Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 45 - Sorkatonaság

A hét témája

Sorkatonaság

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által az utolsó sorkatonák leszerelése, a honvédelmi rendszerváltás, valamint az önkéntes hadsereg megszületése alkalmából rendezett ünnepségsorozat ötödik napján a történelmi egyházak képviselőit kérték fel a Hősök terén felállított, a médiában sokszor szereplő „centi” vágására. Az eseményen – október 29-én délelőtt – a Magyar Katolikus Egyházat dr. Gaál Endre protonotárius, kanonok, a Magyarországi Református Egyházat dr. Márkus Mihály püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyházat D. Szebik Imre elnök-püspök, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét Polnauer Sándor, a magyarországi rabbitestület titkára képviselte. A meghívott egyházi személyiségek rövid igemagyarázatot, áldást és imádságot mondtak a sorkatonai szolgálatot teljesítők munkájáért, hazánk békéjéért, valamint az elkövetkezendő időszakot Isten oltalmába ajánlották.

Horváth-Hegyi Olivér felvétele