Élő víz

Mikor megkérdezik tőlem, hogy keresztény vagyok-e, azt válaszolom: „Természetesen, természetesen.” Nem is gondolkodom tulajdonképpen a kérdésen, hiszen – ha tehetem – minden vasárnap templomba járok. De vajon ez-e a kereszténység?

Reggelente úgy ébredek, hogy „jaj, már megint reggel van”, újra itt vannak a napi gondok. A hála azért, mert megint látom a családomat, a napot, a fákat, az udvaron szaladgáló kutyákat, valahogy eszembe sem jut. Olyan természetes. Van úgy – sőt mindennapos –, hogy veszekszem, talán még káromkodom is, de észre sem veszem. Olyan természetes.

Keresztény vagyok – gondolom, hisz minden vasárnap templomba járok. A munkahelyen belém köt a főnök, mindenki előtt megaláz – gyűlölöm, utálom, meg tudnám ölni. Keresztény vagyok? Hát persze, hisz megkereszteltek, templomba járok… Egy húszas elég lesz a perselybe, nekem sincs sok – nyugtatom magam. Hazafelé beugrok a boltba pár üveg sörért, jó lesz ebéd után. Keresztény vagyok? Persze, nem is mohamedán!

Azt is szokták kérdezni, hogy hiszek-e Istenben. „Hát hogyne!” És Jézusban? „Naná!” – mondom flegmán. Egy szerencsétlen előttem bénázik. „Hát nem látod, hogy zöld!” – üvöltöm az autóban, és nyomom a dudát, veszettül sietek, mindjárt kezdődik a meccs a tévében. – „Mi Atyánk…”– hogy is van ez? Így fejből azért nem megy.

Pergős az élet, rohanok, kapkodok, dolgozom itt is, ott is, nagy a család, kell a pénz. Azt hiszem, jó ember vagyok. Koldus tőlem soha nem kap semmit, elvből, mert elvek, azok vannak. Magyarázom is a gyereknek, nehéz az élet, kerüld a gyengéket. „Mi Atyánk, ki vagy a…” – nem megy fejből.

Valami furcsa történt velem, fehér köpenyesek hajolnak fölém, mondanak valamit a szívemmel kapcsolatban, nem nagyon értem. Magamat látom – mint egy videofilmen – meg azt, ahogy élek. Pocsék egy film.

Szeretlek, Jézus! Szabadíts meg a gonosztól! Ámen!

Dorák István