Egyházunk egy-két hete

Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) november 20-án megalakulása óta immáron harmadszor, ezzel a vezérgondolattal tartott csendesnapot: „Jövőnk a hitvalló egyház”. A budapest-kelenföldi evangélikus gyülekezet tanácstermében tartott összejövetelre az ország különböző gyülekezeteiből érkező evangélikusok találkozhattak Gémes István stuttgarti evangélikus lelkésszel és ifj. dr. Fabiny Tibor egyetemi tanárral is. Fabiny Tibor – az EBBE nem lelkész elnöke – nemrég Amerikában járt kutatói ösztöndíjjal, s eközben megismerkedhetett az ottani egyházakat érő kihívásokkal. Az ennek köszönhetően nemzetközi kitekintéssel is gazdagodott alkalmon az áhítatok, előadások és beszélgetések során a következő kérdésekben mélyülhettek el a résztvevők: mit is jelent a keresztény hitvallás, hogyan születik, miért, mikor, kinek és milyen formában van rá szüksége? A csendesnap eseményeit Szeverényi János országos missziós lelkész, az EBBE lelkész elnöke vezette.

A kezdőáhítat alapigéi Jézus szavait idézték: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32–33) Győri Péter Benjámin szolnoki evangélikus lelkész azt emelte ki áhítatában, hogy Jézus igéi a hozzá való ragaszkodásra szólítanak fel ma is, egy olyan korban, amikor egyáltalán nem népszerű bármihez is kitartóan ragaszkodni. A hitvallást nem valaki ellenében kell megfogalmazni. Úgy kell vallást tenni az emberek előtt Jézusról, hogy az érthető legyen, hogy nyilvánvalóvá váljon belőle az ő szeretete. A mellette való kiállásnak, hitvallásnak így e világi, valamint a földi lét határain túlmutató jelentősége is van. Ugyanígy a hitvalló egyháznak is kétféleképpen van jövője – fejtegette az előadó.

Gémes István Péter apostol Jézusnak mondott hitvallására építette előadását: „…mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.” (Jn 6,69) Az előadó az említett igerész bővebb szövegkörnyezetének kapcsán arról beszélt, hogy Péter akkor vallotta meg ezt, mikor Jézus „népszerűsége” csúcsán, a kenyérszaporítás csodája után arról beszélt, hogy az ő testével és vérével kell táplálkoznia annak, aki el akarja nyerni az örök életet, és az Atyaisten adja azt, hogy valaki Jézusé lehet. Sok tanítványa ettől kezdve nem járt vele. Hogyan jutott viszont a tizenkét tanítvány a Péter által megfogalmazott hitvallásra? (Habár Júdás áruló volt köztük.)

Gémes István többek között a következőkre hívta fel a figyelmet: ezt a hitvallást egy olyan megismerési folyamat előzte meg, amelyhez hozzájárult a tanítványok hite, bizalma, s a bizalom is visszahatott a megismerésre, hogy Jézust Isten Fiának vallják. A tudás, az ismeret, a hit és a bizalom egységét láthatjuk e hitvallásban. Benne van az is, hogy maguk döntöttek Krisztus követése mellett, már nem kívántak mást követni, mindent otthagytak a régi életükből. Emellett ne feledjük azt sem, hogy Isten választotta ki őket. Péter – és minden más Krisztus-hívő – úgy tudja megtenni hitvallását, hogy élete már Krisztussal van egybekötve, az ő uralma alatt van. Péter hitvallását Jézus kérdése provokálta ki; más bizonyságtétel is a Szentlélek munkájának eredménye, nem csupán emberi akaratból születik.

A kezdőáhítat alapigéjéhez kapcsolódva a lelkész arról is beszélt, hogy nem szabad Jézus nevének megvallását „üdvgaranciaként” vennünk. Jézus a benne hívő ember örök életének a garanciája. Hiszen mikor Jézus elfogatása után legnehezebb óráit élte, tizenegy tanítványa is elhagyta, és Péter nyíltan megtagadta. Ezért ezzel az igével intette hallgatóságát Gémes István: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10,12)

Az előadó németországi tapasztalatai azt mutatják, hogy nagyon sok egyháztag nem tudja hite tartalmát jól elmondani, szóban közvetíteni mások felé. Egyfajta hitvallási analfabetizmus ez, amin tanítással, továbbképzéssel kell segíteni minden korosztálynak. Azt is hangsúlyozta, nem lesz senki kereszténnyé azért, mert már a nagyszülei is templomba járó emberek voltak. A hit személyes döntésen is múlik. A jövő kegyes keresztényének is a világban kell élnie hiteles, szent élettel, Isten üzenetét megértő, másoknak segítséget nyújtó, közösségi emberként. Nem korlátokat keresve, nem azt nézve, hogy mit nem szabad megtenni, hanem kapcsolatok után kutatva, s az Istennel való kapcsolat révén Isten törvényeit megtartva.

Ifj. dr. Fabiny Tibor előadásában így fogalmazta meg a hitvallás lényegét: a hitvallás a száj cselekedete arról, amit az emberi szív hisz. A hitvallásban a hitvalló legintimebb kötelékéről beszél nyilvánosan; kinyilvánítja, hogy Jézus Krisztushoz és az ő egyházához tartozik. A hitvallás a Szentlélek munkája által adott emberi válasz az isteni kinyilatkoztatásra.

Az előadó főként azt fejtette ki beszéde első részében, hogy a hitvallások – köztük a kereszténység egyetemes hitvallásai – akkor keletkeztek, amikor egy-egy kor hívői hitetlenséggel, babonával, tévtanításokkal találkoztak. Mindig van pozitív üzenetük, amely Jézus Krisztusról s a benne elnyerhető megváltásról szól, és ha kell, tiltakozást is tartalmaznak az aktuális hamis tanokkal szemben. Fabiny Tibor amerikai útja során a magyar EBBE-vel sok hasonlóságot mutató mozgalmakkal találkozott szinte valamennyi történelmi egyházban. Az egyesülettel együtt ezeket – mint elmondta – hitvalló mozgalmaknak nevezhetjük, melyek azért jönnek létre, mert az egyház hitétől, tanításától, teológiájától idegen eszmék kezdenek terjedni a gyülekezetekben, felekezetekben, és Isten elhív embereket, hogy ezek ellen s a tiszta tanítás mellett szóljanak.

Fabiny Tibor tapasztalatai szerint a mai hitvalló mozgalmak az Egyesült Államokban általában három kérdést helyeznek a középpontba: a Szentháromság Isten nevébe vetett hitet, a Szentírás isteni ihletettségének megbízhatóságát és az ember szexuális életének Isten által teremtett rendjét. Fontos például a Bibliában Isten „Atya” neve, vagyis hogy nem „Anya”-ként beszél róla az ige. Fabiny Tibor lefordított hitvalló nyilatkozatokat, melyek között az egyikben ilyen útmutatás áll a Bibliáról: „… a felelős bibliai kritika alkalmazásával a Szentlélek útmutatása és uralma alatt az írások teljes egészében megbízhatóak, mert azok Isten Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatásának tanúi…”. A harmadik kérdésre adott válasz tartalma, hogy Isten a szexualitást egy férfi és egy nő életre szóló szövetségében, a házasságban tartja jónak, más formában nem.

A főként reformációs ünnepköri énekekkel áhítatossá tett csendesnap – az ebédszünet után – fórumbeszélgetéssel folytatódott. Többen arra buzdították a jelenlévőket hozzászólásukkal, hogy harcoljanak a felismert hamis tanítások ellen, hogy hozzanak áldozatokat a gyülekezetek „eltévedt juhaiért”, mert nem szabad bűnben hagyni az elbukott vagy a Krisztushoz meg nem tért embereket. Elhangzott, hogy e küzdelemhez a Szentlélek „fegyvereit” használhatjuk fel (lásd például Ef 6,10-től).

Felvetődött az a kérdés, hogy az evangélikus teológiáról milyen lelkészek kerülnek a gyülekezetekbe, hiszen előfordulhat, hogy Krisztusban újjá nem született, viszont a teológia iránt érdeklődő emberek kapnak megbízást gyülekezeti munkára. Erre egyetlen válasz volt: a korlátozott anyagi lehetőségek mellett egyre inkább csak az odaszánt életű emberek maradnak meg a lelkészi állásokban. Egy hozzászóló a teológiáért való imádkozásra buzdított, hiszen onnan kerülnek ki a jövő egyházi vezetői, akiknek jól kell pásztorolni a hívőket bármilyen bűnös nyomás esetén.

Többen is szóba hozták, hogy a történelmi egyházakban növekszik a nem lelkész tagok szerepe a tanítás területén, valamint hogy nem jó a tiszta tanításra való vigyázás összes terhét egy gyülekezet lelkészére hagyni. Minden hívőnek egyre jobban meg kell tudnia ítélnie azt, hogy „mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (Róm 12,2). Ehhez újra és újra tanulnunk kell Isten igéjéből, érdemes tájékozódni a világban, és szükség van a munkatársképzők, a bibliaiskolák működtetésére is.

Az összejövetel úrvacsorás istentisztelettel zárult, melyen Gémes István a zsidókhoz írt levél 4,14–16 verse alapján hirdette Isten igéjét. Rámutatott Jézusra mint főpapra, aki jó közbenjáró Istennél, a hívők bármilyen kérésükkel vagy gyengeségükkel bizalommal fordulhatnak hozzá, sőt ehhez joguk is van. De nemcsak Isten segítségének passzív elfogadására biztat ez az igeszakasz – mondotta a lelkész –, hanem a hitvallásunkhoz való ragaszkodásra is bátorít, és az Atyához és a Fiúhoz való hűségre, engedelmességre, Isten előtti megalázkodásra buzdít bennünket. Nem érdemes beletörődni abba, vagy sajnálkozni afelett, hogy a mai világban milyen fontos értékeket tipornak sárba.

Törekedjünk szent életre úgy, hogy másokra is jó hatással legyünk! – hangzott a biztatás.

Biczó Dénes