Keresztény szemmel

Mi történt a damaszkuszi úton?

* Fotóillusztrációnkon a damaszkuszi Szent Pál-kápolna kertjében álló szobor látható, amely a pálfordulást előidéző eseményt örökíti meg művészi erővel ; Saul leesik lováról.

Nem felfordulás, hanem száznyolcvan fokos megfordulás, „hátraarc” történt Saul életében azon a bizonyos damaszkuszi úton. Új nevet, új életet nyert Pál (Saulusból Paulus lett), s a keresztények fanatikus üldözőjéből a pogányok apostolává, a legnagyobb misszionáriussá lett. Emléknapján, január 25-én azért idézzük fel a „pálfordulást”, mert azt senki sem „spórolhatja meg” a saját életében, ha valóban keresztény, azaz Krisztust követő életet akar élni.

Pál megtérésének történetét három helyen is olvashatjuk az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben. Most azokra a mozzanatokra irányítsuk a figyelmünket, amelyek mindhárom beszámolóban közösek, s így számunkra is példaértékű útmutatást adnak életünk damaszkuszi útján való „közlekedéshez”: „Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: »Saul, Saul miért üldözöl engem?« Ő pedig megkérdezte: »Ki vagy, Uram?« Az így válaszolt: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.«” (ApCsel 9,1–7; l. még 22,3–11; 26,9–18)

Mit üzen ez a közel kétezer éves sorsfordító esemény a földön élő minden embernek?

Mindnyájan hitetlenül és bűnösen születünk erre a világra, ezért ellenségeink mindazok, akik már „az Úr útjának hívei”. Isten azonban mindannyiunk számára felkínálja az evangéliumot, az ő kegyelmes, megmentő szeretetének örömhírét Jézusban. Ez az egyház legfontosabb küldetése ebben a világban! Életünk útján találkozunk a világ világosságával, és leborulhatunk az addig ismeretlen Úr előtt, aki nevünkön szólít, és a legnagyobb bűnünkre kérdez rá, hogy azt elvehesse.

Ha nem fordulunk el tőle – mert szabad akaratunk van arra, hogy visszautasíthassuk ezt az életmentő lehetőséget, és így e világ ura (EÉ 254,3), a sátán hatalmában maradjunk –, akkor Jézus Krisztus bemutatkozik nekünk, és rögtön feladattal bíz meg minket. Ez a hozzáfordulás az új, örök életünk születésnapja. S ettől kezdve ebben a mennyei fényben, vakító és ragyogó világosságban: Jézus, a testté lett Ige világosságában élhetünk mindörökké. A „pálfordulásra” való emlékezésünk csak akkor lehet teljes és hiteles, ha egyben a saját életünk (András, Péter, Mária stb.) megfordulásáról is múlt időben beszélhetünk, és Pállal együtt így emlékezhetünk arra a bizonyos napra ott, a damaszkuszi úton:

„Én (…) féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt. (…) De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között (…). Júdea keresztyén gyülekezetei azonban személy szerint nem ismertek engem. Csupán ezt hallották: »Aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított.« És dicsőítették énértem az Istent.” (Gal 1,13.15–16.22–24). Kedves Olvasó! Lehet, hogy nem fegyverrel és szóval, „csak” halálos közönyöddel pusztítottad, akadályoztad az ő országának és igazságának a terjedését. De miután a leengedett felvonóhídon („Én vagyok az út” – mondta Jézus) te is bejutottál az erős várba (EÉ 254,1), Isten újjászületett gyermekeinek közösségébe, boldogan hirdeted szívvel, szájjal, buzgó lélekkel minden, a bűn széles országútján vesztébe rohanó embertársadnak: Stop! Krisztus keresztjénél meg kell állnod, és irányt kell változtatnod! Vízkereszt ünnepköre a misszió lehetőségét és beteljesülését is hirdeti, e heti igénk szerint így: „Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában” (Lk 13,29). Teveled együtt?

Garai András