EvÉlet - Lelki segély

„Valamikor közel álltam az Úrhoz. Lelkes bibliakörösként pengettem a gitárt, vezettem az ifjúsági kórust. De amikor lelkészünket meghívták egy másik gyülekezetbe, és elment, úgy éreztem, hogy kicsúszott a talaj a lábam alól. Miután felkerültem Pestre, a főiskolai élet meg ez a nagyvárosi »bizsergés« egyre messzebb sodort Istentől. Szekularizálódtam. Ráadásul rosszul is nősültem. Mivel az eszemre, a jól felfogott érdekeim sugallatára hallgattam, és nem a szívemre, nem is lehetett más a vége, csak válás. Szóval itt ülök életem romjain. Egyházammal mindössze annyi a kapcsolatom, hogy előfizetem az Evangélikus Életet. Kérem, ha van még számomra kiút a kárhozatból, írjon!”

Testvérem, László! Van! De hogy erről saját maga is megbizonyosodjon, fogadja nyitott szívvel a következő történetet. Egy bűnbe, bajba jutott fiatalember, akinek már semmi reménye sem volt az élet, sőt az örök élet felől, úgy ragadta meg újra a Megváltó kezét, hogy keresztény testvérére hallgatott.

– Ha egy bárány úgy összepiszkolja a bundáját, hogy inkább egy farkashoz hasonlít, vajon illatos szénát vagy egy dögöt kíván-e inkább eledelül? – kérdezte a hívő testvér, amikor meghallgatta a fiút.

– Biztosan a szénát – felelt a fiatalember.

– Hát te, barátom, milyen eledelt kívánsz most? A bűn élvezetét vagy Krisztus bárányának az eledelét? – kérdezte mestere.

– Krisztus bárányának az eledelére éhezem – mondta magától értetődően a fiú.

– Akkor az ő nyájához tartozol, még ha be is szennyezted magad – vonta le a végkövetkeztetést lelki testvére. És a kételkedő fiatalember újra képes volt megragadni Istennek a Jézus Krisztusban adott kegyelmét.

Önnek is erre van szüksége, László! Nem Ön az egyetlen, aki úgy érzi, hogy ha eltávolodott Krisztustól, akkor nincs többé remény a visszatérésre. Sokan félnek, hogy már túljutottak azon a ponton, ahonnan még vissza lehetett volna fordulni. De tény, hogy amíg foglalkoznak ezzel a kérdéssel, amíg él bennük a vágy, hogy odafussanak az Atya ölelő karjai közé, addig nem hitehagyók. Egy igazi hitehagyónak nincsenek kétségei, félelmei, mert vakmerően elhagyta Krisztust. Szándékosan elutasítja a hit minden alapvető, megszentelt tanítását. Ez a lépés tudatos szembefordulás az Úrral. Az Ön esetében azonban nem erről van szó. Hívőként messzire távolodott az Úrtól. Bűnei mint áthághatatlannak tűnő hegyek állnak Önök közé. Ahogyan segélykérő levelét olvasom, még az is kiderül belőle, hogy életében már nem ismerhetők fel a keresztény életvitel jegyei.

De Istennek legyen érte hála, helyreállítható a teljes közösség, ha bűneit megvallja, és elhagyja őket. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9) Amíg ezt meg nem tesszük, addig nem csodálkozhatunk azon, hogy elhallgat az ige, hogy imánk terméketlenül hullik vissza a földre, hogy nem kívánunk istentiszteletre menni. Itt a lelkiismeret kapott léket, ezért süllyed a tutaj. A rossz lelkiismeret mindig elsodor Isten mellől. Gondoljunk a bujkáló Ádámra vagy a menekülő Káinra! Ma sincs ez másképpen. A beszennyeződött lelkiismeretű ember saját lelkén mint sötét szemüvegen keresztül látja Istent. Tudja, mint a csintalan gyermek, hogy büntetést érdemel, ezért állítja, hogy apja haragszik rá, és nem is akar törődni vele. A benne lévő sötétséget másra vetíti ki. Jézus erről így beszél: „Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!” (Mt 6,23)

Ugye pontosan ez László életének is a kórképe? Nem csupán az apaként szeretett lelkész távozása vagy a főváros bűnre csábító hangulata, hanem saját, bűnnel terhes lelkiismerete miatt veszítette el a kapcsolatot fölfelé. Mit tehet a hitében hajótörést szenvedett keresztény? Pontosan azt, amit egy hajótörött a lakatlan szigeten: Robinsonként harcolni az életben maradásáért! Küzdeni a hitért és a jó lelkiismeretért. Térdre hullani, megalázkodni Isten előtt, őszinte önvizsgálatot tartani, bűnbánattal élni az úrvacsora szentségével. És persze nem lehet elfeledkezni a jóvátételről sem. Keresse fel feleségét! Mondja el neki azt, ami a szívén van! Vallja meg, hogy szeretetében mennyi érdek és képmutatás volt! Ne szégyellje, hogy a szíve körül kezdődött a baj! Mert hazugságban nem lehet élni, és új életet csak úgy kezdhetnek (talán még közösen is…), ha megbocsátással zárják le a régit. Pál apostol ezt tanítja: „Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és ezért a hit dolgában hajótörést szenvedtek.” (1Tim 1, 19) Tehát a hit és a jó lelkiismeret összefügg. Ha beteg az egyik, megbetegszik a másik is. Ha a csónakot csak az egyik evezővel próbáljuk hajtani, előbb-utóbb felborul. A keresztény élet egyensúlyához szükséges a hit és a tiszta lelkiismeret. Ez a két evező – biztonságos kormányzással – juttatja célba kedves levélíró testvéremet is. Ha ráér, a hétvégén menjen el szülőfalujába. Örömöt, lelki békességet talál majd ősei templomának falai között. Ott zengik az Úr dicsőségét most is azok a lelki testvérek, akikkel együtt énekelt a kórusban. Várják! És ha lelki támaszra, beszélgetésre, imádságos háttérre van szüksége, mi is örömmel látjuk az ősagárdi parókián. Jézus az út és a kiút meg a visszaút is. Járjon rajta, és élni fog!

Szőkéné Bakay Beatrix