Keresztutak

November 4-e, csütörtök. Iskolánk néhány diákja az öregek otthonába megy, mások az árvaházba, egy harmadik csoport a helyi kórház gyerekosztályára látogat el. Karácsonyi dalokat énekelnek, rövid műsort adnak elő, ajándékkal lepik meg azokat, akik erre egyébként aligha számíthatnak, és együtt ünneplik a földre jövő istengyermeket. Karácsonykor Tamil Naduban, Indiában a rászorulókra, a szükségben levőkre különösen odafigyelnek.

November 7-e, vasárnap. Az egyik ifjúsági imacsoport (az úgynevezett Barnabás-kör) körbeállja az adventi koszorút, és meggyújtják az első két – a reményt és az örömöt jelképező – gyertyát. Itt, az iskolai gyülekezetben már várjuk Jézus születését, együtt ünnepeljük advent első és második vasárnapját. Mi már nem mosolygunk ezen, valahogy természetessé vált, hogy novemberben is lehet advent, novemberben is lehet karácsonyt ünnepelni.

November 9-e, kedd. Reggel nem alszanak kilencig a diákok (mint egyébként tennék a tanári értekezletek miatt), hanem ünnepségre gyülekezik az iskola apraja-nagyja. Jézus születésének története hangzik el, tamil karácsonyi éneket hallunk, alsós diákok táncolnak, és boldog karácsonyt kívánnak mindenkinek. Az iskola lelkésze arról beszél, ami az ünnepet ünnepé teszi – nemcsak november 9-én, nemcsak december 25-én, hanem az év minden napján: Isten emberré lett.

November 11-e, csütörtök. Az iskolában csak félnapos a tanítás, mivel Indiában ma van a hinduk egyik legnagyobb ünnepe, Diwali. Az ünnepségen hindi és tamil énekek zendülnek fel, lányok táncolnak. Elmesélik, hogy miért is ez a fények és az újrakezdés ünnepe: most emlékeznek Rama hercegnek a száműzetéséből való visszatérésére, a gonosz felett aratott győzelmére. Egy hindu diákunk szerint az ünnep elsősorban közösségi esemény: a közös összejövetel, az együttlét, az új évkezdés ünnepe. A lelkész pedig arról beszél, hogy mindannyian legyünk világító oszlopok, fények mások számára. Ezután ünnepi ebéd kezdődik, a felső tagozatosok (7–8. osztályosok) és a gimnazisták pedig visszatérnek tankönyveik mellé, hiszen számukra megkezdődött a vizsgaidőszak.

Estére indiai barátainkhoz megyünk vacsorára, akikkel szokás szerint együtt gyújtjuk meg a csillagszórókat, a gyertyákat, és kisebb tűzijátékkal adjuk hírül, hogy jobb fényben élni, mint sötétségben. És persze örülünk, hogy végre sikerült egy olyan estét találni, amikor mindannyian ráérünk, és együtt beszélgethetünk.

November 13-a, szombat. Könnyed karácsonyi bankettre érkezünk. Az összejövetel alkalmat ad a fellélegzésre így a tanév vége felé. A pulyka (!) áfonyamártással, illetve a tanárok által előadott színvonalas program valóban segít egy kicsit elfelejtenünk a vizsgák és a tanévzárás okozta stresszt.

November 14-e, vasárnap. Advent második vasárnapját ünnepeljük a gyülekezetben; immár a békét és a szeretetet jelképező gyertyát is meggyújtjuk. A lelkész arról beszél, hogy ha Isten szórakoztatni akarta volna a világot, akkor egy bohócot küldött volna. Ha a gazdaságban akart volna segíteni, akkor egy közgazdászt. Ha szörnyű betegségeket akart volna eltörölni, akkor egy orvost. De nem ezt tette, hanem Megváltót küldött. Mert bűnbocsánatot akart nekünk adni.

November 15-e, hétfő. A ramadán vége. Hitüket gyakorló muzulmán diákjaink közül többen is böjtöltek egy hónapon át: korán keltek, hogy napfelkelte előtt elfogyaszthassák reggelijüket, és utána nem ettek egészen napnyugtáig. Ez az ő nagy böjti időszakuk, hitük egyik alappillére. Önmérsékletet gyakoroltak, szolidaritást vállaltak a koldusokkal, és igyekeztek több időt tölteni istenükkel. Ma azonban megünnepelik, hogy böjtjükben sikeresen kitartottak: Eid ünnepe ezt jelenti számukra. Mecsetbe mennek imádkozni, és igen finom falatokat fogyasztanak – immár napközben.

November 19-e, péntek. A félévet záró ünnepségre megyünk, és el is búcsúzunk a diákoktól és néhány kollégától is, hiszen itt a téli szünidő. Mi magunk is elkezdünk csomagolni, hiszen szeretnénk még egy kicsit utazni Délkelet-Ázsiában; karácsonyra aztán visszatérünk Kodaikanalba, hogy megpihenve együtt ünnepelhessük a világ keresztényeivel Krisztus születését.

November 21-e, vasárnap. Iskolánk karácsonyi ebédet rendez a „kisegítő” dolgozók (takarítók, szerelők, biztonsági őrök stb.) és családtagjaik részére. Ez azért nagy élmény számunkra, mert most mi – tanárok és diákok – szolgálunk fel nekik. Mindenki előtt van egy-egy banánlevél, erre rakjuk az indiai ünnepi ebéd fogásait: csirkés (rizses húshoz hasonló) biryanit, tojáscurryt, joghurtos-hagymás salátát, törhető indiai kenyeret, narancsot és az elmaradhatatlan bengáli édességet.

Ez a harmadik – s talán utolsó – adventünk ebben a nemzetközi iskolában. Ünnepi kavalkádunk után minden lecsendesedik. Indiában a boltok nincsenek kidíszítve, nem kínálnak különös árengedménnyel karácsonyi ajándékokat. Nincs a téli vásárban tolongó tömeg. A tévében sem csilingelnek a karácsonyi csengettyűk. A karácsony csendben, szinte észrevétlenül érkezik…

December 24-e, péntek. Az angyal pedig ezt mondta a pásztoroknak: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz.” (Lk 2, 10) A magyarországi testvérekkel együtt reméljük és kérjük, hogy a világon minél többen megértsék ennek az örömhírnek a lényegét: Isten emberré lett, a Megváltó megszületett! Ennek örülhetünk Kodaikanalban, Vasegerszegen, Mezőberényben, Kőbányán és Sopronban egyaránt.

Mesterházy Andrea és Balázs (Kodaikanal, India)