Keresztutak

A református, az evangélikus, a baptista, illetve a metodista egyházhoz kötődő médiamunkások ez év áprilisában alakították meg a Protestáns Újságírók Szövetségét. A Prúsz – a hivatalos bejegyzési procedúra lezárultával – október 21-én rendezte meg első önálló szakmai konferenciáját, mégpedig a szövetség székhelyén, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának lágymányosi épületében. A neves előadókat felvonultató tanácskozás nemcsak formálisan lehetett része a – történetesen épp a MEÖT által koordinált – protestáns napoknak, de témaválasztása okán is. Választ keresve a „Mit ér az ember, ha protestáns?” kérdésre, a konferencia lényegében a protestáns identitás jellemzőit, a társadalmi nyilvánosság és a protestáns küldetés összefüggéseit elemezte.

A csütörtök délutáni alkalmat Kádár Zsolt áhítata nyitotta meg. A református esperes 1Kor 11,23 alapján tartott rövid elmélkedésében arról szólt, hogy Pál magatartása a protestáns médiaszakemberek számára is példa. Az apostol az Istentől kapott üzenetet adta tovább. Nem manipulálta az „információt”: teljes tartalmi és formai egységben a lényegi mondanivalót közvetítette, vagyis azt, hogy mennyire fontos Isten szeretete, a Krisztussal való szeretetközösség ereje.

Az igei intonáció után a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke, Novotny Zoltán elsőként Fasang Árpádot kérte fel előadása megtartására. Hazánk volt UNESCO-nagykövete „Miért nem szabadok a magyar újságírók, és mit tennék azért, hogy szabadok legyenek?” című előadásában kiemelte, hogy az úgynevezett „szellemi szabadság” léte vagy nemléte sarkalatos kérdés egy adott ország függetlensége szempontjából. „Az igazi sajtószabadság nem egyszerűen egy szűk értelmiségi réteg gondja, hanem a jövőt meghatározó feladat” – mondotta. Referátumában rávilágított, hogy a sajtó munkatársainak helyzete hazánkban is egyre rosszabb; egyre kiszolgáltatottabbak a gazdasági, közvetlenül pedig a kiadói érdekeknek. Arra a kérdésre, hogy mi az az erkölcsi többlet, amelynek birtokában egy protestáns újságíró szolgálhatja a magyar társadalmat, Fasang Árpád úgy válaszolt: ez a Tízparancsolat, a Hegyi beszéd és a szeretethimnusz lehet – mindezek munícióként használhatók a mindennapi munkában.

„Minden helyzetben, minden pillanatban pontosan ismerni a konkrét problémát, s arra következetesen keresztény szellemű választ adni – ez lehet a protestáns újságíró legnehezebb s egyben legszebb feladata” – hangsúlyozta a következő előadó, Kulin Ferenc irodalomtörténész is, aki a protestantizmus és az anyagiasság viszonyát boncolgatta. A Kölcsey Intézet igazgatója szerint az anyagiak megítélésével kapcsolatban két véglet a jellemző. Vagy ösztönös késztetést érzünk az eszményi létfeltételek megteremtésére, az állandó gyarapodásra, vagy egyenesen megvetjük az anyagi jólétet tükröző életvitelt. A modern kori kereszténység egyik legmakacsabb dilemmáját jelenti az a kérdés, hogy milyen szerepe lehet az anyagi javaknak a hívő ember életében. A reformációtól a 20. századig ívelő áttekintés végén Kulin Ferenc így fogalmazta meg a lehetséges megoldást: olyan nemzeti elkötelezettségű polgárokra lenne szükség, akik az anyagi javakat egy spirituális értékrend részének tekintik.

Dr. Hafenscher Károly a már klasszikus „Ki a magyar?” kérdés analógiájára a „Ki a protestáns?” alapkérdésre kereste, illetve adta meg tömören a választ: „Protestáns az, aki vállalja protestáns identitását, aki így gondolkodik, így nyilatkozik, így él.” Előadásában a nyugalmazott evangélikus lelkész, teológiai tanár ezután részletesen is kitért az evangélikus sajátosságokra – a munka megbecsülésére, a család szeretetére, a szent muzsika „használatára”, valamint a lutheri hilaritásra. „Mindezt természetesen csak a középpontból kiindulva tudjuk vállalni. A középpont pedig Jézus Krisztus” – hangsúlyozta az előadó.

A tartalmas előadásokat követően hozzászólásokkal folytatódott szakmai konferenciát a Prúsz elnöke – imádság gyanánt – egy útmutatást nyújtó idézettel zárta: „Adj, Uram, nyugalmat, hogy amin nem tudok változtatni, azt elfogadjam. Adj, Uram, erőt, hogy amin tudok változtatni, azt megváltoztassam. És adj, Uram bölcsességet, hogy egyiket a másiktól meg tudjam különböztetni.”

G. Zs.