Élő víz

Életünk bizonyos helyzeteiben különösen fontosak az első benyomások. Fontos, hogy az új iskolában milyennek látjuk az új osztálytársakat, az új tanárokat; hogy az új munkahelyen hogyan szól hozzánk a főnök, milyen szemmel néz ránk az ismeretlen munkatárs; hogy az új házban hogyan köszön vissza a szomszéd. Egy meggondolatlan, kellemetlen megjegyzés megnehezítheti az újonnan érkezett helyzetét, míg egy jó szó, egy kedves mosoly bizalmat ébreszthet benne.

Fokozottan érzékeny kérdés ez, mikor Isten közeledik az emberhez. Érdemes megfigyelni már az Ótestamentumban, hogy Isten sokszor ezzel a mondattal fordul az emberhez: „Ne félj!” Gondoljuk végig, hogy kinek mondja ezt Isten. Nem az őt szerető, benne bízó, engedelmes gyermeknek, hanem a tőle elpártolt, elidegenült, elvadult, tőle menekülő embernek. Ne félj – ebben a mondatban feltárul Isten módszere, pedagógiája és az embert kereső, menteni akaró végtelen szeretete. Hiszen miért is mondja, hogy ne félj? Azért, mert látta, hogy Ádámra rátört a bűntudat és a félelem, miután evett a tiltott fáról. A bűneset óta az ember fél. Általában fél. Nemcsak vadállattól, természeti csapástól, betegségtől, hanem sokszor még egy megzörrenő falevéltől is (3Móz 26,36). Tudjuk, hogy a félelem emberek között is tönkretesz minden kapcsolatot, mert akitől félek, abban nem bízom, azt nem tudom szeretni.

Isten szeretet. Ezért tőlünk is szeretetet vár. Nem azt, hogy rettegjünk tőle, hanem hogy bizalommal tárjuk fel neki helyzetünket, kéréseinket. Ne félj! A félelem oka, hogy az ember hamisan gondolkozik Istenről. Szóba állt a kígyóval, az pedig ravasz: elhitette vele, hogy Isten irigy, kemény, túl szigorú. Rávette az embert, hogy ellenséget lásson Istenben.

Jellemző, hogy nagy veszedelemben, halálközelben rémülten mondjuk: Isten kezében vagyunk. Persze lehet ezt hittel is mondani. De lehet másként is: jelenthet pusztán annyit, hogy nagy a baj, és hogy a bizalmatlan ember a maga kezében akarja tudni a sorsát. – Isten ezt az érzést, ezt a bizalmatlanságot akarja elvenni tőlünk. Ezért mielőtt bármit mondana, adna, kérne, parancsolna, szelíden szól: ne félj! Az, hogy „ne félj”, nem csupán szép gondolat, hanem olyan biztatás, amelynek valóságalapja van: a golgotai kereszten történt kiengesztelés. Itt láthatunk bele Isten szívébe, aki mindent megtett a mi megmentésünkért. És mindezért tőlünk csupán bizalmat és szeretetet vár. Így már nem lehetetlen teljesíteni a felszólítást: ne félj!

Gáncs Aladár