Egyházunk egy-két hete

Bensőséges hangulatú ünnepségen búcsúztak el a Vasi Egyházmegyéhez tartozó nádasdi gyülekezet tagjai nyugdíjba vonuló lelkészüktől, Rác Miklóstól, aki majdnem negyven esztendőn keresztül szolgált az egyházközségben. A nádasdiak és a környékbeli gyülekezetek tagjai nemcsak igehirdetőként ismerhették a lelkipásztort, hanem fafaragóként is: egyebek mellett ő alkotta a nádasdi és a püspökmolnári templom oltárát. Rác Miklóssal életéről és szolgálatáról beszélgettünk.

– Lelkészgyerekként sok olyan tapasztalatot és ismeretet szereztem édesapámtól, a szakonyi gyülekezet lelkészétől, amelynek később, amikor már magam is szolgálatban álltam, nagy hasznát vettem – kezdte az immár nyugdíjas lelkész. – Eredetileg nem állt szándékomban a teológiára jelentkezni, hiszen már érvényes felvételim volt a magyaróvári gazdászakadémiára, mégis, egy évvel az érettségim után egy konferenciáról azzal a szilárd elhatározással jöttem haza, hogy lelkész leszek. A magyaróvári felvételi szándékomat azonnal visszavontam.

– Hogyan vezetett az út a teológiától a nádasdi gyülekezetig?

– Lelkészi szolgálatom során mindössze három gyülekezetben fordultam meg. A teológia elvégzése után két hónapot édesapám mellett töltöttem segédlelkészként, majd idősebb Szabó Lajos gyülekezetébe, Kissomlyóra kerültem. Ezután már – 1966-ban – az akkor háromszáz lelket számláló Nádasd következett. Jól gondozott gyülekezetet vettem át elődömtől. Igazából egy nagy gond várt új helyemen, mégpedig a lehetetlen közlekedési helyzet. Nádasddal egy úgynevezett vasi szórványt vettem át, amely huszonnyolc községet foglalt magába. Volt idő, amikor nyolc-kilenc helyen kellett istentiszteletet tartanom egy hónapban; és ezt csak a saját kerékpárommal tudtam megoldani. Sok helyen mindössze néhány evangélikus volt, de ők is igényelték a lelkészi szolgálatot. Az idő múlásával aztán néhány településen elfogytak az evangélikusok: bár papíron továbbra is a nádasdi anyaegyházközséghez tartoznak, istentiszteletek már nincsenek. Az anyagyülekezet viszont nem gyengült meg. Lélekszámát és az istentiszteletek látogatottságát tekintve is hasonló a mai helyzet, mint amikor idejöttem.

– A faluban élők nemcsak igehirdetéseiről, hanem szép faragásairól is ismerhették Önt.

– Ez igaz, bár én mindig tiltakozni szoktam, amikor fafaragóként beszélnek rólam. Elsősorban lelkész vagyok, aki prédikálni akar, a faragás csupán kiegészítő tevékenység volt számomra. Mindez úgy kezdődött, hogy megtaláltam a padlásomon nádasdi templomunk szétszedett faépítményű oltárát. Ekkor gondoltam arra, hogy talán meg kellene faragnom. Utánanéztem, hogy milyen mintákat lehet látni az oltáron, és ezek alapján végeztem el a munkát. Ezután faragtam egy másik oltárt is, amely igazán szép helyre, a püspökmolnári kis kápolnába került. Készítettem ezeken kívül emlékfát, temetőbe való fejfát, sőt a falunak összeállítottam egy úgynevezett vasi kaput is. Ezt a község egy emlékplakettel ismerte el. Én mindig csak olyan dolgokat faragtam, amelyeket kértek tőlem. Így plébános kollégám kérésére segítettem neki abban, hogy méltó emléket állíthasson a tanítóknak. A magyarszecsődi református templomba pedig világító falikarokat és egy nagy mennyezeti csillárt készítettem. Úgy érzem, hogy a község szívesen fogadta ezeket a faragásokat.

– Hogyan búcsúzott el a gyülekezet a lelkészétől?

– Szép alkalom volt, amelyre örömmel fogok emlékezni. Eljöttek olyanok, akiket elsőként kereszteltem, konfirmáltam vagy eskettem. De itt voltak azok is, akik a nyugdíjazásom előtt az utolsók voltak a sorban. Egy, az Őrségbe elkerült pedagógus – aki kerámiakészítéssel is foglalkozik – egy tálsorozattal lepett meg. Szeretettel gondolok vissza erre a majdnem négy évtizedre. A sok öröm mellett, amelyet az itteni szolgálat adott, voltak ugyan nehézségek is, de nem olyanok, amelyeket ne tudtunk volna megoldani. Azt hiszem, a közöttem és a gyülekezet között fennálló viszonyról mindennél többet mond az a tény, hogy bár több helyen is letelepedhettünk volna nyugdíjasként, itt maradtunk a faluban.

– Bár nyugdíjba vonult, továbbra is ír igehirdetéseket, amelyeket az interneten, a lelkészek levelezőlistáján lehet olvasni. Ezek szerint aktívak lesznek a nyugdíjas évei?

– Én még ma is mindennap öt órakor kelek, mert azt tartom, hogy a napot korán kell kezdeni. Az időmet viszont nem szeretném haszontalanul tölteni, ezért az igehirdetések írását szeretném tovább folytatni. Ezenkívül a magam szórakoztatására foglalkoznék a hitoktatás kérdéseivel is. Remélem, hogy lelkész fiamnak is segítségére lehetek még, hiszen ő is több gyülekezetben szolgál. Talán még itt helyben is szükség lesz rám. Bár egyelőre még nem vállalok helyettesítéseket, hiszen nyugdíjba mentem…

Kiss Miklós

Regionális hozzárendelés: Nádasdi Evangélikus Egyházközség