EvÉlet - Lelki segély

„Kedves Lelkésznő! A teljes kétségbeesés határán írok Önnek. Férjemmel közel három évtizedig gyűjtögettünk, hogy vehessünk egy kis hétvégi telket. Mindig arra vágytunk, hogy legyen egy hely, ahol a jó levegőn kertészkedhetünk, vagy az árnyas fák alatt békésen reggelizhetünk. Néhány éve megtaláltuk álmaink telkét, rajta egy házikóval, amely pontosan olyan, mintha nekünk tervezték volna. Örömünk azonban nem tartott sokáig, mert a szomszédos házat egy gyakran alkoholizáló pár vette meg. Állandó veszekedésükkel tönkreteszik pihenésünket, megzavarják még az Úr előtti esti elcsendesedésünket is. Lassan már nincs is kedvünk kimenni a telekre, pedig annyira szeretjük!”

Kedves házaspár! „Az én házam az én váram!” – tartja a mondás, és tagadhatatlan, hogy minden embernek szüksége van egy kicsiny zugra, amely csakis az övé; ahol megpihenhet, felfrissülhet, rendszerezheti gondolatait, esetleg hobbiját gyakorolhatja. Kinek-kinek azonban más és más tevékenység szolgál pihenésre, feltöltődésre: míg Önöknek a békés kertészkedés, a szomszédos házaspár számára a stresszoldónak tűnő alkoholmámor jelenti a kikapcsolódást. Az biztos, hogy a hétvégi telek Önöknek is, nekik is a hajszás hétköznapokból való kimenekülés terepe. De amíg a jó levegőn végzett munka regenerál, addig az alkoholizálás degenerál. Arról már nem is beszélve, hogy önkontrollvesztéshez, agresszivitáshoz vezethet, így nem lehet csodálkozni, ha a kiadós italozást veszekedés követi, esetleg még egy-egy pofon – nem túl szívet melengető – csattanása is áthallatszik a szomszédba.

Első pillantásra tulajdonképpen két megoldás kínálkozna ebben az esetben: füldugókkal fölszerelkezve megadóan tűrni – vagy eladni a szeretett telket, és máshol venni egyet. Az első megoldási kísérlet már, a második még nem látszik járhatónak az Önök számára. Éppen ezért szeretettel ajánlom kedves megzavart békességű testvéreim számára, hogy próbáljanak ki egy harmadikat. Bár első hallásra talán különösen hangzik, de meggyőződésem, hogy nem véletlenül vették meg szomszédaik az Önöké mellett fekvő telket! Isten fel akarja használni gyermekeit a misszió bámulatos távlatú szolgálatában! Ne hátráljanak meg, ne adják fel, ne szaladjanak el a megbízatás elől. Igés lapokon nagy örömmel szoktuk olvasni Jézus szavát: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28, 20b) Ám ritkábban nézünk utána a drága, szívet melengető ige szövegkörnyezetének: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…” Tudnunk kell, hogy a jézusi ígéret azzal biztat, hogy a misszió embert próbáló, sok visszautasítással, sőt megvetéssel és esetleg üldöztetéssel is járó munkája során soha nem leszünk egyedül: velünk lesz kegyelmével, isteni hatalmával. Nemcsak az egyházaknak, a lelkészeknek a küldetése az, hogy továbbadják Krisztus evangéliumát, hanem minden tanítványnak. Így gyarapszik az Isten országa. Amikor „problémás” emberekkel találkozunk, akkor az első reakciónk a hárítás. Nyugalmunkat, kényelmünket akarjuk megóvni tőlük. És ez annyira emberi viselkedésmód! De a „felülről született” embernek mégiscsak abban telik legnagyobb öröme, ha megtaláltatik, ami elveszett. Ha a bűnös megtér. Mert ez az Isten akarata, és ennek örülnek az angyalok is az égben.

No de hogyan fogjunk hozzá mindehhez? Az ember gyakran úgy gondolja, hogy alkalmatlan a lélekmentő munkára. Ezért, drága testvéreim, amikor belekezdenek esti elcsendesedésükbe, arra kérjék az Urat, hogy adjon erőt, őszinte szeretetet, adja ajkukra a megfelelő szót ahhoz, hogy megszólíthassák, Jézus Krisztus keresztjéhez hívogathassák a szenvedélybeteg, békétlen és nyilvánvalóan örömtelen szomszéd házaspárt. Szeretettel javaslom, hogy péntek délután, amikor megérkeznek a hétvégi házba, első útjuk nyomban a szomszédba vezessen. Invitálják magukhoz egy jó vacsorára a kellemetlenkedő szomszédokat. Feltételezem, hogy ez a meghívás meglepi, de mégis jó érzéssel tölti majd el őket. A terített asztal mellett nem kell rögtön „téríteni”: sok báránykát riasztott már el a pásztor közeléből az, hogy a juhok erőszakkal odaszorították őket a karám kerítéséhez. A Krisztusban megbékélt ember belső nyugalmának szépsége átragyog a szavain. Önös érdekektől mentes cselekedeteinek jósága vonzóvá teszi hitét. „Élj úgy, hogy megkérdezzék tőled, kicsoda a te Urad!” – mondta egykor valaki, és jól mondta, mert semmi sem lehet annál vonzóbb a világ fiai számára, mint az, ha megtapasztalják, hogy megéljük hitünket, és ettől boldogok vagyunk.

Mindemellett biztos vagyok abban, hogy az ismeretség jó ajánlólevél lehet ahhoz is, hogy megértsék az Önök jogos kérését, és legalább az esti órákban tiszteletben tartsák a pihenéshez való jogukat. A szíve mélyén minden ember a Krisztussal való találkozásra vár. Üres, beteg, hasznavehetetlen a szívük addig, amíg azt Isten az ő szent fiában újjá nem teremti. „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8, 19) A mi dolgunk az, hogy felébresszük bennük az Isten éhét, hogy megsejtsék: sem a vagyon, sem az élvezetek, sem a megállás nélküli robot nem elégíti meg a lélek éhségét. Hogy nem pótszerekre, nyugtatókra meg élénkítőkre, műmámorra van szükségük, hanem az élő Istennel való személyes, bensőséges találkozásra ahhoz, hogy teljes életet élhessenek.

Kedves testvéreim, próbáljanak úgy tekinteni a békességüket és örömüket megkeserítő, tönkretevő telekszomszédaikra, mint az Isten dicsősége nélkül szűkölködő felebarátaikra. Önöknek jutott az a nehéz, ámde mindenképpen áldott megbízatás, hogy kézen fogva őket elinduljanak velük a Golgotához. Higygyék el, hogy szívből megértem Önöket, a béke szigete helyett a háborúság helyére jutottak. Becsülettel végzett egész heti munkájuk után megérdemelnék, hogy kényelmesen hátradőlve fonott karosszékeikben hűsöljenek a kert árnyas fái alatt. De ha arra gondolnak, hogy Isten a munkatársainak hívja Önöket az aratásba, és hogy megtérésük, hitre jutásuk nemcsak azért történt, hogy önmaguknak tartsák meg az áldást, hanem azért, hogy az környezetükre is kiáradhasson, akkor érezni fogják: nagy jutalom vár önökre! Szívből kívánom, hogy adja meg Önöknek a misszióba küldő Isten, hogy nemsokára a szomszéd házaspárral együtt tarthassák meg esti elcsendesedéseiket! Lehet, hogy sokat kell várni rá, meg kell tusakodni az Úrral imádságban – de megéri! Mert nemcsak a föld, de az emberi lelkek is virágot, gyümölcsöt hoznak majd áldozathozataluk nyomán! Áldott kertészkedést! Imádkozom, hogy a Szentlélek ragyogó napsugara simogassa, és növekedést hozó esője öntözze a zsenge vetést. Testvéri üdvözlettel:

Szőkéné Bakay Beatrix