A hét témája

Gyanútlanul ülök a moziban – a filmre várva –, amikor hirtelen rám üvölt egy különös reklám. A legmodernebb hangtechnika a lélegzetet is belém fojtja, nem hagyva esélyt sem a gondolkodásra, sem a választásra. Aztán egy érzéki hang a következő szavakkal csábít bűbájosan: „Lustaság, bujaság, kapzsiság, falánkság, irigység, bosszú, hiúság. Édes kísértések.”

Ki hinné, hogy a vásznon eközben jégkrémek különböző fajtáit látjuk? Mert én talán még (rém)álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd a hét főbűnnel jégkrémet akarnak eladni nekem. Bár a bujaság már eddig is fontos és kitüntetett szereplője volt mindenfajta hirdetésnek, azért a főbűnökkel népszerűsíteni valamit: mégiscsak túlzás. Ez már egy kicsit sok(k).

Persze legyinteni kellene most is: ugyan már, ez csak egy poén! Mert ha nem legyintünk, akkor valaki biztosan megjegyzi – mert előbb-utóbb valaki mindig megjegyzi –, hogy „ejnye, ezek a keresztények sosem értik a viccet!”

A viccet történetesen értjük. Csak nem mindig szeretjük. Különösen nem akkor, amikor olyan fogalmakkal játszik a média, melyek nemcsak sértik a vallásos embereket, hanem kifejezetten veszélyesek. Ma a hét főbűnnel menő reklámozni, holnap már nyilván a test többi kívánsága lesz a vagány: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bálványimádás, varázslás, harag, önzés, széthúzás, gyilkosság, részegeskedés és ezekhez hasonlók (Gal 5,19-21).

A legnagyobb baj ezekkel a „biblikus poénokkal”, hogy az ilyen trükkökkel kihúzzák a fogalmak méregfogát. Ha a jégkrémfajták neve azonos a főbűnökkel, akkor a szavak tartalma összemosódik: nevetségessé, bolondossá válnak. Új érzelmeket, új gondolatokat kötünk hozzájuk, eredeti jelentésük pedig teljesen feledésbe merül. (Így például az irigységről nem egy önző, más javait és sikereit megkívánó ember jut majd az eszünkbe, hanem egy ízesítés.)

Mi köze van a hét főbűnnek – a falánkságon kívül – az édességhez? Körülbelül annyi, mint Isten templomának a bálványokhoz (2Kor 6,16). Miért kozmetikázzák jópofává az ember visszataszító cselekedeteit, amelyekkel pokollá tesszük egymás életét? Nem állítom, hogy mindez azért történik, mert „holnap vége a világnak”. De annyit azért kérdeznék – ha már egyszer az alkotók ennyire ragaszkodnak a biblikus nyelvezethez –, hogy miért nem a Lélek kilenc gyümölcsével hirdetnek? Hiszen az a bűbájos, érzéki hang mondhatná azt is: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás…” (Gal 5,22-24).

Ördög tudja!

De biztos, hogy nem azért választották inkább a főbűnöket, mert csak hét jégkrémfajta van.

Andriska János