A hét témája
Részlet Mádl Ferenc magyar államfő leveléből
„Adorjáni Dezső Zoltán püspök úr életpályája, elmélyült tanulmányai, a gyülekezeti élet szervezésében és építésében szerzett tapasztalatai, a hitéleti és világi ismeretekre nevelésben való munkájának eredményei bizonyossá teszik, hogy elődje munkáját sikeresen fogja folytatni. Nem csekély az a feladat, amit most elvállalt. A hit, a hívek és a közösség gondjai változatlanul igen súlyosak. A mai világ értékválsága, a szellemi és erkölcsi megújulás előtt álló akadályok, a szülőföldjükön maradó hittestvéreiket és közösségeiket sújtó, a hétköznapok minden területén megmutatkozó anyagi gondok közepette kell őrizni és erősíteni az Istenbe vetett hitet, az ősöktől örökölt kultúrát. Rendkívül nehéz feladat ez. Annak bizonyossága adhat erőt teljesítéséhez, hogy mindez valamennyiünk, tehát nemcsak az ezeket magukénak vallók, hanem az ellenséges vagy közömbös egyének és csoportok számára is nélkülözhetetlen.
Minden kisebbség megmaradásának elemi feltétele, hogy higgyen önmagában. Egy egyházat, vallási közösséget azonban elsősorban az Örökkévalóba vetett hit őriz meg. Bizonyos vagyok abban, hogy az Önök közösségének erejét is ez adja. E földi létben azonban szükség van a fáradhatatlanul végzett munkára, az egyetemes igazságnak a hétköznapok világában való képviseletére. Ebben a munkálkodásban mindenkinek ott kell teljesíteni feladatát, ahova sorsa rendelte.
Az újonnan beiktatott püspök minden korábbi szolgálatánál nehezebb feladatot vállalt. Kívánok ehhez töretlen hitet, kitartást, el nem fogyó erőt, s legfőként a Teremtő végtelen segítségét!”