evél&levél

A szerző evangélikus gyülekezet tagja, és eme tevékenységét még a rendszerváltás előtti időkben kezdte. Tizenöt éve cserkészvezető, emellett kántor és presbiter. Teológiai végzettsége nincs, pártnak nem tagja és nem is szimpatizánsa. Önmagát egyszerű magyar állampolgárnak vallja, „tanulmánya” ilyen szempontból értelmezendő.

Igen, ez várható volt. Mármint a politikai párt által felállított – és más egyéb – keresztek meggyalázása. Mert aki másoknak nem tetsző jelképet tesz ki közterületre, az számítson arra, hogy az eltérő vélemény valahogy – stílustól és kultúrától függően – megnyilvánul. Ez történt. A tanulságot pedig le kell vonni! Történészként foglalkoztam az útszéli keresztek keletkezésével. Ezeket legtöbbször katolikus családok, egyházközségi tagok állították fogadalomból vagy hálából. Az adott település lakói, ha nem is voltak mind ezen a valláson, elfogadták, hogy az adott kereszteződésben egy feszületet emeltek. Elfért. Idővel ezek bizonyos fokú helyi építészeti védettséget is nyertek. A rendszerváltást követően is állítottak kereszteket, például egy volt iskola helyén a régi diákok (Kiskunhalas-Felsőszálláson), vagy – már politikai megfontolásból – MDF-es képviselők a választókerületükben. Ez utóbbit én már nehezebben magyaráztam vallási okokból, sokkal inkább lehet itt szó egyfajta jelképterjesztésről. Ezt a felfogást (?) vitte tovább a Jobbik Magyarországért Mozgalom, és nagy dérrel-dúrral fellendítette a nagyvárosok asztalosiparát, egyben pedig kiegészítő munkát adott a közterület-felügyelőknek és a polgármesteri hivatali dolgozóknak. Merthogy itt sok kereszt fog állani, de nagyon gyorsan! És aki nem engedélyezi, annak majd mi rajzolunk a neve mellé egy keresztet – azaz megjelentetjük kiadványunkban, hogy ez és ez a kerület nem eléggé keresztény és magyar, hanem… Hanem mi? Kísértetiesen emlékeztet ez a szimbólumállítási sebesség a 40-es évek végi rendszerváltásra (mármint arra, amit a szemtanúk meséltek róla). Akkor vörös csillagot kellett tenni mindenhová, mert aki nem tett, az… az „nem volt velünk, hanem ellenünk”. Már a magam életéből tudom, hogy aki vörös csillagot hordott a kabátján, az bizony nem volt mind kommunista, aki oroszul tanult, az nem volt mind szovjetbarát, aki pedig elvtársazott, az nem volt mind elvtárs. És aki most kereszteket állít, az keresztény? Vagy aki keresztet bemocskol, ledönt, az ateista-kommunista? Másról van itt szó, de vajon meddig lehet büntetlenül kimondani? Inkább ki se mondom, hanem csak megköszönöm az Evangélikus Élet január 11-i számában megjelent, Garai András által összeállított rövid válogatást Luther írásaiból. Reformátorunk elmondja, hogy mit kell tudnunk nekünk, keresztényeknek a keresztről. Ilyen találó összefoglalást még nem olvastam, és gondolom, azok sem, akik keresztet mocskoltak vagy rongáltak.

Kedves keresztállítgatók! Ha már ennyire benne vagytok a munkában, ugyan fogjatok már össze néhány vallásilag műveletlen embert a nagyvárosaitokban, és tartsatok nekik hittanórát, szervezzetek ifjúsági összejöveteleket, kirándulásokat, vagy csak egyszerűen „prédikáljatok a csontvázaknak”, ahogy ezt az Úristen is kiadja feladatul prófétájának. Akkor legalább elmondhatjátok, hogy egy kicsit tanultatok az evangéliumból.

Ifj. Káposzta Lajos presbiter (Soltvadkert)