Kultúrkörök

Állok a megállóban. Hangos csengetéssel érkezik a villamos, nyolcvannal dübörögnek el mögöttem az autócsodák. A tömeg lendülete felsodor a kocsiba, az egyik fiú fülhallgatójából tuc-tuc zene szól. Egy kis csöndre vágyom, friss levegőre, erdőre, mezőre, dombokra. Kinyitom a könyvet, és lám, ott vagyok. Hallom a kakukk hangját és azt, amint a nyári hajnalon a kaszák kikalapálása veri fel csak a csendet. A dűlők útjait szénával rakott szekerek mélyítik tovább, a faluszéli ház udvarán egy lányka hintázik pörgős szoknyájában a göcsörtös körtefa alatt. A vasárnap délelőtti napsütésben fejkendős nagymama mintákat rajzol a vizes tömlővel a földes szoba porába, és a zümmögő nyári csöndben csak száll, száll a harangszó.

Simek Valéria verseit olvasom. A bakonycsernyei evangélikus költőnek tizenéves kora óta jelennek meg versei különböző irodalmi folyóiratokban (Árgus, Polisz, Tiszatáj, Palócföld), és két karcsú kötet után (Féltő tekintettel, Kancsónyi reménységgel) most egy gyűjteményes kiadással jelentkezett. Az Elmúlnak mellőlem a hegyek című könyv verseit valami finom mélabú hatja át. Megértő csend, szétszórt bokrok, visszaálmodott gyerekkor, évek, amikor össze kellett húzni a derékszíjat, árnyékként gyűlő, mosolytalan nappalok… A múlttá lett, soha vissza nem hozható táj a hajdanvolt emberekkel. És hűség a szülőföldhöz: „Kötve vagy ehhez a tájhoz, mint lánccal a kerék, mint a nap küllője a földhöz. A szülőföld harangja szívedben kongat.” A versek visszatérő alakja a nagymama, aki a falu végén lakott egy földes szobában, nyaranta hátára kötötte batyuját, és indult ki a határba. Akinek állandó olvasmánya volt a Biblia. A költő saját életéről, küzdelmeiről is vall, ha valaki olvasni tud a sorok között. Gyakran az egyes szám második személye mögé bújik a versekben, mert feszélyezi a kitárulkozás, de nem tudja magába fojtani sem az érzéseit. Hangvétele meditatív, monológszerű; költői képei tiszták, egymásba fonódnak, komplex képeket alkotnak. Ezek a versek csupa olyan értéket közvetítenek, amelyek ma már nem divatosak: hűség a szülőföldhöz, kitartás az asszonylét nehéz helyzeteiben, önmagunk vállalása még nehézségek árán is. Megállni tudás a szeretet és a gyűlölet állandó örvénylése közepette, az emberi élet helyének felmérése az istenihez viszonyítva…

Becsukom a könyvet. Újra itt vagyok, hallom a város nyüzsgését, de valahol belül még mindig szól az a kakukk. Már tudom, hogy a hegyek nem múlnak el, csak mi múlunk ki mellőlük.

J. V.