Keresztutak

E különös nevű asszony négy reformátor feleségeként írta be nevét a protestáns egyháztörténetbe. Hite és kitartása, édesanyai felelőssége és – jelentős személyek hitveseként – odaadása bátorító példa minden idők számára.

Wibrandis Rosenblatt öt évvel volt fiatalabb, mint Bóra Katalin. A reformátor felesége Luther hitveseként hat gyermeknek adott életet; Wibrandis Rosenblatt négy házasságából tizenegy gyermeket szült. Mindketten álltak gyermekük sírja mellett is. Mindketten támogatták férjeiket azok nagyívű munkáiban. Mind a két asszony sorsát a halált hozó pestis szomorította, és maguk is áldozataivá váltak a járvány harmadik hullámának. Wibrandisnak négy férje volt, ami a maga korában nem volt kivételes eset. Az özvegyek a kor társadalmában a szegények sorába tartoztak. Az újraházasodás esélyt adott számukra, hogy árváikkal együtt némi egzisztenciát építsenek maguknak, és sok törődéssel felneveljék gyermekeiket.

Wibrandis asszony, aki katonatiszti családból származott, apjának köszönhetően jó iskolai képzést kapott. Édesapja, akit Maximillian császár ütött lovaggá, lányát fegyelmezett tartásra nevelte. A lány húszéves korában házasodott össze Ludwig Keller bázeli lelkésszel, akivel mindössze két évet éltek együtt, mivel a férj korán elhunyt.

Egyévi özvegység után Johannes Oekolampadius bázeli professzor és lelkész kérte meg a kezét, aki huszonkét évvel volt idősebb nála. Sokan csodálkoztak, némelyek gúnyolódtak e házasságon, köztük Erasmus is, ám Oekolampadius és Wibrandis szeretetteljes és boldog házasságban éltek. A fiatalasszony előtt megnyílt a szellemtörténet egy szelete. Férje a bázeli protestánsok vezetője és professzor lett az egyetemen. Otthonuk nyitva állt a kortárs reformátorok, a svájci Zwingli, a strassburgi Martin Bucer és Wolfgang Capito előtt. Gyakran telepedtek asztalukhoz menekültek. Három év alatt három gyermekük született. Amikor Zwingli egyik kezében a Bibliával, másik kezében a karddal a csatatéren végezte be életét, Oekolampadiust kérte meg arra, hogy átvegye feladatait. Ő azonban – gyengülő testi erejére hivatkozva – ezt visszautasította. 1531-ben vérmérgezésben elhunyt Oekolampadius, és a fiatal özvegy huszonhét évesen másodszor állt a hitvesi koporsó mellett.

Közben – szinte egy időben a bázeli gyásszal – Strasburgban is bekopogtatott a halál a neves reformátor barát, Capito házába, ahonnan a szépséges Ágnes asszonyt rabolta el. Amikor Capito ellátogatott régi ismerősének, Wibrandisnak a házába, hogy fájdalmukban együtt osztozzanak, mindkettejükben megszületett az elhatározás, hogy összekötik életüket. Így került Wibrandis asszony Strasburgba négy gyermekével együtt.

Itt új világ tárult fel számára, néhány ismerőse is akadt, akik korábban férje barátaiként jártak bázeli otthonukban. A gyakorlatias feleség hamarosan rendezte új, immár harmadik férje gazdasági és háztartásbeli gondjait. Strasburg ebben az időben vonzotta a vallási üldözötteket, Capito pedig terjesztette a reformáció felismeréseit. Kilenc évig éltek harmonikus házasságban, s öt gyermekük született ebből a frigyből. Capito szerető apja volt saját és „ajándékba kapott” gyermekeinek, jósága ismert volt a városban a nélkülözők között is.

A kedvező közlekedési adottságok még több barátot és ismerőst vonzottak Wibrandis házába, mint Bázelben. Capito és Bucer, a reformáció két nagy alakja Strasburgban jó barátságban és népszerűségnek örvendve éltek. A két család is gyakran találkozott. 1541-ben e várost is elérte a pestis. A két családot sem kímélte a fiatalokat is tizedelő, fertőző betegség. Meghalt Wolfgang Capito, az Ótestamentum professzora, és két gyermekük, valamint az előző házasságából származó legidősebb, Eusebius Oekolampadius is. A négy haláleset nagyon megviselte a gondoskodó édesanyát.

Bucerék házában is aratott a halál. Tizenhárom gyermekükből csupán öt maradt életben, s most újabb négyet ragadott el a kegyetlen kaszás. Wibrandis ott állt Elisabeth Bucer betegágya mellett, akit a pestis ragadott el. Ott volt Martin Bucer, a hűséges férj is, sérült gyermekével együtt. A haldokló asszony, akivel huszonkét évet töltöttek közös életúton, arra kérte férjét, hogy utolsó szívdobbanása után barátnőjét, Wibrandist vegye feleségül, így Bucer 1542-ben elvette feleségül Wolfgang Capito özvegyét. Wibrandis harmincnyolc éves volt, férje tizenhárom évvel idősebb. Két gyermekük született ebből a házasságból. Közülük a fiú, Márton, korán meghalt. Bucer így írt feleségéről egy barátjának: „Wibrandisnál semmit sem nélkülözöm. Ezenkívül vonzalma és hűsége rendkívül nagy irántam.”

Nemcsak Wibrandis élete volt rendkívüli, de a történelem eseményei is kiszámíthatatlanok voltak. Ebben az időben háború folyt a protestánsok és a katolikusok között. 1547-ben a mühlbergi csatában az evangélikusok győztek a katolikusok felett. Az augsburgi zsinat egy évvel rá kihirdette az Interimet, amely az evangélikusok viszonylagos szabadságát engedélyezte, de a szertartások és a tanítás kérdésében ellentmondásos kényszert gyakorolt. Megengedte az úrvacsora két szín alatti ünneplését és a lelkészek házasságkötését, de egyéb kérdésekben a katolikus tanítás és szertartás volt a kötelező. Martin Bucer nem tudta felvállalni az Interim kívánalmait, egy iratot fogalmazott meg ellene. Válaszként a császár Bucer kiutasítását követelte. A városi tanács meghajolt a császár követelése előtt, így Bucer kénytelen volt elhagyni a várost. Angliába ment, ahol a canterburyi érsek felkérte, hogy tartson egyetemi előadásokat, és kötelezte az anglikán egyház rendjének elfogadására. A reformátor odaadással végezte munkáját, de a ködös Albion szokásaival nehezen barátkozott meg. Vágyakozott szeretett családja, megszokott ételei után, és a hideg, csapadékos időjárás igencsak megviselte. Megbetegedett. Felesége nem csak meglátogatta, de 1550-ben hozzá is költözött egész családjával együtt. Bucer az anglikán egyház felépítésén és liturgiáján dolgozott, de régi ereje fogytán volt. A hideg tél és vesekövek okozta gyötrelmei próbára tették. 1551-ben, hatvanéves korában halt meg hosszas betegeskedés után. Anglia érseke bőkezűen segítette az özvegyet férje hűséges munkájának megbecsülése jeléül.

Wibrandis asszony visszatért Strasburgba. 1553-ban a felső-rajnai vidéken pestis tört ki, amelyben ő és családja is megbetegedett. Maradék erejével, családtagjaival együtt visszatért Bázelbe, ifjúkora városába, ahol 1564-ben – tizenhárom évi magányos özvegység után – mindössze hatvanévesen a pestis áldozata lett.

Egy asszony a történelem sodrában, a kor mély gyászt hozó ragályos betegségeivel harcolva, édesanyai feladatai teljesítése közben, a sors hányattatásai között… Bázelből Strasburgon át Angliáig és vissza élte le életre hat évtizedét, s közben négy kiváló férfiú odaadó felesége volt. Isten a tudója, mennyit imádkozott, hányszor sírt, és mikor voltak életében csillagórák. Emléke, biztató kitartása és példaértékű anyai szeretete legyen áldott.

Lisbeth Haase nyomán D. Szebik Imre