Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 46 - Evangélikus szervezésű házashétvége Révfülöpön

evél&levél

Evangélikus szervezésű házashétvége Révfülöpön

Egy esős, őszi hétvégén Révfülöpön hírértékű esemény történt az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Ebben a Balaton-parti, csendes kis faluban került sor az első evangélikus szervezésű házashétvégére.

A házashétvége egy Magyarországon több mint húsz éve működő, világméretű, katolikusok által elindított lelkiségi mozgalom. A mozgalom napjainkra a katolikus szervezők más felekezetű párokat is maguk közé hívó szavára ökumenikussá fejlődött. A nem csak hívogató, de biztató, szelíd szavaknak köszönhetően jutottunk el a „történelmi” jelentőségűnek mondható eseményhez: ez a házashétvége már evangélikus szervezésű volt.

Létrejöttéhez szükség volt a sok lelkes, munkálkodó emberre és Ittzés püspök támogató, biztató szavaira. Ezt fejezte ki a vasárnap felolvasott, meghitt, bensőséges hangulatú köszöntő levele is. A program célja az volt, hogy a párok közelebb kerüljenek egymáshoz, kapcsolatuk felfrissüljön, elmélyüljön. Csodálatunkat és megbecsülésünket fejezzük ki a részt vevő házaspárok nevében a programot vezető György atyának és a három házaspárnak: Szakmáry Andrásnak és Kamillának, Bencze Andrásnak és Timinek, Kiss Lászlónak és Rózsának. Önmagukat vállalva, a saját életükből hozott példákat kellő tapintattal elmondva, de mégis színesen illusztrálva – némi kis humort is beleszőve – teremtettek meghitt hangulatot a teremben.

A program elérte a célját. A pénteken még tétován, bizonytalanul mozgó, kissé feszült párok vasárnapra a szeretetnek azt a fokát tapasztalhatták meg, melyben csak ritkán van része az embernek. A háromnapos együttlét méltó befejezése volt a rendhagyó, ünnepélyes istentisztelet. Hálás szívvel köszönjük, hogy ott lehettünk. Isten áldását kérjük a lelkiségi mozgalomra, a mostani és a majdani résztvevőkre!

Prépost Károly és Judit (Székesfehérvár)