A hét témája

(Két áldás)

Mózes Árpád 1992 óta volt az erdélyi evangélikusok püspöke. Most egy történetet idéz fel abból az időből, amikor 1956 után hat lelkész-, illetve teológus társával együtt a Duna-deltában raboskodott. Ezúttal nem a nyomorúságos körülményeket ecseteli, hanem azt beszéli el, amikor egyik társát végre szabadon engedték. Éppen egy hajón dolgoztak akkor, és az elbocsátott lelkészt ő kísérte ki a szabadság partjára. Ott átölelték és megcsókolták egymást. A szabaduló megáldotta az egy ideig még tovább raboskodót. Aztán a szabaddá lett – talán a rabságban szerzett betegség következtében – hamarosan meghalt. Úgy hívták: Adorjáni Dezső. Mózes Árpád püspök most az ő fiának nyakába tette a püspöki keresztet, az ő fiát áldotta meg kézrátétellel.

(Egy másik csók)

Szép része a liturgiának, amint különböző felekezetű magyar és külföldi püspökök megáldják új szolgatársukat. Egyebek mellett németül és dánul, norvégül és finnül hangzik az áldás. Tempfli József nagyváradi érsek nemcsak igét mond, hanem váratlanul előrehajol, és megcsókolja evangélikus testvére homlokát. Minden szónál beszédesebb az együvé tartozásnak és a szeretetnek ez a gesztusa.

(A. D. 2004)

Az igehirdetés és a beiktatás szolgálatát végző Szebik Imre püspök a magyarországi és az erdélyi evangélikusok sorsközösségét juttatja kifejezésre. Az összetartozás érzésének ad hangot. Közben pedig emlékezteti a gyülekezetet arra, hogy az új püspök monogramja így is érthető: anno Domini, vagyis az Úr esztendejében. Nem egyszerűen egy bizonyos társadalmi, politikai és gazdasági helyzetben élünk, hanem az Urunk által rendelt időben is.

(Szalonna lekvárral)

Sógor Csaba történelmi helyen, Madéfalván volt református lelkész. Jelenleg szenátor a bukaresti parlamentben. A sok, bizony hosszúra nyúlt köszöntés közepette üdítően hatnak az ő mosolyt (is) fakasztó szavai. Az évfolyamtársak nevében köszönti Adorjáni püspököt. Felidézi közös kolozsvári élményeiket, ahogy a sokszor áram nélküli éjszakákon tervezgették a maguk és egyházuk jövőjét. Egyebek mellett az a kérdés is foglalkoztatta őket, mi lesz, ha püspök lesz valaki kettejük közül? Miként vigyáznak majd egymásra? Aztán, nagy ínség közepette, hétköznapibb gondok gyötörték őket. Egyebek mellett az, hogy nem volt kenyerük. „Nem baj – vigasztalták magukat –, ha anélkül esszük a szalonnát, az legalább nem hizlal.” A szenátor emlékeit a püspök így egészíti ki: „Arra is rájöttünk, hogy a szalonnát lekvárral is lehet fogyasztani…”

(Mit ér az embernek?)

Daragus Endre hosszúfalusi lelkipásztor a lelkésztársak nevében mond köszöntést. Nem saját szavaival, hanem a bibliaolvasó Útmutató aznapi igéjével fordul a püspök felé: „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8,36) Egy egymást hordozó közösségben korántsem hat ünneprontásnak egy ilyen idézet. Ellenkezőleg: annak jele, hogy a testvérek – ahol a püspök „primus inter pares” – törődnek egymással. Ez pedig reményt ad arra, hogy a hatalom ne torzítsa el az ember jellemét. Az a tény, hogy igehirdetésében az új püspök Salamonhoz hasonlóan bölcsességet kér az Úrtól, igazán okot ad a reményre.

–y –s