Egyházunk egy-két hete
Evangélizáció
Győri János Sámuel lelkész evangélizációját egy „filmes betét” is színesítette. A résztvevők a felsőpetényi özv. Pauló Jánosné bizonyságtételét tekinthették meg, aki hosszú évek távolából így vallott a kamerák előtt arról, mi is történt vele ötvenhat esztendővel ezelőtt:
„Én is szerettem mulatságba járni, szerettem nagyon kártyázni, szerettem a fiatalságot. Kijártunk ide a faluba dalolgatni, zavartuk a hívőket. Sőt még olyan csúfolós nótákat is daloltunk rájuk. Én hosszú időn át nem tudtam azt, hogy bűnös vagyok. Nagyobb ünnepeken eljártam a templomba is. De mivel, hogy három gyermekünk volt, így velük is, a földdel is mindig sok munkánk volt, még vasárnap is sokat dolgoztam a férjemmel együtt. Ha mégis úgy adódott, hogy elmentem a templomba, én az igéből nem értettem semmit. Ott voltam, de csak testileg. Szívem távol volt Istentől. És én akkor úgy gondoltam, hogy ez így van jól.
1948-ban, októberben, 28-án, hétfő délelőtt, olyan fél tíz tájban kinn dolgoztam az udvaron, végeztem a munkám, amikor két férfi jött be az udvarba. Odajöttek hozzám, és azt mondták: »Csak azért jöttünk, hogy ma este és a hét minden estéjén evangélizálás lesz a templomban, szeretettel meghívjuk.« Én igent mondtam, kezet fogtunk, és távoztak. Mikor eltávoztak, én egyedül voltam otthon, és valami csodálatos öröm töltötte el a szívemet. Közben hazajött a férjem, elmondtam néki, hogy kik voltak nálunk, és mit mondtak, és kértem, hogy hadd mehessek estére az evangélizálásra. Ő vállalta a gyermekeket, otthon maradt velük, én pedig eljöttem. Siettem minden munkám elvégezni, hogy pontosan itt legyek. Námán vitéz hős, de bélpoklos. Erről szólt az igehirdetés egész héten. Minden este nagyon egyszerűen, de csodálatosan.
Az igének minden szava szent igazság volt, amely előtt az én szívem is megnyílt. Olyan szomjúság támadt a szívemben, hogy reggelig elhallgattam volna az igét! Amikor hazamentem az első istentisztelet után, lelki élményemet elmondtam a férjemnek. Elmondtam néki, hogy ha így maradunk, mi nem kerülhetjük ki az ítéletet. Hogyan fogunk Isten előtt megállni ilyen tisztátalan élettel?! Nekünk meg kell térni, oda kell mennünk Jézus Krisztus elé, hogy megtisztítson mind a kettőnket. Tovább így nem szabad élni! És én áldom az én Atyámat azért, hogy az én férjem nem utasította vissza azt, amit én mondtam néki akkor. Akkor este eszembe jutott, hogy van nékünk egy Bibliánk is. Akkor én azt megkerestem, és a férjem olvasott belőle éjszaka két óráig éjfél után. Nagyon jólesett a lelkünknek.
Másnap megkérdeztem a férjem, marad-e a gyermekekkel otthon. Azt mondta: »Semmi esetre! Én sem akarok elkárhozni. Én is megyek veled az igét hallgatni.«
Eltöltötte szívemet az öröm, boldog voltam, hogy jöhettem a családdal. Itt már mindenki magának hallgatta az igét. És akkor történt a szívünkben, az életünkben a változás, nagy változás. Isten újjáteremtő hatalmát megtapasztaltuk, és ettől kezdve mindig együtt olvastuk odahaza a Bibliát a férjemmel és a családdal. Együtt imádkoztunk, együtt énekelgettünk. Együtt jöttünk a templomba. Többet a férjem nem ment a kocsmába, nem kártyázott, nem dohányzott és nem káromkodott.
Áldott legyen Isten neve, hogy ilyen nagy változáson segített át bennünket!”
Regionális hozzárendelés: Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség