evél&levél

Az Evangélikus Élet szerkesztőségének kérésére még július közepén örömmel elvállaltam egy „rövid megemlékezés” írását, bármilyen nehéz is volt rövidre fogni a mondandómat egy ilyen valóban egyháztörténelmi, hazai egyházunk számára új korszakot nyitó és sorsfordító eseményről. Sok, más úton hozzám érkezett visszhangja volt ennek az írásnak. Mindenesetre egyházi hetilapunk hasábjain erre az írásomra csak egyetlen választ tettek közzé: Isó Dorottyának és ifj. Zászkaliczky Pálnak, egyházunk fiatalabb nemzedékéhez tartozó testvéreinknek az írását. Tele egyoldalú, bántó kritikai megjegyzésekkel. Mielőtt ezt tették, igazán felhívhattak és személyesen is fölkereshettek volna minden kérdésükkel. Szívesen elmondtam volna nekik nemcsak a személyes emlékeimet, hanem azt is, hogy milyen hála, szeretet és elismerés kísérte egy anyagiakban szegény, de lélekben gazdag kis kelet-európai egyházban a negyvenéves vasfüggöny mögött annyi gond és szenvedés után ezt az első áttörést. És mennyi köszönet, hála és dicséret hangzott felénk azokban a hetekben az Evangélikus (Lutheránus) Világszövetség vezetői, nagy hírű előadói és a közbeeső vasárnapon az ezernél több hivatalos delegátus és külföldi vendég részéről – még sok évvel később is – mindarról, amit a megelőző ifjúsági világkonferencia, majd a kéthetes nagygyűlés jelentett számukra. Nagyon sajnálom, hogy ez a személyes találkozás elmaradt, és most ugyancsak egy rövid írásban kell megkísérelnem, hogy válaszoljak csak kritikai megjegyzéseikre.

Mint írják, „a 20 évvel ezelőtti kötelező értelmezés megismétlése az, hogy Dóka Zoltán célja Káldy Zoltán elnökké választásának megakadályozása lett volna”. De ehhez elég elolvasni az úgynevezett Nyílt levél teljes szövegét, igen éles hangú támadását Káldy Zoltán „teológiai terrorja” és az annyiféleképpen, sokszor tévesen, sokszor igei-reformátori értelemben hirdetett és tanított diakóniai teológia ellen. Igaz, a levélnek a most előttem lévő példánya valóban július 10-én íródott Frankfurt közelében, és az előttem lévő szignált példány szerint már 11-én megérkezett Genfbe világszövetségünk vezetőihez. De maga a levél a világgyűlés elé és hazai egyházunk vezetői elé csak két nappal a választások előtt került. Addig előttem is ismeretlen volt. Ezért írtam megemlékezésemben is a későbbi érkezésről; nem esett viszont szó az ugyancsak július 10-én írt és az Állami Egyházügyi Hivatalnak Dóka Zoltán részéről küldött leveléről sem akkor, sem a későbbi vitákban. Hogy a tévesen és egyoldalúan értelmezett diakóniai teológia viszont valóban egyházunk, lelkészeink és gyülekezeteink által is elfogadott lett volna, ennek a leghatározottabban ellent kell mondanom. Erről nyilatkoztak egyébként ugyanígy a világgyűlés világszerte ismert teológusai, világszövetségünk vezetői (csak Hanselmann bajor püspököt idéztem), de a 112 gyülekezet vendégei is gyülekezeti lelkészeink képzése és hűséges szolgálata alapján.

De még bántóbb volt egy másik mondat a hozzászólásban. „Szomorú – írják fiatal testvéreink –, hogy hiányzik dr. Nagy Gyula írásából az állásfoglalás, hogy Dóka Zoltánnak a Nyílt levél valóságos tartalmát tekintve igazat ad-e vagy sem.” És ezt a szeretetlenség vádjával is összekapcsolják, mert Dóka Zoltánt mint hévízgyörki lelkészt említem. Nem gondolom, hogy szeretetlenséggel vádolna, aki csak egy kicsit is közelebbről ismer.

Az állásfoglalás, tehát az ítéletmondás hiányolása, hogy melyik félnek volt igaza ebben a súlyos, a későbbi évekre, sőt máig áthúzódó vitában, megfeledkezik Urunk, egyetlen igaz és örök Bíránk egyik döntően fontos igéjéről az ilyen esetekben. Mert egyedül ő ismeri nemcsak szavainkat és cselekedeteinket, hanem a mögöttük lévő szándékokat és indulatokat is. „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.” (Mt 7,1–2) Ne feledkezzünk meg gyors és egyoldalú ítéletek, vádak és gyanúsítások kimondása vagy annak követelése közben nagy reformátorunknak a 3. parancsolathoz fűzött, annyiszor semmibe vett magyarázatáról sem!

De legvégül hadd ajánljam fiatalabb és idősebb testvéreink figyelmébe azt a végleges ítéletalkotástól való tartózkodásra figyelmeztető, egyik legújabb, döntő értékelést is, amellyel világszövetségünknek az 50 éves évfordulóra közzétett, 1997-ben német és angol nyelven megjelent hatalmas kötete ír Káldy Zoltán személyéről és egyházi szolgálatáról: „Hogy mit jelentett ő egyháza, országa és az LVSZ számára, azt még átfogóan értékelni kell. Közben pedig reá is érvényes, hogy Káldy személyének és művének abban a sokoldalú és komplex időszakban, amelyben ő élt, igazságot szolgáltassunk.” Ezt Jens Holger Schjorring dán teológus írja, aki a hatalmas kötetnek a világszövetség volt vezetőiről írt, átfogó értékelését – elsősorban a nyugati egyházakban élő teológusok forrásköteteiből – gondosan összeállította. (A német kiadás címe: Vom Weltbund zur Gemeinschaft. Geschichte des Lutherischen Weltbundes. Hannover, 1997. Az idézett szakasz Káldy Zoltánról a 416–417. lapon.)

Dr. Nagy Gyula