e-világ
Békesség a teremtett világgal
Hazánkban is nagy várakozás előzi meg évről évre a Nobel-díj átadását, hiszen a díjazottak között gyakran feltűnik egy-egy magyar név is. Idén nemzetközi szinten is akadt „meglepetés”: afrikai nőnek első ízben ítélte oda a bizottság a béke Nobel-díjat. Wangari Maathai környezetvédelmi tevékenységével vált ismertté.
Alfred Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rögzítette a kitüntetés végleges formáját: kinyilvánította, hogy jelentős vagyonát halála után a béke céljaira és az emberiség jótevőinek jutalmazására kívánja fordítani.
Amit a híradásokból tudhatunk: a Nobel-díj-bizottság százhárom éves története során első ízben ítélte afrikai nőnek a béke Nobel-díjat, idén százkilencvennégy jelölt közül választva. Az indoklás szerint „Maathai asszony példaként áll az összes afrikai előtt, mert sikeresen kombinálta a tudományt a szociális elkötelezettséggel és a politikával, helyi és nemzetközi szinten egyaránt”.
A hatvannégy éves Wangari Maathai – jelenleg környezetvédelmi államtitkár, az első nő Kenyában, aki tudományos (doktori) fokozatot is szerzett – 1977-ben vált ismertté az úgynevezett Zöld Öv Mozgalommal. A kampány során több tízmillió fát ültettek az afrikai kontinens minden táján, hogy megállítsák a talajerózió súlyosbodását. Ezenkívül a fenntartható növekedés, a demokrácia és a béke érdekében küzdött a falusi nők jogaiért és az emberi jogokért. Ezért több ízben letartóztatták; hogy ma szabadon dolgozhat hazájában, az az utóbbi két év politikai változásainak köszönhető.
Tekinthetjük-e pusztán véletlennek, hogy az idei béke Nobel-díjas éppen környezetvédő? Maga Maathai asszony hangsúlyozta, hogy a környezetvédelem és a béke előmozdításának ügye szorosan összefügg. „A béke magvait ültetjük el a mának és a jövőnek” – jelentette ki egyik nyilatkozatában.
A béke és a környezetvédelem kapcsolata a keresztény hit szempontjából sem elhanyagolható. II. János Pál pápa 1990-ben így fogalmaz békevilágnapi üzenetében: „Amikor az ember hátat fordít a Teremtő terveinek, olyan zavart idéz elő, amely óhatatlanul visszahat a teremtés teljes rendjére. Ha az ember nem él békében Istennel, a Föld maga sem lehet békében.” Megmutatkozik ez a nemzetek közötti háborúskodásban, a természet pusztításában és mindennapi életünk békétlenségeiben egyaránt.
A Bibliában a béke többféle értelmezésben fordul elő, ám minden esetben – mind egyéni, mind közösségi szinten – egzisztenciális, s nem „csupán” lelki tartalommal bír. Az Ószövetségben szorosan kapcsolódik Istennek a népével kötött szövetségéhez, valamint az emberek egymáshoz való viszonyához. A békesség mindig Isten adománya, kérése és kívánása az áldásnak is fontos része, sőt találkozunk olyan igével is, mely szerint Isten maga a békesség (Zsolt 29, 11; Bír 6,24). Az Újszövetség kiteljesíti a béke fogalmát. Az evangéliumokban és a páli levelekben találkozunk vele leginkább. Krisztus a békesség közvetítője, akinek az eljövetelével megkezdődik az Istennel való megbékélés folyamata (2Kor 5, 16–21). A Krisztus békességében való részesedés mint Isten és az ember viszonyának helyreállítása megmutatkozik az embertársainkkal, sőt az egész teremtett világgal való kapcsolat rendeződésében is.
A Lutheránus Világszövetség winnipegi nagygyűlésének záródokumentuma mindezt így fogalmazza meg: „Krisztusban, aki megbékéltetett bennünket a Teremtővel, lehetőségünk van a bűnvallásra, és a hitben megigazulva ennek megfelelően cselekedhetünk. Ezáltal elfogadjuk helyünket a teremtésben és azt, hogy felelősséggel tartozunk a teremtés iránt.”
(Az egyházi dokumentumokból vett idézetek forrása: Felelősségünk a teremtett világért. Védegylet füzetek 6. Budapest, 2004.)
JCsCs