Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 48 - Megházasodtunk!

Egyházunk egy-két hete

Megházasodtunk!

Gyülekezetiház-szentelés Pesterzsébeten

Igazi bravúrt hajtottak végre az 1988 óta működő Zákeus Média Centrum (ZMC) munkatársai november 21-én. A pesterzsébeti egyházközség gyülekezeti házának építését a kezdetektől nyomon követő stáb már a szentelés utáni közgyűlés végén a meghívott vendégek rendelkezésére tudta bocsátani az építkezés képes krónikáját. A Megházasodtunk! címet viselő videokazettán a szentelés – néhány perccel korábban lezajlott – pillanatait is megörökítették.

A szeles, hideg idő ellenére is sokan érkeztek az ünnepi eseményre a lakótelepi házak között megbúvó, Ady Endre utcai evangélikus templom elé. Örök élet vasárnapja lévén Gáncs Péter püspök, Győri János Sámuel, a közösség pásztora, valamint a meghívott lelkészek elsőként a kriptában megkoszorúzták a templomépítő lelkipásztor, Falvay Jenő sírját. A megemlékezés percei után a jelenre irányult a figyelem. Miután Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetője felszentelte a stúdióval is felszerelt gyülekezeti házat, a helyi önkormányzat nevében Szabados Ákos polgármester szólt az ünneplő evangélikus közösség tagjaihoz. Bizonyságtételnek is beillő köszöntésében hangsúlyozta, hogy vannak dolgok, amelyekhez szerencse kell, de ennél fontosabb a hit, mert nem az önmagunkba vagy a szerencsébe, hanem az Istenbe vetett bizodalom az, ami erőt ad, és közösséget formál.

A kicsiny, 300-340 (családtagokkal együtt mintegy nyolcszáz) egyháztagot számláló pesterzsébeti egyházközség Úrba vetett hitének egyik legújabb, „kézzelfogható” bizonyítéka a most felavatott gyülekezeti ház, amelyért a szentelést követően ünnepi istentiszteleten adtak hálát. Márk evangéliuma alapján (13,24–27) tartott prédikációjában Gáncs Péter kiemelte, hogy napjainkban nincs olyan biztos pont, amelyhez igazodhatunk, s nincs olyan földi hatalom, amelyre teljes mértékben hagyatkozni lehetne. Az azonban bizonyos, hogy Jézus ismét eljön, elküldi angyalait, és ők összegyűjtik a választottakat. Addig is az a feladatunk, hogy továbbadjuk az evangéliumot, a jó hírt azoknak, akik még nem hallották – hangsúlyozta. Ennek lehet eszköze az új gyülekezeti ház és a Zákeus Média Centrum (ZMC) jóvoltából itt folyó médiamunka is.

Az igehirdetés után az istentisztelet ünnepi közgyűléssel folytatódott. Az építkezés történetét Drüszler Ferenc gyülekezeti felügyelő és Helfrich Péter, az építést szervező bizottság elnöke ismertette. Megtudhattuk, hogy 1999 elején kezdődött az az építési-felújítási folyamat, melynek keretében a templom külső renoválása után a parókia is megszépülhetett. A gyülekezeti ház alapkövét ez év május 29-én helyezték el. Az öt évvel ezelőtt indult – a templomot, a lelkészlakot és a gyülekezeti házat érintő – munkálatokhoz szükséges anyagi hátteret a Széchenyi-terv révén befolyt összegből, a Fővárosi Önkormányzat értékvédelmi támogatásából, valamint a nyolcvan esztendeje várossá nyilvánított Pesterzsébet önkormányzatának, a Belügyminisztériumnak, továbbá az evangélikus egyháznak a segítségével tudták biztosítani. Ez utóbbi – kizárólag a gyülekezeti ház céljaira – nyolcvanmillió forintot adományozott az egyházközségnek. A kivitelezési költség bruttó hatvanhatmillió forintot tett ki.

Hogy Győri János Sámuel lelkész törekvése – azaz, hogy a Pesterzsébeten folyó médiamunka a közösség életének is szerves részévé váljon – megvalósult. Nemcsak az bizonyítja ezt, hogy a magukban kedvet és tehetséget érző egyháztagok aktívan részt vesznek a ZMC munkájában, hanem az a gesztus is, amellyel az egyházközség a 260 négyzetméter alapterületű gyülekezeti ház 65 négyzetméteres karzatát a Zákeus Média Centrum rendelkezésére bocsátotta.

A ZMC valóban legfrissebb, Megházasodtunk! című filmjébe a délután folyamán minden érdeklődő belepillanthatott. Ki-ki megtekinthette az Istentisztelet címet viselő kazettát is, amely a gyülekezet egy korábbi pásztorának, a kilencven esztendővel ezelőtt született Győri Jánosnak állít emléket.

Gazdag Zsuzsanna

Regionális hozzárendelés: Zákeus Médiacentrum