Egyházunk egy-két hete

A Vasi Egyházmegyéhez tartozó evangélikusok tekintélyes részét gondozzák az osztrák határ közelében fekvő Nemescsó mindenkori lelkészei. A nagyszámú szolgálat ellátásának érdekében a püspökök az elmúlt évtizedekben főként lelkész házaspárokat helyeztek ide, akik azonban a lelkészvizsga letétele (avagy a családalapítás) után többnyire továbbálltak. Reménység szerint most huzamosabb időre megoldódik a helyzet, hiszen – hetvenegy év után – újra lelkésziktatásra került sor Nemescsón. Múlt vasárnap Kalincsák Balázst és feleségét, Varga Katalint iktatták be a Nemescsó–Meszlen-Acsád–Kőszegdoroszlói Társult Evangélikus Egyházközség lelkészi állásába.

Mint arról lapunk korábbi számaiban már beszámoltunk, Kalincsák Balázs a bakonycsernyei, Varga Katalin pedig a csurgói gyülekezetből került a teológiára. A képzés hatodik évét a pápai gyülekezetben töltötték, ahol Ittzés János püspök 2002 júliusában ordinálta őket. Miután ez év júniusában – a Magyarországi Evangélikus Egyház újkori történetében elsőként – parókusi alkalmassági vizsgát is tettek, a segédlelkészek választhatók, illetve „meghívhatók” lettek. Első szolgálati helyük Nemescsóba vezetett, ahol október 17-én délután – másfél napi folyamatos esőzés után – végre kisütött a nap. Mintha ez is jelezni szerette volna, hogy hosszú évek után végre tartósan egymásra talál pásztor és nyáj.

Az ünnepi alkalom igehirdetésében Ittzés János püspök Lk 9,62–10,2 alapján arról szólt, hogy Jézus is kettesével küldte ki tanítványait. Ez nemcsak azért van így, mert egyedül társtalan az ember, hanem azért is, mert Jézus korában minden fontos híradást, így az evangélium jó hírét is két tanúnak kellett megerősítenie. A házaspár együtt hordozza a terheket, így megosztottá lesz a gond. Egyébként a hetvenkét tanítvány kiküldése sem elírás az Újszövetségben, mert ez a szám az egész földkerekséget szimbolizálta, az ókori ismeretek szerinti „minden nemzetséget” jelentette. Az egész világ benne van Isten szeretetében. Számunkra ez azt jelenti, hogy Isten nem ír le egyetlen embert sem. Mindenki rátok van bízva, nem csak a hűségesek – osztotta meg szívszorító gondját a püspök.

Vető István esperes – Keveházi László nyugalmazott lelkész liturgikus közreműködésével – iktatta be hivatalába a lelkész házaspárt, akik rendhagyó módon dialógus-prédikációval, azaz párbeszédes formában foglalták össze mindazt, ami a szívükön volt. Vezérigéjük, Ézs 40,31 alapján elsősorban a szolgálat szépségeiről kívántak szólni, de nem hallgathatták el a nehézségeit sem. A lelkészi élettempót is gyakran jellemző szó szerinti rohanás közepette olykor elsiklunk a felénk nyújtott kezek mellett, s ami a legnagyobb baj: előfordul, hogy olykor saját kezünket is elfelejtjük imára kulcsolni. Pedig Jézust segítségül híva nem kell harcolnunk az idővel, mert ő legyőzte a mulandót, és kinyitotta felénk az időtlenbe vezető kaput – zárta gondolatait a beiktatott lelkész házaspár.

Az istentisztelet utáni közgyűlést Sztrókay Attila nemescsói felügyelő vezette, aki megemlékezett az egyházközségben szolgált segédlelkészekről, valamint köszönetet mondott Keveházi László nyugalmazott esperesnek, aki az átmeneti időszakban tett sokat a gyülekezetért.

Dr. Nagy János egyházmegyei felügyelő utalt arra, hogy Kalincsák Balázs – pályázatok révén – komoly anyagi támogatásokat tudott szerezni a gyülekezetnek. Mezmer Ottó a burgenlandi magyar gyülekezetek nevében kért szót. Köszöntésében elmondta, hogy szolgálatának tizenhárom éve alatt azért nem vehették fel a kapcsolatot a határ menti evangélikussággal, mert nem tudták követni az itt szolgáló lelkészek érkezését és távozását…

Reménység szerint ezen a szép őszi napon új időszámítás kezdődött a kis vasi gyülekezetekben, és új helyén otthonra talált a fiatal lelkész házaspár.

Menyes Gyula

Regionális hozzárendelés: Nemescsó–Meszlen–Acsád–K?szegdoroszlói Társult Evangélikus Egyházközség