Keresztény szemmel

Járatlan utakon

Ahogyan a nyugdíjaskorra, úgy a halálra is készülni kell. Annál is inkább, mert hitünktől vagy hitetlenségünktől függetlenül „elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, utána pedig ítélet következik” (Zsid 9,27). Az igevers első felével nem lehet vitatkozni, de azok már jóval többen vannak, akik vitatják a van tovább lehetőségét. Kórházainkban azt tapasztalom, hogy az utóbbiakkal foglalkozik legritkábban és a legkevésbé hatékonyan a személyes lelkigondozás. Talán ezért is állnak hozzám közel. Hiszen velük hiánypótló szolgálatot kell végeznem.

Sokszor nagyon sok időbe telik, míg a betegek megnyílnak. Több esetben azt tapasztalom, hogy ilyenkor – megismerve a beteg érdeklődési körét – helyes segítségül hívni a művészeteket, elsősorban a zenét és a költészetet, vagy – gyermekek esetében – a szemléltető eszközöket (rajzok, képek).

Akik az élőszóval hangzó evangélium előtt nem tudnak megnyílni, azok számára segítség a jézusi nondirektív lelkigondozás. Ilyen például a samáriai asszony története, amelyben Jézus úgy vezeti a beszélgetést, hogy az asszony dönthessen, sőt Jézus hozzásegíti a mellette való döntéshez. Az asszony körülményeit, helyzetét ismerve gondozza őt.

Nézzünk néhány példát próbálkozásaimból!

Mária zongoratanárnő. Többszörös metasztázisa (rosszindulatú áttéte) van. Annyira nyugtalan, hogy nem tudja befogadni a megnyugtató igéket. Lehet, hogy először hallja ezeket életében? Vivaldi Négy évszak című hegedűversenyét szeretné hallgatni: a téli részben megjelenik a didergés, a fagyos tájon a szörnyű, fenyegető hóvihar közeledtét jelző hegedűszóló, majd a félénk séta a jégen, az elesés… Végül a sirokkóval érkező szél meleg hangulatot hoz. – A műben átéli saját sorsát. Másnap lányába kapaszkodva tesz néhány lépést a folyosón. Félénk séta ez számára a jégen.

Ezalatt férjével beszélgetek, a volt fasori diákkal. Ő az egyetlen evangélikus hátterű a családban, aki annyi év után most a hit fogódzóját keresi, látva felesége súlyos állapotát. Lánya állandóan telefonál valamiféle segítséget keresve anyja számára, de hiába.

Néhány nap múlva elköszönök Máriától. Rehabilitációra kerül. Búcsúzóul emlékeztetem arra, amit Jézus Nikodémusnak mondott: „A szél arra fúj, amerre akar.” Isten Lelke szél. Vivaldinál a szél meleg nyugalmat hoz. A Lélek a megújítás szele életünkben és halálunkban. Kezet csókolok Máriának; alig hallhatóan suttogja: köszönöm.

Zoltán magyar–történelem szakos tanár. Többszörös áttéte van, tájékoztat a főorvos. Minden lehetséges gyógykezelést megkapott: kemoterápiát és besugárzást, immunrendszert erősítő gyógyszereket. Több segítséget a kórház már nem tud adni. Átkerülhet rehabilitációra, vagy otthon töltheti élete utolsó szakaszát, ahol körzeti orvosától is megkaphatja a még lehetséges segítséget. Orvosa arra kér, segítsek a betegnek a döntéshozatalban.

Amikor betegágyánál felkeresem és bemutatkozom, nagyon szomorúan mondja: „Felekezeten kívüli vagyok.” Beszélgetni kezdünk arról, hogy a kereszténység nem azonos a valamely felekezethez való tartozással, hanem több annál. Személyes hit, ragaszkodás Isten testté lett szeretetéhez. Őérette a halálon túli élet sem reménytelen, ahol örök otthonunk vár.

Idézem Marie de Hennezellt, aki szerint: „Súlyos betegeknek szeretnék közvetíteni egy olyan koordináta-rendszert, amely a keresztre emlékeztető módon segít eligazodni halálos helyzetekben is.” Megkérdezem tőle, hogy mi volt élete legfőbb célja, és ő egy szóban válaszol: „Felkészülni.” Minden órára pontosan, lelkiismeretesen. Még néhányszor találkozunk, amikor arról beszélünk részletesen, hogy most élete legnehezebb útjára kell felkészülnie. A „felkészülni” szó jelenti vele a továbbiakban a kapcsolópontot. Elmondja, hogy többször megtapasztalta: a költészet segít kifejezni a spirituális gondolatokat és a hit alternatív kinyilatkoztatásait. Így segítette felkészülni az életre, és reméli, hogy most a halálra is.

Szabó Lőrinc Útrakészen című verséből idéz: Lassan könnyű lesz a halál… / Már mindent végigbetűztem / Mindenkiről tudom, mit ér / Új lelkem készül most acél / Nagy pörölyök alatt a tűzben / Örvendj lelkem, ha bántanak / Örvendezz és készülj az útra.

Én egy Jókai Annától vett idézettel búcsúzom tőle: „A hová nem rajtunk áll, a miért az Isten titka, a hogyan a mi szabadságunk.” Végül Pál apostolt idézem: „Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke el酔 De nagy vigasztalás, hogy aki majd ítélni fog felettünk, előbb eljött meghalni értünk – teszem hozzá.

Bolla Árpád