Napról napra

Más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, amely a Jézus Krisztus. 1Kor 3,11 (Ézs 60,10b; 2Kor 4,17; Mt 5,1–10(11–12); Róm 3,21–28; Zsolt 96) Egy falu egyik utcájában új járdát akartak építeni. Amikor elkezdtek ásni, hogy elkészítsék az alapot, kiderült, van járda, csak az évek során rárakódott a szemét, a homok. Voltaképpen ez történt a reformációban is. Megvan az egyház és életünk egyetlen tartós, szilárd alapja. A kérdés csak az: életünket „biztosítandó” mást is keresünk, vagy igazán erre az alapra építkezünk? Reformáció hetében – formabontó módon – ezt a kérdést gondoljuk végig.

Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti. Zsolt 23,2–3 (Fil 4,6; Róm 12,17–21; 2Kor 5,16–21) A Krisztusra alapozott élet forrása és kezdete: naponta éhesen és szomjasan hallgatni! Igen, úgy van szükségem a szavára, mint a nyájnak a legelőre és a vízre. Igazi felüdülést csak ez és ő tud adni: „Az Úr az én pásztorom!” Boldogok az éhezők és szomjazók!

Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek! Zsolt 31,25 (Mk 6,12–13; 1Sám 26,5–9.12–14.17–24; 2Kor 6,1–10) Krisztusra alapozódni másként fogalmazva azt jelenti: egyedül és mindig benne reménykedni. Még akkor is, ha erőt vesznek rajtam bűneim, és akkor is, ha nem látom az utat, ahogy a zsoltárban másutt olvassuk. Ez a reménység tudja a gyengéket és bátortalanokat, az úton tétovázókat is „erőssé és bátor szívűvé” tenni.

Nyelvem hirdeti igazságodat és dicséretedet minden nap. Zsolt 35,28 (1Kor 9,23; Péld 29,18–25; 2Kor 6,11–7,1) Akinek az élete valóban Krisztusra épül, annak a nyelve is róla szól. Mert igaz: „A szív teljességéből szól a száj.” Akivel tele van a szívem, arról szívesen beszélek mindenkinek. Nyelvünk tűzbe boríthatja, viharba kergetheti életünket! – Szavam, beszédem róla szóljon, dicsérje őt ma és mindennap!

Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket. Hós 14,5 (1Pt 2,25; Ézs 32,1–8; 2Kor 7,2–16) Jó azzal is felfegyverkezni, hogy a Krisztusra alapozott élet nem bűntelen. Reformáció hetében emlékezzünk Luther szavára: a hívő ember egyszerre igaz, és egyszerre bűnös. Amíg csak itt élünk a földön, ez változatlan. De van gyógyulás! És ennek forrása az, hogy Isten szívből szeret bennünket, Fiát áldozta értünk, és megbocsátja hűtlenségeinket. Boldog, aki ebből él, aki erre épít!

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Péld 3,5–6 (Mk 13,5; Lk 22,49–53; 2Kor 8,1–5) Utak, sőt útelágazások vannak előttünk – ki tudja, meddig? Olykor nehéz, pedig napról napra dönteni kell: merre induljunk? A Krisztusra alapozott élet titka: szeretném, ha az utam egybeesne Isten útjával. Egy térképet kaptam egyszer „…hogy mindig jó úton járj” felirattal. Kérnünk kell Istent, hogy vezessen bennünket. S jó tudni: ha így gondolunk rá utunkon járva, egyengeti ösvényeinket nap mint nap.

Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki. 1Móz 12,4 (Zsid 11,8; 2Tim 2,1–5(6); 2Kor 8,6–15) A Krisztusra épült élethez ez is hozzátartozik: az Úr nemcsak a szívemben él, vagy a nyelvem szól róla, hanem igyekszem úgy is élni, „ahogyan az Úr mondta…” – amint mai igénkben olvassuk. Indulok, ha kell; szeretném az életemet „hozzáigazítani”. Lehet, hogy idegen az út, de van „útmutatóm”. És „velem vándorol…” Ez nemcsak Ábrahám tapasztalata, hanem a miénk is lehet! Reformáció hetében Isten segítsen bennünket Krisztusra alapozott, újra meg újra rá épülő, szavára figyelő, benne reménykedő, róla szóló, kegyelméből élő, vezetését kérő és útján járó életre! Épüljön életünk – az egyetlen alapon!

Keveházi László