Napról napra

Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. Lk 12,35 (1Móz 21,22; Róm 8,38–39; Mt 25,1–13; Jel 21,1–7; Zsolt 126,1–6) Örök élet vasárnapján arra a békére vágyakozunk, amely a világ igazi értelme és beteljesedése lesz a célba érkezéskor, s amely mégis oly távol áll a mindennapi valóságtól. Isten azonban készenlétre szólít bennünket, harci készenlétre. Mert külső-belső elszánás és küzdelem nélkül az örök élet békességéhez sem juthat el senki. Boldog az, aki megtalálja az élet küzdelmei idején is a békesség útját.

Jézus mondja: Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mt 11,29 (3Móz 26,6; 5Móz 34,1–7/8/; Filem 1–25) Szégyenkezve vihetjük Jézus elé a világ, az egyház és életünk terméketlenségét. A belső, lelki békesség hiánya szinte mindent megkérdőjelez, szétzúz, bizonytalanná tesz. Pedig a belső békesség tanulható! Fáradságos szelídséggel, odafigyelő alázattal, ahogyan Jézus tette életében. Vajon mikor sikkasztottuk el mindezt – közös egyetértéssel? S vajon mikor találunk majd újra vissza hozzá?

Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. 1Kor 9,24 (Ez 33,11; 1Pt 1,13–21; 2Pt 1,1–11) Fél szívvel nem lehet futni. Hiába akkor az erőfeszítés, a komoly verseny erő híján kilátástalan. A gyülekezeti életről, imádságról, igeolvasásról, a keresztelésről, esketésről, konfirmációról mégis azt gondoljuk – sokszor mondjuk is –, hogy fél szív is elegendő hozzá! Az eredmény azután magáért beszél: a hit kifakul, a szeretet haldoklik. Ezért kiáltja az apostol az egyetlen létező taktikát: mindent bele!

A keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. 1Kor 1,18 (JSir 1,18a; 1Kor 3,9–15; 2Pt 1,12–21) Egyre kevesebben gondolják úgy körülöttünk, hogy Isten igéje jól ítéli meg a világ dolgait – inkább megfordul a sorrend, s a világ ízlése szerint ítélik meg Isten igéjét. Ez a választás – ahogyan Pál apostol szavai mutatják – kezdettől fogva kíséri az evangéliumot, a Jézus Krisztusról szóló tanúságtételt is. Ez a beszéd állásfoglalásra késztet évezredek óta – és ereje mindig megmutatkozik azok számára, akik elfogadják.

Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mt 6,10 (Ézs 64,7; Kol 4,2–6; 2Pt 2,1–22) Isten akarata nem ismeretlen a világ előtt: erről szól az a törvény, amelyet életünk védelmezésére és kibontakoztatására adott nekünk az Úr, s erről szól az az evangélium, amelyet nekünk, törvényszegőknek adott az életre. Amikor tehát így imádkozunk, a legjobbat kérjük a világon: Isten életet jelentő akaratának megvalósulását.

A főpap és akik vele voltak, elfogták az apostolokat, és hatósági őrizetbe vették őket. De az Úr angyala éjszaka megnyitotta a börtön ajtaját, és kivezetve őket ezt mondta nekik: „Menjetek, álljatok fel a templomban, és hirdessétek a népnek ennek az életnek minden beszédét.” ApCsel 5,18–20 (Zsolt 107,10.13.15; Mt 27,50–54; 2Pt 3,1–9) Ajtók záródnak be, és ajtók nyílnak ki. Látszólag emberek kezében van a kulcs, pöffeszkedő, nagyképű, magabiztosságtól dagadó emberek kezében. Akik időről időre Isten szájára is lakatot akarnak tenni. Csakhogy hiába, mert újra fordul a kulcs, újra kinyílik az ajtó – hiszen ő a nagyobb, ő az élet.

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. 2Pt 3,9 (Jer 31,34; Jel 21,10–14.21–27; 2Pt 3,10–18) Istenünk, mennyei Atyánk! Mennyire szeretnénk megérteni, hogy ami az elmúlt héten történt velünk, miért is történt! Olyan jó lenne a világot mindig úgy látni magunk körül, ahogyan te látod: türelemmel, szeretettel! Segíts elfogadnunk az ebben nekünk szánt helyet és feladatokat! Ámen.

Korányi András