy mit jelent a lelkészi szolgálat az egyház jövője, megújulása szempontjából. A teológia mellett a pesti egyházmegye pestszentlőrinci gyülekezetében vagyok félállásban lelkész, Győri Gábor esperes mellett. És ismét tanulok, a Budapesti Corvinus Egyetem külügyi szakértő szakán vagyok másodéves.

– Ez nem várt fordulat… Hogyan illeszkedik be ez a vonal az életedbe?

– 1997-ben az LVSZ hongkongi nagygyűlésén voltam delegátus, azóta különböző kutatási csoportokban veszek részt. A nemzetközi munkában és ügyintézésben, az LVSZ-ben professzionálisabban kell mozogni. De az egyháztörténettel is összefügg, hiszen a közélettel és az államokkal való kapcsolat mindig komolyan alakította az egyház történetét a világban. Amiről azonban harmincévesen álmodom, az, hogy az életem ne csupán „hároméves megbízásokból” álljon, hanem ugyanakkor komolyan lehessen dolgozni, alkotni. Még nyitott, hogy merre vezet az életem, a szolgálatom útja, de fontos az egyensúly a gyülekezeti lelkészi és a teológiai tanári státus között. Ha bármelyik hiányozna, az nem lenne jó! És emögött mindig ott van a család is. Feleségem, Anikó szintén tanár, a Fasorban tanít magyart, hittant és finnt. A pilisi gyülekezetből származik, így Keveházi Laci bácsitól mint egykori tanáromtól nem csupán az egyháztörténetet kaphattam a teológián, hanem egyik „lelki gyermekét” is.

Kőháti Dorottya