Keresztény szemmel

Hálátlan, félreérthető, mégis szükséges hetilapunk hasábjain anyagi kérdésekről szólni. Hálátlan, mert senki sem szereti, ha pénztárcáját kívülállók nyitogatják. Félreérthető, mert a kedves olvasó könnyen a „telhetetlen papzsák” megjegyzéssel utasítja vissza a cikk elolvasását. Kérem, ne tegye! Beszélnünk kell erről is, mégpedig három okból. Az egyik az, hogy már az egyik nagy példányszámú napilap is ezzel a címmel tárgyalja a témát: „Kevesen adakoznak az egyháznak”. Valóban, a személyi jövedelemadót fizetőknek alig 20%-a veszi a fáradságot, hogy (már levont) adójának egy százalékát valamelyik egyháznak juttassa. Ennyire közömbös lenne az adófizetők többsége az egyház szolgálata iránt? Nem, ezt nem akarom elhinni.

Lehet, hogy túl bonyolult és „titokzatos” a felajánlás módja? Nem téves értelmezésből fakad-e, hogy személyiségi jogvédelem alá helyezzük azt, amihez mindenkinek joga van – megvallani hitét, meggyőződését, és ebből következő magatartását? Nem kellene-e egyszerűbbé tenni a támogatás kifejezésre juttatásának módját? Lehet, hogy búvópatakként még mindig ott él a félelem az emberek szívében: hátha ebből hátrányom lesz? Lehet, hogy egyes munkahelyeken vannak olyan főnökök, akik megjegyzéseikkel ezt sugallják? Lehet, hogy ma is vannak, akiknek emiatt félteniük kell a munkahelyüket vagy a karrierjüket? Őszintén remélem, hogy a kérdések csak elméletiek, és a való életben fel sem vetődnek!

A másik indok, amiért együtt kell gondolkodnunk erről a kérdésről, az, hogy míg a római katolikus és a református egyház támogatóinak a száma – ha kismértékben is, 2%-kal – növekedett, addig az evangélikus felajánlók száma – ha szintén csekély mértékben is – csökkent. Pedig az adófizetők 80%-a még mindig nem nyilatkozott, egyetlen felekezetnek sem juttatta a felajánlható hányadot. Tehát van kit megszólítani.

Vajon mi okozhatja ezt a negatív tendenciát? Szétszórtságunkban kisebb az összetartás? Alacsonyabb a felelősséghányadosunk, mint más egyház tagjai esetében? Vagy lelkészeink, felügyelőink, iskolaigazgatóink, intézményvezetőink nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy híveink támogatását elnyerjük? Szerényebben vesszük igénybe a reklámot? Lehet, hogy több tényező együttes hatása eredményezi az alacsonyabb mutatókat.

Hadd kérjem a kedves olvasót és minden egyházi felelősséget hordozó testvérünket, szóljanak bátran a kérdésről környezetükben, családjukban, munkahelyükön, ismerőseik körében! Hiszen egy, már befizetett összeg átirányításáról van szó, nem többletadományról. Ez valójában a harmadik ok, amiért nyíltan és félelem nélkül gondolkodhatunk erről a kérdésről. Senkit nem rövidítünk meg egyetlen forinttal sem, amikor támogató bizalmát kérjük.

Talán nem sokan tudják, hogy az egyház nem csupán a felajánlott összeget tudja felhasználni elsősorban szociális és oktatási célokra, hanem – és erre érdemes külön felfigyelni – a fel nem ajánlott összeg 0,9%-át is! Ezt az összeget ugyanis a felajánlások arányában osztják szét az egyházak között. Tehát aki ad, ez esetben tényleg kétszer ad.

Érdemes arra is utalnunk, hogy az úgynevezett második 1%-ról, amely alapítványok, egyesületek és civil szervezetek részére ajánlható fel, kétszer annyian rendelkeztek, mint az egyházak számára juttatható hányadról, és az összeg is kétszer akkora, mint az egyházaké. Ez arra enged következtetni, hogy az egyház társadalmi szerepvállalása sokak szemében szerényebb értékű, mint például egy – egyébként tiszteletre méltó – hazai horgászegyesület tevékenysége. Nem arról tanúskodik-e ez, hogy közgondolkodásunkban az értékek nincsenek a helyükön? Hiszen aki az egyik 1%-ot adminisztratív úton rendezte, kevés fáradsággal a másik 1% felől is véleményt nyilváníthatott volna. Vagy sokan annak a hamis információnak az áldozataivá váltak, hogy az egyháznak úgyis túl sok anyagi forrás áll a rendelkezésére? Nos, jó tudni, hogy a források jelentős részét az ingatlanokra kell fordítani: a törvény kötelezettségként írja elő a tekintélyes nagyságú ingatlanállomány kezelését, karbantartását!

Közös felelősségünket erősíteni szándékozó cikkemet hadd fejezzem be két megjegyzéssel. Hálásak vagyunk Istennek, hogy sok új szolgálati területen végezhetjük munkánkat, és köszönjük az 1% felajánlásának lehetőségét a törvényalkotóknak.

Mi magunk pedig ne feledkezzünk meg áldozatkész szívvel adni abból, amit Isten nekünk munkánk gyümölcseként biztosít. Ez volna a harmadik 1% – a tizedből.

D. Szebik Imre püspök