Kultúrkörök

Öt évvel ezelõtt, 1999. október 31-én, a reformáció emléknapján írták alá a katolikus egyház és a Lutheránus Világszövetség képviselõi a megigazulásról szóló Közös nyilatkozatot Augsburgban. Az évforduló alkalmából a Magyar Katolikus Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház közös ünnepi megemlékezést tartott a tudomány napi ünnepségsorozat délutáni alkalmaként.

A bevezetõ imádságot Bábel Balázs kalocsai érsek és D. Szebik Imre evangélikus püspök mondta. Az ünnepi ülésen id. dr. Hafenscher Károly professzor a Közös nyilatkozathoz vezetõ, több mint harmincesztendõs dialógus fõbb állomásait idézte fel (elõadásából részletek olvashatók ezen az oldalon). Az elmúlt öt esztendõ keresztény egységtörekvéseirõl, illetve félreértéseirõl Kránitz Mihály katolikus teológus, Reuss András evangélikus teológus, valamint D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök tartott elõadást. Puskás Attila katolikus hittudós pedig azt a kérdést járta körül, hogy miként lehetséges ma érthetõ nyelven a megigazulásról beszélni.

Kránitz Mihály, aki az alkalmon egyébként az ökumené szimbólumával ellátott nyakkendõt viselt, emlékeztetett rá: Oscar Cullmann 1999-ben elhunyt evangélikus teológus szavai szerint a dokumentum aláírása nem csupán ökumenikus tanítás, hanem ökumenikus tett is volt. Az évezred végén valami, ami széttöredezett, egy lett, és ami már élettelen volt, új életre kelt. Az elõadó kitért arra is, hogy alig tíz hónappal a Közös nyilatkozat aláírását követõen megjelent a Hittani Kongregáció Dominus Iesus címû nyilatkozata, s ennek nyomán „protestáns, de katolikus oldalról is szinte visszhangoztak a negatív, gyakran pesszimista állásfoglalások az ökumené jövõjét illetõen”. Kránitz Mihály úgy vélte: „Protestáns oldalról joggal sérelmezték a nyilatkozat hangvételét és stílusát, mely csalódást keltett, sõt sebeket okozott a korábbi tanítóhivatali gesztusok után. A jogos és vélt sérelmek azonban nem okozhatják elkeseredésünket. A meglévõ különbségek nem a párbeszéd végét, hanem inkább a meglévõ dialógus elõtt álló kihívást igazolják.” A katolikus professzor a keresztény egységtörekvés rendkívül fontos állomásának nevezte a 2001-ben az európai keresztény egyházak által aláírt Ökumenikus chartát, amelyhez a magyarországi egyházak is csatlakoztak. II. János Pál pápa 14. enciklikájával – Az egyház az eucharisztiából él kezdetûvel – kapcsolatban hangsúlyozta: az iratnak az eukharisztia ekkléziológiai jelentõségére történõ rámutatás volt a célja, és az, hogy úgynevezett kényesebb témákat is felvessen. Mert az eukharisztia nem eszköz az egység eléréshez, hanem a már megvalósult egység látható jele. Érdekesnek tartotta azt a püspöki körlevelet, amelyet a magyar evangélikus egyház az úrvacsora ünneplésével kapcsolatban adott ki. Rámutatott arra, hogy ebben a különbözõ úrvacsora-vételi formák szinte megegyeznek a katolikus gyakorlattal. Azonban hátra van a tartalom, vagyis a teológiai szempontok közös elfogadása, illetve kidolgozása.

Reuss András hangsúlyozta: „Aligha van még olyan dokumentuma az ökumenikus párbeszédeknek, amely ilyen rövid idõ alatt a teológiai képzés anyagává lett volna.” Kránitz Mihályhoz hasonlóan Reuss András is megemlítette az elmúlt öt esztendõ vitái között a Dominus Iesus nyilatkozatot, amelyet sokan a Közös nyilatkozat „megtorpedózásának” tekintettek. Véleménye szerint a római katolikus szándékot helyesen értette és értékelte Szabó István református püspök: „A múlt századból való az a történetileg vitatható, de gondolatnak igen szellemes felvetés, hogy a római katolikus egyházat a reformáció mentette meg a 16. század során azzal, hogy eszméltette, ébresztette, belsõ reformját halaszthatatlanná tette. Ha a Dominus Iesus misszióra, keresztyén önazonosságra, isteni igazságra, kinyilatkoztatásokra vonatkozó részeit olvassuk, föltehetjük a kérdést: vajon a protestantizmust nem a római katolikus egyház fogja megmenteni a 21. században?” Éppen ezért – és a félreértések tisztázása érdekében – Reuss professzor hangsúlyozta: nagyon fontosnak tartja, hogy figyeljünk a dokumentumból fakadó kihívásokra, a bibliai alapok vizsgálatára, a megigazulás mai értelmezésére és megszólaltatására. Mindez segíthet saját gyökereink és egymás jobb megismerésében is. Az evangélikusoknak ugyanis sokszor gondot okoz az, hogy nem tudják követni, hogy a búcsúval, az elégtétellel, a szentévvel, a szentek kultuszával, az ereklyékkel kapcsolatos gyakorlat miként egyeztethetõ össze a Közös nyilatkozatban foglaltakkal. Ugyanakkor látniuk kell az õszinte, mély, biblikus és „reformátori szellemû kereszténység jelenlétét is a római katolikus egyházban” – fogalmazott. A nyilatkozat hozzásegít, hogy protokolláris, presztízs- vagy éppen konkurencia-szempontok nélkül beszéljünk, hogy tovább ismerkedjünk egymással, és keressük együtt az evangélium mai megszólaltatásának nemcsak az alkalmait, hanem képeit, fogalmait, nyelvét, illetve örök tartalmának aktuális kifejtését is.

1. dr. Harmati Béla kiemelte: az eseményeket, a történtek jelentõségét és a felelõs egyházi vezetõk személyes érintettségét jól érzékelteti Edward Idris Cassidy bíboros sajtónyilatkozatának befejezése: „Nincs nagyobb öröme annak, aki a keresztény egység területén munkálkodik, mint hogy ezt a dokumentumot aláírja. Az ide vezetõ úton arra gondoltam, hogy ha az utolsó ítélet napján az Úr megkérdezi tõlem: »Cassidy, Cassidy, tettél-e valami jót az életedben?«, legalább ennyit mondhatok: »Aláírtam a megigazulásról szóló Közös nyilatkozatot.«”

Harmati Béla elõadásában részletesen beszélt a konfesszionális alapkülönbségekrõl, ugyanakkor megállapította: az igazságok hierarchikus rendszere szigorú körének aláhúzása helyett teológiai, „árnyalt konszenzus”, „növekvõ konvergencia” és az „alapigazságokban való konszenzus” révén nagyfokú egyetértés jött létre. Beszédében további párbeszédre buzdított: kérdezzük hát egymást, római katolikusok és evangélikusok újra és újra, hogy személyes életünk, a gyülekezetek, az egyház, a társadalom kérdéseit, kihívásait megértsük, és együtt próbáljuk az alapvetõ szentírási, jézusi alapok segítségével megválaszolni õket.

A megigazulás örömhírének hirdetése ma címû elõadásában Puskás Attila professzor rámutatott: a megigazulás örömének a mai ember számára érthetõ módon való hirdetésére az a teológiai nyelv lehet az alkalmas eszköz, amelynek kulcsfogalma a szabadság. Így ha a megigazulás a teljesebb szabadságra jutás élménye, akkor a teológia kikerülhetetlen feladata a szabadság fogalmának tisztázása, illetve az, hogy megvizsgálja a szabadság általánosan uralkodó felfogásának és sajátosan teológiai jelentésének a kapcsolatát. E munka elvégzése közös teendõje a katolikus és az evangélikus teológusoknak.

A délelõtti és délutáni alkalmak összegezhetõk: mindkettõn sokan voltunk együtt, mindkét téma iránt nagy volt az érdeklõdés, és az elõadások nem csupán statikus helyzetképet vázoltak fel, hanem impulzusokat is adtak az erõszak leküzdéséhez és az ökumené törekvéseinek a megvalósításához. „Gyûlölet és halál közepette a szeretet és élet ígéretét” ünnepeltük!

Orosz Gábor Viktor