A hét témája

Amikor Erdélybe megyünk, lehetőség szerint megállunk a Király-hágó tetején. Mögöttünk a sík Partium, előttünk a vadregényes Erdély. Miközben itt elővesszük elemózsiánkat, és iszunk egy kávét, lélekben felkészülünk a további útszakaszra. Kolozsvárra, ha nincs túl sok teherautó, egy jó óra alatt oda lehet érni. Kicsit hosszabb az út, ha az Aranyos völgyébe tartunk. Ha pedig a Székelyföld az úti célunk, akkor bizony még jó félnapi autózás is vár ránk. Most Kovászna megye központjába, Sepsiszentgyörgyre tartunk, ahol az erdélyi evangélikusok új püspökét, Adorjáni Dezső Zoltánt iktatják be a szolgálatba.

Közvetlenül a forradalom után, 1990 tavaszán találkoztam vele először. Előadóként meghívtam a balatonszárszói ifjúsági konferenciára, ahol nemcsak a decemberi drámai napokról számolt be, hanem nagyhatású igehirdetéseket is tartott. Aztán Németországban, a neuendettelsaui teológia doktoranduszaként tudományos ambícióit, a Lutheránus Világszövetség winnipegi nagygyűlésén pedig egyház-diplomáciai érzékét ismerhettem meg. Azért megyünk az ünnepi istentiszteletre, hogy szolgálatára együtt kérjük Urunk áldását. Jó reménységgel indulunk tovább.

Hazafelé természetesen megint megállunk a Király-hágó tetején. Akár keletre, akár nyugatra nézünk, mindenhol a pazar színekben pompázó őszi lombokat látjuk. Weöres Sándor néhány sora jut eszembe a Rongyszőnyeg-ciklusból: „Hosszú a virágfüzér, / kéztől kézig ér, / valamennyi kézen át / kezdettől végig ér. / Átlépünk a hegyen, / fogjátok a füzért / mindkét hegyoldalon. /… / Szállunk az égen át / a csillagok között, / hosszú a virágfüzér, / kéztől kézig ér, / valamennyi kézen át / kezdettől végig ér.”

Még egyszer körbetekintek. Mindenütt a rozsdabarnának, a vörösnek, a sötétzöldnek, a sárgának megannyi árnyalatát látom. Felszállt a köd, bátran süt az őszi nap. Tovább kell indulni: átlépünk a hegyen. Ugye mindenki fogja a virágfüzért?

Fabiny Tamás