Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 46 - Egy önkéntes "rászedett"

Egyházunk egy-két hete

Egy önkéntes "rászedett"

Honthegyi Zsolt tamási evangélikus lelkész

Környezete elkönyvelte, hogy követi nagyapja, Tóth Károly egykori pilisi lelkész példáját, és az érettségi után a teológiára megy. Nem így történt. Forrófejű ifjúként lázadt az elvárások ellen. Szakácsnak tanult, majd ügynökként foglalkoztatta egy biztosítótársaság, de dolgozott egy írószereket forgalmazó cégnél is. Isten ügye iránti elkötelezettsége és teológiai érdeklődése azonban ez idő alatt sem lankadt.

Lelkes résztvevője, később segítője volt a gyenesi ifjúsági alkalmaknak. Nem érte be azzal, hogy „fogyasztó” legyen: vezetői feladatot vállalt a piliscsabai konferenciákon és számos gyermektáborban. Szülővárosában, Monoron ifjúsági csoportot szervezett az egyházközségben. Gyülekezete idővel – fiatal kora ellenére – felügyelővé választotta. A teológia iránti vonzalma végül győzött korábbi „lázadása” felett, és a hittudományi egyetem levelező tagozatos hallgatójaként folytatta tanulmányait.

  1. őszén döntő fordulat következett be életében. Tamásiban és a környék településein, Tolnanémedin, Pincehelyen, Nagyszokolyon és Iregszemcsén – helyben lakó lelkész hiányában – a környező gyülekezetekből érkező helyettesek látták el a szolgálatokat. E kicsiny, szórványsorban élő közösségekben a gyülekezeti élet az istentiszteletekre és a kazuális alkalmakra szűkült le. Félő volt, hogy ez az itteni evangélikusság lassú elfogyásához vezet majd. Zsolt kalandos körülmények között, egy közeli táborból „eltérítve” jutott el először Tamásiba. Ezt a látogatást hamarosan egy hívás követte: vállaljon gyülekezeti munkatársi szolgálatot a több településen szétszórtan élő maroknyi evangélikus között. Igent mondott.

Mindennek nyolc éve. Ez alatt megszerette az itt élőket, és példát adott arra, mit jelent hűnek lenni a kevésen is. Ezt a helyiek szeretetükkel és bizalmukkal viszonozták. Egy gyülekezeti tag így fogalmazott: „Ennek az embernek van antennája fölfelé, és ez nekünk nagyon sokat jelent.”

Honthegyi Zsoltot november 6-án Gáncs Péter püspök lelkésszé avatta, Krähling Dániel esperes pedig beiktatta a Tamási és Környéke Evangélikus Egyházközség lelkészi hivatalába. A beiktatott lelkész beköszönő igehirdetésében Jeremiás szavaival vallott életéről és küldetéséről: „Rászedtél, Uram, és én hagytam, hogy rászedj!”

Ifj. Cselovszky Ferenc

Regionális hozzárendelés: Tamási és Környéke Evangélikus Egyházközség