Kultúrkörök

Öt évvel ezelőtt, 1999. október 31-én, a reformáció emléknapján írták alá a katolikus egyház és a Lutheránus Világszövetség képviselői a megigazulásról szóló Közös nyilatkozatot Augsburgban. Az évforduló alkalmából a Magyar Katolikus Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház közös ünnepi megemlékezést tartott a tudomány napi ünnepségsorozat délutáni alkalmaként.

A bevezető imádságot Bábel Balázs kalocsai érsek és D. Szebik Imre evangélikus püspök mondta. Az ünnepi ülésen id. dr. Hafenscher Károly professzor a Közös nyilatkozathoz vezető, több mint harmincesztendős dialógus főbb állomásait idézte fel (előadásából részletek olvashatók ezen az oldalon). Az elmúlt öt esztendő keresztény egységtörekvéseiről, illetve félreértéseiről Kránitz Mihály katolikus teológus, Reuss András evangélikus teológus, valamint D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök tartott előadást. Puskás Attila katolikus hittudós pedig azt a kérdést járta körül, hogy miként lehetséges ma érthető nyelven a megigazulásról beszélni.

Kránitz Mihály, aki az alkalmon egyébként az ökumené szimbólumával ellátott nyakkendőt viselt, emlékeztetett rá: Oscar Cullmann 1999-ben elhunyt evangélikus teológus szavai szerint a dokumentum aláírása nem csupán ökumenikus tanítás, hanem ökumenikus tett is volt. Az évezred végén valami, ami széttöredezett, egy lett, és ami már élettelen volt, új életre kelt. Az előadó kitért arra is, hogy alig tíz hónappal a Közös nyilatkozat aláírását követően megjelent a Hittani Kongregáció Dominus Iesus című nyilatkozata, s ennek nyomán „protestáns, de katolikus oldalról is szinte visszhangoztak a negatív, gyakran pesszimista állásfoglalások az ökumené jövőjét illetően”. Kránitz Mihály úgy vélte: „Protestáns oldalról joggal sérelmezték a nyilatkozat hangvételét és stílusát, mely csalódást keltett, sőt sebeket okozott a korábbi tanítóhivatali gesztusok után. A jogos és vélt sérelmek azonban nem okozhatják elkeseredésünket. A meglévő különbségek nem a párbeszéd végét, hanem inkább a meglévő dialógus előtt álló kihívást igazolják.” A katolikus professzor a keresztény egységtörekvés rendkívül fontos állomásának nevezte a 2001-ben az európai keresztény egyházak által aláírt Ökumenikus chartát, amelyhez a magyarországi egyházak is csatlakoztak. II. János Pál pápa 14. enciklikájával – Az egyház az eucharisztiából él kezdetűvel – kapcsolatban hangsúlyozta: az iratnak az eukharisztia ekkléziológiai jelentőségére történő rámutatás volt a célja, és az, hogy úgynevezett kényesebb témákat is felvessen. Mert az eukharisztia nem eszköz az egység eléréshez, hanem a már megvalósult egység látható jele. Érdekesnek tartotta azt a püspöki körlevelet, amelyet a magyar evangélikus egyház az úrvacsora ünneplésével kapcsolatban adott ki. Rámutatott arra, hogy ebben a különböző úrvacsora-vételi formák szinte megegyeznek a katolikus gyakorlattal. Azonban hátra van a tartalom, vagyis a teológiai szempontok közös elfogadása, illetve kidolgozása.

Reuss András hangsúlyozta: „Aligha van még olyan dokumentuma az ökumenikus párbeszédeknek, amely ilyen rövid idő alatt a teológiai képzés anyagává lett volna.” Kránitz Mihályhoz hasonlóan Reuss András is megemlítette az elmúlt öt esztendő vitái között a Dominus Iesus nyilatkozatot, amelyet sokan a Közös nyilatkozat „megtorpedózásának” tekintettek. Véleménye szerint a római katolikus szándékot helyesen értette és értékelte Szabó István református püspök: „A múlt századból való az a történetileg vitatható, de gondolatnak igen szellemes felvetés, hogy a római katolikus egyházat a reformáció mentette meg a 16. század során azzal, hogy eszméltette, ébresztette, belső reformját halaszthatatlanná tette. Ha a Dominus Iesus misszióra, keresztyén önazonosságra, isteni igazságra, kinyilatkoztatásokra vonatkozó részeit olvassuk, föltehetjük a kérdést: vajon a protestantizmust nem a római katolikus egyház fogja megmenteni a 21. században?” Éppen ezért – és a félreértések tisztázása érdekében – Reuss professzor hangsúlyozta: nagyon fontosnak tartja, hogy figyeljünk a dokumentumból fakadó kihívásokra, a bibliai alapok vizsgálatára, a megigazulás mai értelmezésére és megszólaltatására. Mindez segíthet saját gyökereink és egymás jobb megismerésében is. Az evangélikusoknak ugyanis sokszor gondot okoz az, hogy nem tudják követni, hogy a búcsúval, az elégtétellel, a szentévvel, a szentek kultuszával, az ereklyékkel kapcsolatos gyakorlat miként egyeztethető össze a Közös nyilatkozatban foglaltakkal. Ugyanakkor látniuk kell az őszinte, mély, biblikus és „reformátori szellemű kereszténység jelenlétét is a római katolikus egyházban” – fogalmazott. A nyilatkozat hozzásegít, hogy protokolláris, presztízs- vagy éppen konkurencia-szempontok nélkül beszéljünk, hogy tovább ismerkedjünk egymással, és keressük együtt az evangélium mai megszólaltatásának nemcsak az alkalmait, hanem képeit, fogalmait, nyelvét, illetve örök tartalmának aktuális kifejtését is.

1. dr. Harmati Béla kiemelte: az eseményeket, a történtek jelentőségét és a felelős egyházi vezetők személyes érintettségét jól érzékelteti Edward Idris Cassidy bíboros sajtónyilatkozatának befejezése: „Nincs nagyobb öröme annak, aki a keresztény egység területén munkálkodik, mint hogy ezt a dokumentumot aláírja. Az ide vezető úton arra gondoltam, hogy ha az utolsó ítélet napján az Úr megkérdezi tőlem: »Cassidy, Cassidy, tettél-e valami jót az életedben?«, legalább ennyit mondhatok: »Aláírtam a megigazulásról szóló Közös nyilatkozatot.«”

Harmati Béla előadásában részletesen beszélt a konfesszionális alapkülönbségekről, ugyanakkor megállapította: az igazságok hierarchikus rendszere szigorú körének aláhúzása helyett teológiai, „árnyalt konszenzus”, „növekvő konvergencia” és az „alapigazságokban való konszenzus” révén nagyfokú egyetértés jött létre. Beszédében további párbeszédre buzdított: kérdezzük hát egymást, római katolikusok és evangélikusok újra és újra, hogy személyes életünk, a gyülekezetek, az egyház, a társadalom kérdéseit, kihívásait megértsük, és együtt próbáljuk az alapvető szentírási, jézusi alapok segítségével megválaszolni őket.

A megigazulás örömhírének hirdetése ma című előadásában Puskás Attila professzor rámutatott: a megigazulás örömének a mai ember számára érthető módon való hirdetésére az a teológiai nyelv lehet az alkalmas eszköz, amelynek kulcsfogalma a szabadság. Így ha a megigazulás a teljesebb szabadságra jutás élménye, akkor a teológia kikerülhetetlen feladata a szabadság fogalmának tisztázása, illetve az, hogy megvizsgálja a szabadság általánosan uralkodó felfogásának és sajátosan teológiai jelentésének a kapcsolatát. E munka elvégzése közös teendője a katolikus és az evangélikus teológusoknak.

A délelőtti és délutáni alkalmak összegezhetők: mindkettőn sokan voltunk együtt, mindkét téma iránt nagy volt az érdeklődés, és az előadások nem csupán statikus helyzetképet vázoltak fel, hanem impulzusokat is adtak az erőszak leküzdéséhez és az ökumené törekvéseinek a megvalósításához. „Gyűlölet és halál közepette a szeretet és élet ígéretét” ünnepeltük!

Orosz Gábor Viktor