Kultúrkörök

A Lutheránus Világszövetség húsz esztendővel ezelőtti, 1984-es budapesti nagygyűléséről már több írás is megemlékezett lapunk hasábjain. Legutóbb például arról számoltunk be, hogy a hittudományi egyetem tanévnyitó rendezvényeinek sorában, szeptember 16-án kerekasztal-beszélgetésen idézték fel szervezők, résztvevők az akkori eseményeket. Szemtől szemben egyházunk közelmúltjával – az értékelés, az elemzés a két évtizednyi távlat adta „rálátásból” igen tanulságos volt. Nem utolsósorban derültséggel teli – de erről majd később…

A beszélgetés alapját Fabiny Tamás Húsz év után című kétrészes filmjének – amelyet a Duna Televízió számára készített – az első, archív felvételeket bemutató része adta. A televíziós csatornán azóta a második, 2004-ben felvett rész is adásba került: ebben megszólaltak az akkori résztvevők, többek között a teológiai fórumon felkért előadók is.

Budapest Sportcsarnok, 1984 nyara. Elsőként rendeztek hazánkban – egy szocialista országban! – LVSZ-nagygyűlést! A mai fiatalok számára alig ragadható meg, milyen nagy szó volt ez akkor: tízezreket – egy ország evangélikusságát és a vasfüggönyön túli világ lutheránus híveit egyaránt – megmozgató egyházi esemény az Állami Egyházügyi Hivatal ellenőrzése alatt… Ki gondolta volna akkor, hogy öt éven belül leomlik a vasfüggöny?!

Egyáltalán miként adott engedélyt egyházi világtalálkozóra a kommunista vezetés? A filmben így fogalmaz a narrátor: a „puha diktatúra” politikai vezérkara úgy gondolta, a gyűlés hozzájárulhat a Magyar Népköztársaság nemzetközi elismertségéhez.

A gyűlésre évekig készültek a gyülekezetek, a szervezők, hiszen több ezer vendég fogadásáról volt szó. A világ evangélikusságának 7. nagygyűlésére az egyházvezetés gondoskodott – többek között – egy bemutatkozó kisfilm (Fabiny Tamás szavaival élve „egy húsz évvel ezelőtti látlelet”) készítéséről is. Az ismert rendezőt, Kiss Józsefet kérték fel a munkára. Az Életünk és utunk című film narrátora maga Káldy Zoltán püspök volt! E képi dokumentum megőrizte például tíz fiatalnak a Deák téren zajlott lelkészavatását, de ízelítőt adott a gyülekezetek életéből, a kazuális alkalmak szépségéből is.

A nagygyűlést 1984 júliusában ifjúsági találkozó előzte meg, melyen a fiatal korosztály köthetett életre szóló barátságokat. Hátizsákos, színesen kavargó tömeg a Keleti pályaudvaron, strandoló fiúk és lányok a Balatonban, fővárosunk szépségét csodáló fiatalok a dunai hajókiránduláson. Szeretettel fogadott, testvéri közösség látható a pillanatfelvételeken.

Peregnek tovább a színes képkockák, itt is, ott is egy ismerős. A kerekasztal-beszélgetésen jelen lévő lelkészek, teológiai tanárok, püspökök „találkoznak” húsz évvel ezelőtti önmagukkal. Néha derültség, kacagás fut át a nézők sorain: „Látod, ott van X. Y.!” „Felismered?” „Milyen fiatal…” „Nézd a frizuráját, hosszú haja volt…” Nem a tiszteletlenség, hanem a rácsodálkozás, a felismerés derűje.

Egyháztörténeti jelentősége mellett a nagygyűlés médiatörténelmet is „írt”: a magyar televízió első ízben akkor közvetített istentiszteletet – igaz, csak Káldy Zoltán püspök prédikációját. A teljes képi anyagot hazánkban nem lehetett látni, természetesen…(?!). Sőt a gyűlés két hete alatt Napról napra címmel háromnyelvű (angol, német és magyar) napilap is megjelenhetett – a Szikra Nyomdának, azaz a párt nyomdájának a jóvoltából! Mint a film második részében Reuss András tanszékvezető teológiai professzor elmondja, piacgazdaság már akkor is létezett… Az ÁEH „vigyázó szeme”, mint emlékezik, bizonyosan rajtuk volt, de nem feltűnően, nem bántóan.

Hafenscher Károly professzor arra emlékeztetett: egyetlen testvéregyház sem tudott ilyen nagyszabású rendezvényt lebonyolítani, mint mi, evangélikusok. De ne csak a büszkeség hangja, sokkal inkább a hálaadásé szólaljon meg ezen az évfordulón – tette hozzá. Megjegyezte: milyen kár, hogy a fiatal generáció szinte egyáltalán nem jelent meg ezen a beszélgetésen. Dr. Harmati Béla püspök úgy fogalmazott: akkor, 1984-ben mintegy „kinyílt a kelet a nyugat számára”. A sajtóérdeklődés, mely a találkozót kísérte, hatalmas volt.

Kovácsné Tóth Márta fiatal teológusként élte meg a nagygyűlést; élete meghatározó eseményeként tartja számon ma is. Nem is tud objektív lenni az emlékezés során. Reuss professzor kiemelte: annak bizonysága volt a gyűlés, hogy él az egyház, él Krisztus egyháza – erről tanúskodott akkor az a mintegy tizenkétezer résztvevő. Feledhetetlen volt a sportcsarnokban hatvankét helyen osztott úrvacsora, mely a kosárból vett elemózsiára, az ötezer ember megvendégelésére emlékeztetett. Bolla Árpád lelkész felidézte, hogyan lett „templommá a sportcsarnok”, az akkor új, azóta leégett épület… Főenergetikusként az ő munkálkodása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a helyszínt az egyház igénybe vehesse a rendezvény céljára, és hogy a csarnok méltóképpen berendezve istentiszteleti hellyé válhasson. A filmben ifj. Zászkaliczky Pál is megszólal, ő volt az a fiatalember, aki a sportcsarnokban a bevonuló celebránsok előtt vitte a keresztet.

Hafenscher professzortól tudhattuk meg, hogy az LVSZ elnökévé választott Káldy Zoltán püspök „spontán” angol köszönőbeszédét valójában ő írta… A gyűlésen robbanásszerűen hatott Dóka Zoltán akkori hévízgyörki lelkésznek az LVSZ vezetőihez intézett nyílt levele, melyben kifogásolta a Káldy-féle diakóniai teológiát. Özvegye, Dóka Zoltánné idézte fel a levél fogadtatását: az elhallgatást (akkor tartalmában nem ismerhette meg a lelkészi kar), majd a lelkész felfüggesztését és a fegyelmi leállítását.

A teológián tartott megemlékezésen egy hozzászóló azt is megjegyezte, hogy nagy élmény volt „fekete evangélikusokkal” találkozni. Hazánk fiai közül bizony sokan voltak, akik akkor láttak életükben először színes bőrű lutheránus testvéreket! A ’84-es nagygyűlés jelentőségét az ott hozott határozatok nagy száma is jelzi. Akkor nyilvánították ki például először igen markánsan azt, hogy az evangélikus egyházban a nőket lehet és kell is ordinálni.

K. D.