Egyházunk egy-két hete

Korábban is tartottak már informális megbeszéléseket, egyeztetéseket az egyházi testületek – az elnökség, a zsinat, a bíróság – vezetői. Azonban először került sor január 14–15-én konferencia jellegű együttlétre, amelyen a zsinat és az Országos Egyházi Bíróság elnökei mellett a teljes egyházi elnökség részt vett. Az alkalomnak az alberti vendégház adott otthont.

A megbeszélés célja a testületek munkájának összehangolása, a tapasztalatok megosztása, a következő időszak feladatainak áttekintése, némely időszerű kérdés megvitatása volt. A tanácskozáson az alábbi témakörök kerültek terítékre: a háromkerületes struktúra bevezetésének és működésének értékelése; az országos közgyűlés, a zsinat, az országos presbitérium, az országos elnökség hatásköre és kapcsolatrendszere; a törvénykönyv megújítása; a bíróságok működőképessége; a lelkészakadémia kérdése; a lelkészválasztás és kontrollja. Valamennyi téma fajsúlyosnak, ugyanakkor igen időszerűnek minősíthető.

Egyetértés volt abban, hogy a háromkerületes szervezet – mely immár negyedik éve működik – beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Megélénkült az egyházi élet: kerületi csendesnapok, missziói napok, felügyelői, presbiteri konferenciák jelzik ezt. Kialakult egy jó értelemben vett kerületi öntudat, de ez nem járt szekértáborok szerveződésével. A jövőre nézve tisztázandó a kerületek kötelezettsége és joga a hittudományi egyetemről kikerülő, a kerületből indult lelkészek elhelyezésével kapcsolatban. A lelkészhiány megszűnése amúgy is megkívánja az egyházi humán erőforrásokkal való jobb, tudatosabb, tervszerűbb gazdálkodást. Ide tartozik a modern igények figyelembevétele mind a képzésben, mind a pályán, gondolva a parókus lelkészi szolgálat mellett az iskolákban, a kórházakban, a fegyveres testületekben, a szeretetintézményekben, a börtönökben és egyéb helyeken végzett szolgálatra, általában is a lelkigondozás előtérbe kerülésére. A vezető testületek működésének eddigi tapasztalatai alapján bizonyos átalakítás, fejlesztés hatékonyabb működést ígér. Így egyesíthetőnek látszik az országos közgyűlés és a zsinat tevékenysége, egy olyan vezető grémium működtetése, mely kielégíti a legfőbb törvényhozó és végrehajtó szervezet iránti igényt (utóbbit főként az ellenőrzés szintjén gyakorolva). Az elképzelés szerint az átfogó döntésekben az országos presbitérium lenne a meghatározó, míg az operatív tevékenységet a jelenlegihez képest kibővített elnökség irányítaná. Ismeretes, hogy jelenleg az elnökség szavazati jogú tagjai a püspökök, a kerületi felügyelők és az országos felügyelő. E mellett a hét fő mellett – tanácskozási joggal – az országos irodaigazgató, a gazdasági igazgató és az ügyész vesz részt a testület munkájában. A bővítés a zsinati és a bírósági elnökök bekapcsolódását jelenthetné. Ez a kérdéskör már átvezetett a törvénykönyv megújításának szükségességéhez. Az esetleges strukturális változtatások számos módosítást tesznek indokolttá a törvényekben. A jogbiztonság megkívánja, hogy egy hatéves ciklus időtartama alatt ne változzanak a törvények. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg vitatott változtatásokat 2005 végéig kell megtárgyalnia és elfogadnia a zsinatnak ahhoz, hogy a 2006-os választási évben már a megújított törvénykönyv legyen érvényben. Ezért a vezető testületek ad hoc bizottságot alakítottak annak érdekében, hogy a zsinattal – elsősorban annak jogi bizottságával – együttműködve felgyorsítsák, szakszerűbbé tegyék a törvényalkotási folyamatot. Fontos feladat az egyházi bíráskodás hatékonyságának a javítása, a meghozott jogerős döntések végrehajthatóságáról való gondoskodás. Életszerűbb lenne, ha a kerületi elnökségek kapnának első fokon fegyelmi jogkört – ezt tartalmazza az új tervezet –, és a döntés ellen a bírósághoz lehetne panasszal fordulni. A bíróságok egyházkerületi, illetve országos szinten működnének. A lelkészek továbbképzése – más értelmiségi pályákhoz hasonlóan – többcsatornás rendszert igényel. Alapvető fontosságú a hittudományi egyetem által végzett posztgraduális tudományos továbbképzés, emellett működtek már eddig is a lelkészkonferenciák. További lehetőségeket kínál a külföldi példák alapján bevezetendő, teljesen gyakorlatorientált kurzus, mely a lelkészakadémia elnevezést kapta. Ez félreértésre is okot adott. Nem valamiféle új intézmény létrehozásáról, hanem új szolgálati ágról, új gyakorlati ismeretekről van szó. A lelkészek az említett összetett rendszerben szerezhetnék meg a kívánt kreditpontokat – szabadon eldöntve, hogy a posztgraduális alkalmakon, konferenciákon vagy az akadémián (illetve ezek között milyen arányban) szerzik meg a pontokat.

A személyi kérdések mindig kényesek, annál fontosabb a megfelelő szabályozás. Így van ez a lelkészválasztásoknál, amelyben természetesen alapvető a gyülekezetek szabadsága, döntési kompetenciája. Egyfajta kontrollt jelent az illetékes püspöknek a jelölt választhatóságáról tett nyilatkozata. E téren azonban a jelenlegi törvény szerint igen korlátozott a püspök mozgástere, ezt lenne szükséges az érdemi állásfoglalás szintjéig bővíteni, egyfajta egyensúlyt teremtve a gyülekezet leendő lelkésze és a püspök leendő munkatársa között. Érdekes, hogy több gyülekezet és megválasztott lelkésze – közös akarattal – meghatározott időre állapodott meg a szolgálatot illetően.

Az egyéb kérdések közül a leglényegesebb az új liturgikus rend kipróbálásával kapcsolatos kezdeti tapasztalatok megvitatása volt. A színvonalas szakmai előkészítés mellett nem volt megfelelő a kipróbálást elősegítő kommunikáció. Ezt mutatják az olykor heves, indulatos reakciók. Nem vált eléggé nyilvánvalóvá, hogy döntés csak a kipróbálást követően születhet, a sikeres bevezetés csak a lelkészek és a gyülekezetek egyetértésével alakulhat ki. Minden véleményt tiszteletben kell tartani, feltételezve a jó szándékot, az egyház szeretetét. A liturgikus rend meghatározásában törvényeink a püspököknek adnak alapvető hatáskört, ezen is őrködnünk kell, ez sem csorbítható. Kívánatos, hogy az interneten már zajló vitán túl a mindenki számára hozzáférhető egyházi sajtó is kísérje figyelemmel az új liturgikus rend bevezetésének folyamatát.

Frenkl Róbert